Angard, avantgárd!

Bizony a kubizmus az avantgárd művészeti mozgalomhoz tartozik. A 20. század elején, egészen pontosan 1907-ben kezdte meg szögletes térhódítását. Szerencsecsillaga mindössze 7 évig ívelt magasan: az 1914-es éve, vélhetően az I. világháború kitörése miatt, véget is vetett diadalútjának.

Mindezek ellenére ez a 7 év kicsit olyan, mint a taft: még mindig tart, legalábbis, abban az értelemben mindenképp, hogy a kubizmus máig hat a művészetre.

Nomen est kocka

A kubizmus elnevezés az angol “cube” szócskából származik és kockát jelent. Az aprócska izmust egy bizonyos Daniel Henry Kahnwieler biggyeztette mögé, aki a kritikisuok korabeli táborát erősítette.

A kubizmus tulajdonképpen a realizmus egy formája: az a célja, hogy bemutassa a valóságot. Méghozzá azt a valóságot, amelyet nem próbálnak meg szebbé varázsolni a hanyag elegancia vezette színpompás ecsetvonások.

                                                                              https://www.ideelart.com/magazine/cubism-facts

A kubizmus úttörőinek tartott Picasso és Braque első képei még tényleg csak kockákból álltak, nem csoda, hogy a nagyközönség boldog mosoly helyett cinkos megvetéssel kacsintott egymásra az alkotások láttán.

Szerencsére, néhány lekicsinylő összenézés nem állhatott a feltörekvő kubizmus útjába.

Színtelen realitás

Kis túlzással ezzel a két szóval lehetne összefoglalni a kubizmus lényegét. Az irányzat képviselői ugyanis pemzlikönnyes búcsút vettek a reneszánsz óta uralkodó klasszikus térszemléletnek.

Újragondolták a perspektívákról és a képszerkesztésről alkotott elképzeléseket, és életre hívtak egy olyan műfajt, amelyet a természettudományos forradalom ihletett. Arra törekedtek, hogy a geometria síkkavalkádján keresztül a relativitást, valamint a tér és az idő kapcsolatát örökítsék meg a vásznon.

Általában egyszerű motívumokat álmodtak szögletessé: hangszereket, palackot, gyümölcsöstálat és persze embereket festettek meg.

Színválasztás tekintetében a férfias hozzáállás jellemezte őket. Lazac, magenta, korall és akvamarin helyett (ahogy a nők beszélnek a színekről), maradtak az egyszerű, kissé füstösen sötét árnyalatoknál, amelyeket kimondani éppoly egyszerű volt, mint kikeverni: barna, kék, piros, fehér, fekete.

A kubizmus három korszaka

Úgy tűnik, a kubizmus szereti a mesei számokat: hét évig élte fénykorát és három korszakra osztható. Ami, figyelembe véve a stílusirányzat kérészéletűségét, igencsak meglepő.

A Cézanne-i periódus (1907-1909)

Ekkor még maradt a klasszikus távlattan, de a takarosan görbülő ívek és vonalak helyébe szép lassan beférkőzött a geometrikus vonalvezetés és a szögletesség. Amikor pedig a színek cézanne-i emléke is megfakult, hivatalosan is kezdetét vette a kubizmus kissé ködszerű valósága.

Az analitikus periódus (1910-1912)

A kubisták ekkor már nem érték be pusztán a geometrikus elemek gyakori használatával. A perspektíva lett az új játékszerük: arra törekedtek, hogy egy-egy tárgyat egyszerre több nézőpontból mutassanak meg. Fontos volt az is, hogy minél részletesebben láttassák a megfestett tárgyakat. Analizálták élettelen modelljüket, nem véletlen, hogy ez a korszak épp az analitikus nevet kapta.

Ebben a korszakban festette Picasso a Hegedű és Szőlő című képét: a hegedűfej csigáját oldalról, a hangnyílásokat viszont szemből látjuk. Igen, az összetett perspektivikus ábrázolás pont ennyire egyszerű. Legalábbis leírva, megfestve kell hozzá némi pingáló-kurázsi.

Az élénk színek ekkortájt leginkább a tubusban szunyókáltak, a barnásfeketének viszont egy perc nyugta sem volt, szegényt folyamatosan vászonra kényszerítették.

A szintetikus periódus (1913-1914)

A közelgő háború előszele még nem érződött annyira, ám a perspektíva-helyzet így is fokozódott. Még több nézőpont került a festményekre, ráadásul a színvilág is gazdagabbá vált. Persze nem úgy, hogy hirtelen helikoptert vettek maguknak, sokkal inkább olyan értelemben, hogy a piros, a kék és a sárga árnyalatszerelmei ismét felkerültek a palettára.

Az ekkor készült festmények mozgalmasak, olyanok, akár egy mozdulatlan tánckar, amely mindjárt életre kel.

Ahogy említettük, a kubizmus legfőbb képviselői közé tartozik Georges Braque, Juan Gris, Fernand Léger és persze az utánozhatatlan Pablo Picasso. A róla szóló filmet (Picasso kalandjai) kötelező megnézni. Az alábbi jelenet biztos kedvet csinál hozzá:

https://www.youtube.com/watch?v=sZM51YM85IU

Magyarországi viszonylatban Kmetty János, Tihanyi Lajos, Szobotka Imre és Nemes-Lampérth József nevét kell megjegyezni annak, aki társaságban kubizmus témában szeretné kivívni a többiek elismerését.

A kocka tehát el van vetve, éljen a kubizmus, amely szikár izgalmat csempészett a művészetbe!