hu | en
Fölösleges milliárdok, avagy 10 eszméletlenül drága festmény
2018. 07. 05.

Körülbelül 47 millió üveg 400 grammos Nutella. Ennyi mogyorókrémet vásárolhatott volna az az ember, aki 140 millió dollárért (kb. 39 milliárd forint) megkaparintotta Jackson Pollock No 1948 címet viselő festményét. Mondjuk a Nutellás verzió 94 milliárd kalória lett volna, megértjük, hogy inkább a képet választotta.

De nem ez a leghajmeresztőbb összeg, amit kifizettek egy-egy műalkotásért. Összegyűjtöttünk 10 festményt, amely rekordösszegért került kalapács alá.

#10. - Jackson Pollock, No 1948

A huszadik században alkotó Pollock nem pusztán absztrakt expresszionista volt, hanem az úgynevezett action painting egyik jeles képviselője is. És, hogy ez mit jelent? Azt, hogy a művészet nevében nem “tervezetten” pingált, hanem csurgatta és fröcskölte a festéket. Sőt, időnként darált üveget, homokot és egyéb “idegen” anyagot is szórt a vászonra. A vászonra, amit állvány helyett nemes egyszerűséggel a földre fektetett.

Különleges stílusa miatt az utókor a “Jack the dripper” (Jack, a csepegtető) becenevet ragasztotta rá, habár Pollocknak valószínűleg csak az ecsetekkel bánt kíméletlenül és nem ölt embereket, mint Jack the Ripper vagyis a Hasfelmetsző Jack.

A No 1948-hoz semmilyen sablont nem használt, ami nagy szerencse, mert a közel 2,5x1,25 méteres vásznon iszonyú macera lett volna a tervezgetés.

A festményt 2006-ban 140 millió dollárért adták el. Először. 2015-ben ugyanis jött valaki, akinek volt kerek 200 millió dollárja arra, hogy a remekmű átvándorolhasson az ő otthonába. Azóta reggelente Pollock pöttyeiben gyönyörködve kávézhat.

#9. - Francis Bacon - Lucian Freud: 3 tanulmány

Francis Bacon minden volt, csak átlagos nem. Gyerekként például előszeretettel csatangolt női ruhákban, amit persze a 20. század elején viszonylag nehezen fogadott az édesapja. Bacon hamar elhagyta a szülői házat és gyakori vendéggé vált a londoni Sohóban, ahol nem vetette meg az italt és a szerencsejátékot sem.

Groteszk, érzelmileg túlfűtött képeket készített, bár a hatvanas évektől kezdve főleg a barátait és ivócimboráit örökítette meg a vásznon.

Az ominózus triptichon - vagyis három részre tagolt festmény -  Lucian Freudot, Sigmund Freud unokáját ábrázolja. Méghozzá 3 nézőpontból. Lucian és Bacon csak a művészvilágban voltak riválisok, a magánéletben baráti kapcsolat volt közöttük és többször is lefestették egymást.  

A műalkotás 142,4 millió dollárért kelt el.

#8. - Gustav Klimt - Adele Bloch Bauer II

Klimtnek boldog gyerekkora volt, szerető családdal, akik szívesen támogatták a kis Gustav művészi karrierjét. Az más kérdés, hogy a szecessziós konzervatív körök nem különösebben lelkesedtek azért, hogy Klimt botrányos módon kibontott hajú, olykor enyhén hiányos öltözetű hölgyeket választott modellnek.

Persze, ha egy festő gyönyörű nőkkel veszi körül magát, akkor nem meglepő, hogy időnként Cupido is felbukkan a színen. Klimt esetében Cupido közbenjárása 14 gyerek születését eredményezte. Nem lettünk volna a helyében, amikor sor került a gyerektartás kifizetésére.

Az Adele Bloch Bauer II - és egyébként a hozzá hasonló többi Klimt festménynek is - egyik fő különlegessége az alulnézetből történő ábrázolás, amelynek következtében a nőalak magasabbnak tűnik. Minden bizonnyal ezek az “extra centik” is hozzájárultak ahhoz, hogy egy 2016-os árverésen valaki 150 millió dollárt fizessen érte.

#7. Picasso - Az álom

Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Le_R%C3%AAve_(Picasso)#/media/File:Le-reve-1932.jpg

Pablo Diego José Francisco de Paula Juan Nepomuceno María de los Remedios Cipriano de la Santísima Trinidad Ruiz y Picasso.

Ez a teljes neve. És ebből a Picasso az anyukája családneve. Nem irigyeljük azokért az alkalmakért, amikor hivatalos dokumentumokon ki kellett töltenie a “név” rubrikát.

Picasso kétségkívül az egyik legtehetségesebb kubista festő, ám azt kevesen tudják, hogy a zseniális ecsetforgató-képesség hátterében minden bizonnyal egy születési rendellenesség is közrejátszott. A kis Pablo ugyanis oxigénhiányos állapotban született, ami miatt a bal agyféltekéje nem fejlődött megfelelően. Szerencséjére ezt ellensúlyozandó a jobb agyféltekéje - ami a kreatív, művészi készségekért felelős - valósággal szárnyalt.

„Minden ember elköveti azt a hibát, hogy nem a mában él, nem éli meg az életét, nem annak örül, ami van. Ez pedig, hosszútávon, boldogtalansághoz vezet.” - mondta Picasso, és ehhez tartotta is magát, hiszen Az álom című kép a mindössze 17 esztendős Marie-Therese Waltert ábrázolja, aki - minő meglepetés -  az akkor 51 éves Picasso szeretője volt. Segítünk: ez 34 év korkülönbség.

Nem csoda, hogy a kép megért valakinek 155 millió dollárt. A jó hír az, hogy az Alkotásutcánál te is megfestheted. Méghozzá sokkal olcsóbban!

#6. Roy Lichtenstein - Masterpiece (Mestermű)

Egy hatásvadász pop art kép a reklámok és képregények stílusában.

Roy Lichtenstein eredetileg a tanári pályát választotta magának, ám egyre nagyobb képzőművészeti sikereinek köszönhetően végül ecsetre cserélte a katedrát. A történet iróniája, hogy bár a Disney-témájú alkotásait ezrek imádták, a New York Times hangyányit kritikusabb volt. Olyannyira, hogy 1964-ben “Amerika legrosszabb festőjének” kiáltották ki. Még jó, hogy a Tate Modernt ez cseppet sem érdekelte, mert négy évvel később már kiállítást tartottak Lichtenstein képeiből.

A szóban forgó alkotáson a nő feje fölött lebegő szövegbuborékban a következő olvasható: “Brad, drágám, ez a festmény egy mestermű. Hamarosan a te képeidért is odalesz egész New York.” A férfi arca beleegyezést tükröz: Lichtenstein tehát nagyon is bízott saját sikerében. Bár az is lehet, hogy az önirónia beszélt belőle.

És igaza lett: valaki ugyanis 165 millió dollárt fizetett azért, hogy megszerezze ezt a képet.

#5. Amadeo Modigliani - Bal oldalán fekvő akt

Modiljáni - igen, így kell kimondani, mert - bár Franciaországba költözvén a Párizsi iskola jeles tagja volt, Amadeo Olaszországban született.

A 20. századi avantgárd egyik jeles képviselőjeként tartják számon. De a sikert nem adták ingyen.

Amikor Modigliani Párizsban élt, szobrai és képei nem örvendtek túl nagy népszerűségnek. Szerencséjére megismerkedett a nála öt évvel idősebb, és nem mellesleg igen tehetős Beatrice Hastingsszel, aki nem csupán a szerelme lett, hanem mecénása is. Még az sem zavarta, hogy Amadeo előszeretettel pingált portrékat meztelen nőkről.

Modigliani végül egy Jeanne Hébuterne nevű nőt vett feleségül. A házasság tragikus véget ért: az asszony második gyermekét várta, amikor öngyilkos lett. Nem sokkal később Modigliani tuberkulotikus agyhártyagyulladást kapott és elhunyt.

A “Nu cuché” - vagyis a “Bal oldalán fekvő akt” a maga 147 centis szélességével a legnagyobb Modigliani festmény. 2015-ben 170 millió dollárért kelt el. Furcsamód, akár egy márkás autó, amely kigurul a szalonból, 3 évvel később egy hasonló Modigliani akt már “csak” 157,2 dollárt ért.

#4. Picasso - Algériai nők

“A művészet hazugság, amely segít felismerni az igazságot.”

“A világnak nincs értelme, akkor a képeimnek miért legyen?”

Mindkét mondás Picasso nevéhez fűződik és sokat elárul a mester egyedülálló stílusáról.

Az Algériai nők egy 15 részes sorozat utolsó darabja, amelyet Eugene Delacroix hasonló című képei ihlettek. A sorozat első darabja mindössze 6 héttel azután készült el, hogy Picasso tudomást szerzett közeli barátja, Matisse haláláról. Nem meglepő, hogy a képeken az ő sítlusjegyei is visszaköszönnek.

Nehéz elképzelni, hogy valakinek volt felesleges 179,4 millió dollárja arra, hogy megvásárolja, pedig ez az igazság.

#3. Rembrandt - Marten Soolmans és Oopjen Coppit kettős portréja

Rembrandt olyan kiemelkedő festő volt, hogy a 17. Századot, amelyben élt és alkotott, az utókor nemes egyszerűséggel csak arany évszázadnak vagy “Rembrandt korának” nevezi.

A holland művész élete szó szerint festőien indult: jó körülmények között nevelkedett, szülei tudósnak szánták. Rembrandt viszont olthatatlanul beleszeretett a színek és formák világába. Alkotói feladatának elsősorban a történeti festészetet tekintette, de a hírnevet a portréi hozták meg számára.

Szerelmi élete már kevésbé volt boldog: feleségével 3 gyermeket veszítettek el, a negyedik egészséges baba születését követően az asszony elhunyt. Rembrandt kis híján beleőrült a fájdalomba. Szeretőket tartott és műkincsekre szórta el a pénzét. A tékozló élet teljes anyagi csődbe torkollott, hitelezői mindenét elárverezték. Így történhetett, hogy az egykor ünnepelt festő halála már senkit sem érdekelt, még illő temetést sem kapott.

Marten Soolmans és Oopjen Coppit kettős portréja 1634-ben készült az esküvőjük alkalmából. A két képet soha nem választották el egymástól, 2015-ben a Louvre és a Rijskmuseum összedobott rá diszkrét 180 millió dollárt. A megállapodás szerint 5-5, majd 8-8 évig lesz látható a két világhírű múzeum tárlatán.

#2. Mark Rothko - No.6

Eredetileg Marcus Rothkovitz-nak hívták, és a ma Lettországhoz tartozó Dvinszk városában látta meg a napvilágot. 10 éves volt, amikor családjával az Egyesült Államokba költözött egy jobb élet reményében. Habár a festészetet tanulta is, később autodidakta festőként aposztrofálta magát.

Mindössze 26 éves volt, amikor először kiállították a festményeit. A kezdeti expresszionista irány után a keleti bölcselettel való találkozásnak köszönhetően alakult ki sajátos stílusa. Ettől kezdve az alkotás számára egy ösztönös rítus volt, amelyből kizárta a tudatosságot. Határozatlan körvonalú színfoltokkal dolgozott, amelyek látszólag lebegtek. Az volt a célja, hogy a képeivel minél nagyobb érzelmi hatást gyakoroljon a szemlélőre.

„Szeretném, ha megértenék végre, én nem vagyok absztrakt művész… Nem érdekel a színeknek és a formáknak, vagy bármi másnak a viszonya. Engem kizárólag az alapvető emberi érzelmek kifejezése foglalkoztat. A tragédia, az extázis, a végzet, satöbbi. A tény, hogy olyan sok ember kiborul és sírva fakad, amikor szembesülnek a képeimmel, azt bizonyítja, képes vagyok kommunikálni feléjük ezeket az alapvető emberi emóciókat… Az emberek, akik sírnak a képeim előtt, ugyanazt a vallásos élményt tapasztalják meg, amit én magam is a kép festésekor.”

A laikus szemlélőnek a No.6 nem más, mint néhány színes sáv egymás alatt. Egy műértőnek viszont jóval több annál. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 2014-ben egy gyűjtő 186 millió dollárt fizetett érte.

#1. Gauguin - Mikor lesz esküvőd?

Gauguin a francia posztimpresszionizmus kiemelkedő alakja. Érdekesség, hogy szoros - kissé talán túl szoros - barátság fűzte Van Gogh-hoz, amely egy hallásszervi incidens miatt “fülbeszakadt”.

Gauguin szeretett kísérletezni a színekkel, de Franciaországot már túl szűknek érezte. A vonat és a hajó mellett a kalandvágy vitte Tahitire. Na jó, meg talán némi menekülési kényszer az otthoni nehézségek miatt. Szerette volna megörökíteni az “édeni paradicsomot” - ahogy ő fogalmazott. Csalódnia kellett: Tahiti egyáltalán nem volt olyan vad és buja, mint amire számított. Egy ilyen apróság azonban nem szab gátat egy igazi művész fantáziájának.

A Tahitin festett képek egy képzeletbeli primitív életformába engednek bepillantást. A szigeten készült sorozat egyik kiemelkedő darabja a “Mikor lesz esküvőd?”, vagy ahogy a helyiek mondták: “Nafea faa Ipoipo?”. Lelki szemeink előtt szinte látjuk, ahogy tahiti anyukák aggodalmas arccal kérdezgetik partiképes kisfiukat, hogy “Nafea faa Ipoipo?”

Esküvő ide vagy oda, valaki nem restellt 210 millió dollárt fizetni azért, hogy magáénak tudhassa a festményt.

Elképesztő, hogy a gyűjtők mekkora összegeket képesek áldozni arra, hogy megszerezzenek egy-egy műkincset. Fogadni mernénk, hogy az aukciókon hamarosan újabb hajmeresztő licit-háborúk várhatók.

Mennyit ér egy festmény?
6 módszer, amivel szabadjára engedheted ...
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Tavasz bűvös illata
November
03
Kedd
14:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Tavasz bűvös illata Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Őszi táj
November
03
Kedd
18:00
0
Budapest
Őszi táj Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
03
Kedd
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
November
04
Szerda
18:00
11
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
04
Szerda
17:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
November
05
Csütörtök
18:00
3
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
05
Csütörtök
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
06
Péntek
17:45

Sarki fény őrzői - világító festés
November
07
Szombat
09:30
1
Budapest
Világító festékkel Gyerekek kedvence Párosan is megfesthető
Sarki fény őrzői - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
07
Szombat
09:00
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
07
Szombat
14:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
07
Szombat
14:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Virágzó naplemente
November
07
Szombat
18:00
2
Budapest
Virágzó naplemente Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Fuji csendje
November
07
Szombat
18:30
0
Budapest
Fuji csendje Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
08
Vasárnap
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világító cica
November
08
Vasárnap
09:00
1
Budapest
Gyerekek kedvence
Világító cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
November
08
Vasárnap
14:00
1
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
08
Vasárnap
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Virágzó Párizs
November
08
Vasárnap
18:00
16
Budapest
Virágzó Párizs Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes koi pontyok
November
08
Vasárnap
18:30
7
Budapest
Párosan is megfesthető
Színes koi pontyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Napkelte
November
09
Hétfő
18:00
8
Budapest
Napkelte Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
09
Hétfő
17:30
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
November
10
Kedd
18:00
11
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mandala készítő workshop
November
10
Kedd
17:30
6
Budapest
Workshop
Mandala készítő workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi szellő
November
11
Szerda
18:00
14
Budapest
Őszi szellő Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
11
Szerda
17:30
7
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ginkgo
November
12
Csütörtök
18:00
16
Budapest
Párosan is megfesthető
Ginkgo Ár: 13 990 Ft

13
Péntek
18:00
8
Budapest
Őszi táj Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
13
Péntek
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rókák
November
14
Szombat
09:15
14
Budapest
Gyerekek kedvence
Rókák Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
14
Szombat
09:00
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Égig érő virágok
November
14
Szombat
13:30
0
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
November
14
Szombat
14:00
0
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
14
Szombat
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Hinta a felhők felett
November
14
Szombat
18:30
10
Budapest
Hinta a felhők felett Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csillagkutya - világító festés
November
15
Vasárnap
09:30
15
Budapest
Gyerekek kedvence
Csillagkutya - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
15
Vasárnap
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi séta
November
15
Vasárnap
14:00
4
Budapest
Őszi séta Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók tánca
November
15
Vasárnap
14:30
9
Budapest
Pillangók tánca Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi ajtódísz workshop
November
15
Vasárnap
18:00
12
Budapest
Workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
November
15
Vasárnap
18:30
10
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fuji csendje
November
16
Hétfő
18:00
13
Budapest
Fuji csendje Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
16
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
November
17
Kedd
18:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
17
Kedd
17:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
November
18
Szerda
18:00
15
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
18
Szerda
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
November
19
Csütörtök
17:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Ginkgo
November
19
Csütörtök
18:00
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Ginkgo Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Karácsonyi ajtódísz workshop
November
19
Csütörtök
18:30
0
Budapest
Workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi szellő
November
20
Péntek
18:00
10
Debrecen
Őszi szellő Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Fehér lótusz
November
20
Péntek
18:00
12
Budapest
Fehér lótusz Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
20
Péntek
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Sarki fény őrzői - világító festés
November
21
Szombat
09:30
8
Budapest
Világító festékkel Gyerekek kedvence Párosan is megfesthető
Sarki fény őrzői - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
21
Szombat
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
21
Szombat
13:00
1
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín:
Elkészítem!
Fényvillamos - 4 órás , világító festés
November
21
Szombat
14:00
10
Budapest
Fényvillamos - 4 órás , világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Téli baglyok
November
21
Szombat
14:30
2
Budapest
Gyerekek kedvence
Téli baglyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi kopogtató workshop
November
21
Szombat
19:00
16
Budapest
Workshop
Karácsonyi kopogtató workshop - Karácsonyi kopogtató Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Téli séta
November
21
Szombat
18:30
11
Budapest
Téli séta - Leonid Afremov Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rudolf fényei - világító festés
November
22
Vasárnap
09:30
12
Budapest
Világító festékkel Gyerekek kedvence
Rudolf fényei - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Az erdő őrzője
November
22
Vasárnap
09:00
12
Budapest
Az erdő őrzője Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
22
Vasárnap
13:45
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
22
Vasárnap
13:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
November
22
Vasárnap
18:00
14
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szarvascsalád a napfelkeltében
November
22
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Szarvascsalád a napfelkeltében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi táj
November
23
Hétfő
18:00
16
Budapest
Őszi táj Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
23
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
November
24
Kedd
18:00
15
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
24
Kedd
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Darvak - Választható színnel
November
25
Szerda
18:00
16
Budapest
Darvak - Választható színnel Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
25
Szerda
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
November
26
Csütörtök
18:00
0
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
26
Csütörtök
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Bor mámor
November
27
Péntek
18:00
15
Budapest
Bor mámor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi séta
November
27
Péntek
18:00
12
Debrecen
Őszi séta Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
27
Péntek
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi kutyus
November
28
Szombat
09:30
14
Budapest
Karácsonyi kutyus Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
28
Szombat
09:00
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
28
Szombat
10:00
0
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Sarki fény őrzői - világító festés
November
28
Szombat
14:00
12
Budapest
Világító festékkel Gyerekek kedvence Párosan is megfesthető
Sarki fény őrzői - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ünnepi fények
November
28
Szombat
14:30
12
Budapest
Ünnepi fények Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Párizs télen
November
28
Szombat
18:00
16
Budapest
Párizs télen Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Yaquina Head-i világítótorony
November
28
Szombat
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Yaquina Head-i világítótorony Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Téli baglyok
November
29
Vasárnap
09:30
16
Budapest
Gyerekek kedvence
Téli baglyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi cica
November
29
Vasárnap
09:00
12
Budapest
Gyerekek kedvence
Karácsonyi cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Téli szajkó
November
29
Vasárnap
14:00
14
Budapest
Téli szajkó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
29
Vasárnap
13:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
November
29
Vasárnap
18:00
16
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi ajtódísz workshop
November
29
Vasárnap
18:30
8
Budapest
Workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fényvillamos - 4 órás , világító festés
November
30
Hétfő
17:45
14
Budapest
Fényvillamos - 4 órás , világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
30
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Gyere, és fesd meg nálunk ezt a cuki szellemet!
Gyere, és fesd meg nálunk ezt a cuki szellemet!
Őszi programok Budapesten esős napokra: beltéri és kreatív ötletek
Őszi programok Budapesten esős napokra: beltéri és kreatív ötletek
Pablo Picasso leghíresebb festményei, és mit árulnak el a mester korszakairól
Pablo Picasso leghíresebb festményei, és mit árulnak el a mester korszakairól