hu | en
Alphonse Mucha - A szecesszió mestere, ahogy még nem láttad
2019. 01. 07.

Alphonse Mucha a szecesszió koronázatlan királya volt, képeivel a mai napig találkozhatunk naptárakon és posztereken. De mi tudunk a cseh mester életéről? Sok érdekességet!

 

Nem lenne teljes a(z a bizonyos szecessziós) kép, ha alkotásai mellett nem beszélnénk izgalmas életéről is. Íme 8 érdekes tény Alphonse Mucháról, a képzőművészet egyik állócsillagáról!

 

1. Mucha, a szecesszió cseh mestere

Alphonse Mucha 1860-ban született az Osztrák–Magyar Monarchia területén, a mai Csehországban. Tehetségére már korán felfigyelt környezete, olyannyira, hogy egy helyi kereskedő ingyen papírral látta el a szerény körülmények között nevelkedő Muchát, pedig akkoriban ez nagy értéknek számított.

Forrás: possets.com

 

2. Mucha másik oldala

Mucha, mondhatni, templomban nőtt fel, így vallásos felnőtt is vált belőle. Azt viszont már kevesen tudják róla, hogy az énekléshez is már-már olyan tehetsége volt, mint magának Michael Bublének, zenei iskolába is járt. Minden vágya volt hivatásos művésszé válni, ezért díszlet- és dekorációkészítésből tartotta el magát, miközben az éneklést sem adta fel mint hobbit.

Forrás: davinciemporium.com

 

3. A bolyongás időszaka

A fiatal Mucha a prágai képzőművészeti egyetemre is jelentkezett, ám a felvételin nemhogy nem járt sikerrel, még azt is tanácsolták neki, hogy sürgősen forduljon más szakma felé.

A mi legnagyobb szerencsénkre persze nem tántorodott el az alkotástól, és Bécsbe költözött, ahol alkalmi munkákból tartotta el magát. Ám miután egyik legfontosabb ügyfele raktára leégett, egyik napról a másikra megélhetési gondokba ütközött. Így hát fogta magát, és maradék pénzéből vett egy vonatjegyet addig, ameddig a takaréka futotta.

Forrás: dvdbash.com

 

4. Nem kell New York, hogy felfedezzenek

Így kötött ki Mikulovban, egy morvaországi kisvárosban. Habár manapság elképzelhetetlennek hangzik, hogy nem egy nyüzsgő fővárosban fedeznek fel egy tehetséges művészt, Muchának itt indult be az a bizonyos ecsetekkel és vásznakkal megpakolt szekere. Mikulovban ugyanis portrékészítéssel és sírkövek díszítésével foglalkozott, ami olyannyira felkeltette két helyi tehetős lakos figyelmét, hogy pártfogásukba vették a mi Muchánkat. Így hamar megismertették a monarchia művészeivel és a továbbképzését is fizették Münchenben és Párizsban.

Forrás: allposters.com

 

5. Mucha, a karácsonyi poszterkészítő

Mecénások ide vagy oda, az igazi áttörést egy színésznő hozta Mucha számára. A legendás párizsi művész, Sarah Bernhardt ugyanis felkérte, hogy tervezzen egy posztert görög melodrámája, a Gismondo számára. A megrendelésre mindössze két hete volt a művésznek, ráadásul a karácsonyi időszakban. (Képzelhetjük, hogy Mucha a bejglifalás és ajándékbontogatás helyett nagy erőkkel Benrhardt arcvonásait igyekezett megörökíteni…)

 

És, ahogy ez lenni szokott, a végeredmény nemcsak a színésznőt, hanem egész Párizst is magával ragadta.

Forrás: leprincelointain.blogspot.com

 

6. Mucha, a korai marketinges

Ki gondolta volna, hogy már a 20. század elején is voltak marketingesek?

 

Na jó, persze nem “úgy”, mint manapság. Az viszont tuti, hogy Mucha volt az egyik első, akit abból a célból szerződtetett le egy nagy cég (nevezetesen a Ferdinand Champenois), hogy napi több órában reklámokat készítsen számára. Hamar beállt a sorba több cég is, akik mind Mucha kegyeiért esdekeltek, ráadásul az ékszerkészítés is bekerült Mucha repertoárjába. Élete innentől szinte Hamupipőkéé (a herceget és az üvegcipőt leszámítva), aki szegénységben élte le a fiatalságát, de végül minden jóra fordult − legalábbis egy darabig biztosan.

Forrás: davinciemporium.com

 

7. A Szláv eposz és a megszállás

Mucha Észak-Amerikában is látogatást tett, hogy pénzt gyűjtsön régóta dédelgetett álmának, a Szláv eposznak. Sikerült is belefognia a 20 darabos festménysorozatba, majd 25 év után hazatért szeretett hazájába, hogy inspirációt merítsen.

 

Ám nem sokáig élvezhette a nyugalmat, hiszen Hitler 1939-ben kiterjesztette hatalmát Csehországra. Muchát pedig, aki híres volt a szláv nép iránti elkötelezettségéről, hamar kiszemelte magának a Gestapo. Az ekkor már több mint 70 éves festőt letartóztatták és napokon keresztül kínozták, mielőtt elengedték. A megtört művész nem sokkal ezután elhunyt, pár nappal a II. világháború kitörése előtt.

Forrás: curiator.com

 

8. Beszéljünk egy kicsit a stílusról

Az alkotó kifinomult, senkiével össze nem téveszthető stílusát Mucha stílusnak nevezték a kortársai. Mára viszont ezt szecessziósnak mondjuk, hiszen növényi elemeket használt dekorációs elemként (bőr ő ezeket bizánci elemeknek nevezte). Ugyanakkor Mucha igazi patrióta volt, és alkotásaiban szláv motívumokat is elrejtett.

Forrás: dailyartdaily.com

 

Mucha stílus ide, szecesszió oda, a cseh művész alkotásai kortalanok. Lepd meg magad vagy szeretteidet, és készíts egyedi Mucha-festményt nálunk!
6+1 festőnő, aki megváltoztatta a képzőm...
Fesd meg saját remekműved
Megfestem
Hölgy virággal
Február
08
Péntek
18:00
9
Budapest
Hölgy virággal - Alfons Mucha Ár: 9 900 Ft
Helyszín: Budapest, 1061 Izabella utca 91/a
Megnézem az összeset!
Alphonse Mucha - A szecesszió mestere, ahogy még nem láttad
Alphonse Mucha - A szecesszió mestere, ahogy még nem láttad
6+1 festőnő, aki megváltoztatta a képzőművészetet
6+1 festőnő, aki megváltoztatta a képzőművészetet
Festői képtelenségek avagy párhuzamos valóság a művészetben
Festői képtelenségek avagy párhuzamos valóság a művészetben