hu | en
Mit csócsált Picasso pingálás közben? Avagy: híres festők kedvenc csemegéi
2020. 10. 05.

A 21. században kis túlzással minden az evés körül forog. Diétás menük, szuperfoodok, csalónapok, egészségtudatos nasik és egyéb gasztro-nyalánkságok között éljük a mindennapjainkat. Az evés szeretete persze nem újkeletű dolog, nem csoda, hogy imádott festőinknek is megvoltak a maguk kedvencei. Ebben a cikkben összegyűjtöttük, hogy mi mindent majszolt Picasso, O’Keeffe vagy éppen Andy Warhol alkotás közben?

Ha Te is az a típus vagy, aki menten megéhezik, ha finomságokról olvas, azt javasoljuk, készíts magad mellé egy kis nassolnivalót. Vagy legalább egy jó kávét!

Pablo Picasso ecsetvonásait a mediterrán diéta mozgatta

A kubizmus egyik legkiemelkedőbb figurája, Pablo Picasso híresen farkasétvágyú volt. Ennek ellenére olyan erősen buzgólkodott benne az egészségtudatosság - pontosabban az attól való félelem, hogy az egészsége cserbenhagyja - hogy meglehetősen szigorú szabályok szerint étkezett. Alapvetően a mediterrán diéta irányelveit követte, vagyis főként halat, zöldségeket és szőlőt evett. No és rizspudingot, mert azért desszert nélkül nem élet az élet! A poharába pedig többnyire vizet vagy tejet töltött.

Picasso - mediterrán diéta

Picasso megszállott fókuszáltsággal festett, nem csoda, hogy az evésnek is megadta a módját. Kissé talán túlságosan is. És bár az állkapcsának ütemes őrlését ritkán szakította meg a közléskényszere, barátai rendszeresen meghívták vacsorákra. Lehet, hogy nem volt izgalmas társaság, de azért tedd a szívedre a kezed: te sem hagynál ki egy vacsit a mesterrel, nem igaz?!

Georgia O’Keeffe és az ő kreatív ételcsodái

Georgia O’Keeffe nem csak az ecsetek birodalmában volt istennő, hanem a konyhában is. 

Barátai és szerelmei is ódákat zengtek a főzőtudományról, Férje, Alfred Stieglitz még azt is felvetette, hogy mi lenne, ha saját éttermet nyitna. 

És hogy mi minden került O’Keeffe tányérjára? Csupa-csupa egészséges finomság: elsősorban zöldségek, teljes értékű gabonák, különféle magvak, sörélesztő pehely és házi joghurt. Az étrendjét elnézve bármelyik mai dietetikus kalapot emelne előtte! 

Georgia O'Keeffe - zöld smoothie

Nagy valószínűséggel ennek az étrendnek is köszönhető, hogy O’Keeffe 98 évet élt! Ha neki bejött a sok zöldség- és a gyümölcsturmix, Te is csak jól járhatsz velük!

Andy Warhol: a Pop Art fenegyereke nem véletlenül festett konzerveket

Andy Warhol. A hidrogénszőke Pop Art guru egyedülálló perspektívából örökítette meg a számára oly’ kedves Campbell konzervdobozokat. A tartós és ebből fakadóan tápanyag szempontjából kevésbé aranyérmes élelmiszerek ugyanis a táplálkozásában is kulcsszerepet játszottak. Saját bevallása szerint próbálkozott ugyan azzal, hogy fehérjében dús ételekkel lepje meg a tányérját, de ezt a fajta “egészségesebb” diétát mindig holnap kezdte.

Helyette cukrot kívánt cukorral, és az egyik kedvenc étke Jóbarátok-Joey módra a szendvics, egész pontosan a csokis szendvics volt. Bizony: csokoládé két szelet fehér kenyér közé passzírozva....elgondolkodtató!

Andy Warhol - csokoládékrémes kenyér

A Pop Art ünnepelt alkotójaként persze Warhol is gyakori vacsoravendég volt New York legmenőbb éttermeinek, ennek ellenére ő a különféle automatákból rendelt kajákra esküdött. Amiket legszívesebben a TV előtt fogyasztott el. Akárcsak többségünk egy ködös-esős őszi-téli estén...

Nem a te műfajod a festés? Van pár tippü...
Kreatív őszi DIY dekorációk, amik nem ke...
Fesd meg saját remekműved
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Július
06
Hétfő
18:00
9
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
06
Hétfő
18:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
07
Kedd
18:00
11
Budapest
Rózsaszín álmok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes pitypangok
Július
07
Kedd
18:30
9
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Színes pitypangok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kendős Dalmata
Július
08
Szerda
18:00
11
Budapest
Kendős Dalmata Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
08
Szerda
17:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Július
09
Csütörtök
14:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Aperol
Július
09
Csütörtök
18:00
14
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
Július
09
Csütörtök
18:30
6
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
10
Péntek
18:00
16
Debrecen
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Július
10
Péntek
18:00
9
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
10
Péntek
17:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
11
Szombat
09:00
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
11
Szombat
09:30
10
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
11
Szombat
13:00
6
Debrecen
Rózsaszín álmok Ár: 14 990 Ft
Helyszín:
Elkészítem!
Kutya vakáció
Július
11
Szombat
14:00
14
Budapest
Kutya vakáció Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
11
Szombat
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti panoráma - 4 órás festés
Július
11
Szombat
18:00
13
Budapest
Tengerparti panoráma - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Július
11
Szombat
18:30
12
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Az óceán mélye
Július
12
Vasárnap
09:30
15
Budapest
Az óceán mélye Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
12
Vasárnap
09:00
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Madárles a naplementében
Július
12
Vasárnap
14:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Madárles a naplementében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári virágcsokor
Július
12
Vasárnap
14:30
12
Budapest
Nyári virágcsokor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ketten a réten
Július
12
Vasárnap
18:00
16
Budapest
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
Július
12
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Magnólia a balkonon - 4 órás festés
Július
13
Hétfő
17:15
14
Budapest
Magnólia a balkonon - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
13
Hétfő
17:45
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
14
Kedd
18:00
9
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Táskafestés Szabadon
Július
14
Kedd
17:30
12
Budapest
Workshop
Táskafestés Szabadon Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
15
Szerda
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
15
Szerda
18:00
9
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Lágy hullámok
Július
16
Csütörtök
17:30
0
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
16
Csütörtök
18:30
0
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Július
17
Péntek
17:30
16
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft

Csillagközi utazás
Július
18
Szombat
09:30
16
Budapest
Csillagközi utazás Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
18
Szombat
10:00
2
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
18
Szombat
09:00
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
18
Szombat
14:00
10
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szafari
Július
18
Szombat
14:30
10
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Szafari Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
18
Szombat
18:00
10
Budapest
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári virágcsokor
Július
18
Szombat
18:30
12
Budapest
Nyári virágcsokor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Süncsalád
Július
19
Vasárnap
09:30
15
Budapest
Gyerekek kedvence
Süncsalád Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Hűsölő cica
Július
19
Vasárnap
10:00
10
Budapest
Hűsölő cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
19
Vasárnap
13:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Búzamező
Július
19
Vasárnap
14:00
10
Budapest
Búzamező Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fuji csendje
Július
19
Vasárnap
18:30
10
Budapest
Fuji csendje Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kék tó
Július
19
Vasárnap
18:00
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Kék tó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
20
Hétfő
18:00
12
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
20
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
21
Kedd
18:00
16
Budapest
Rózsaszín álmok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
21
Kedd
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti ház - 4 órás festés
Július
22
Szerda
17:30
16
Budapest
Tengerparti ház - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes koi pontyok
Július
22
Szerda
18:30
7
Budapest
Párosan is megfesthető
Színes koi pontyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
Július
23
Csütörtök
18:00
14
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
23
Csütörtök
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
24
Péntek
18:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Flamingó koktéllal
Július
24
Péntek
18:00
16
Debrecen
Gyerekek kedvence
Flamingó koktéllal Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Nyári koktél
Július
24
Péntek
18:30
11
Budapest
Nyári koktél Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Vidra szeretet
Július
25
Szombat
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Vidra szeretet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Nyuszicsalád
Július
25
Szombat
09:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Nyuszicsalád Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
25
Szombat
10:00
6
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Koktél a parton
Július
25
Szombat
14:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Koktél a parton Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
25
Szombat
13:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Július
25
Szombat
18:00
14
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Santorini
Július
25
Szombat
18:30
0
Budapest
Santorini Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Galaxis- világító festés
Július
26
Vasárnap
09:30
13
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Galaxis- világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
26
Vasárnap
09:00
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
26
Vasárnap
14:00
10
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
26
Vasárnap
14:30
2
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szelek szárnyán
Július
26
Vasárnap
18:00
13
Budapest
Szelek szárnyán Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ketten a réten
Július
26
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vízililiomok
Július
27
Hétfő
18:00
8
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
27
Hétfő
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
Július
28
Kedd
17:30
16
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fehér harmónia
Július
28
Kedd
18:00
10
Budapest
Fehér harmónia Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
29
Szerda
18:00
16
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
29
Szerda
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mandala készítő workshop
Július
30
Csütörtök
18:00
13
Budapest
Workshop
Mandala készítő workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
30
Csütörtök
17:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Aperol
Július
31
Péntek
18:00
14
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
31
Péntek
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel