hu | en
6 módszer, amivel szabadjára engedheted kreativitásod a munkahelyen
2018. 07. 05.

Minden bizonnyal te is gyakran érzed, hogy nagyobb szükséged van a kreativitásra, mint egy csésze álomfinom kávéra egy fáradt reggelen. Mit tehetsz, ha nem találsz efféle kihívásokat a munkádban?

A kreativitás elengedhetetlen része életünknek. Nemcsak javíthat a motoros készségeinken, hanem az egykedvűségből is kirángathat. Arról nem is beszélve, hogy az önbizalomépítésben és stresszoldásban is milyen nagy szerepet játszhat.

De az állandó hajtásban nehezen jut időnk vagy lehetőségünk kreativitásunk kiélésére. Ráadásul a legtöbb munka még csak a közelében sem jár az alkotó szellemű foglalkozásoknak.

Mi viszont tudunk pár bombabiztos módszert arra, hogy a munkahelyed is megtartsd, és kreatív ízzel is fűszerezd meg a mindennapjaidat!

1.Gondolkodj “out of the box”

Közhelynek hangozhat, pedig nem véletlenül emlegetik annyit ezt a kifejezést.

Egy pszichológusok által végzett amerikai kutatásban, amiben a helyszín és kreativitás kapcsolatát vizsgálták, a kísérleti alanyok felét szó szerint beültették egy kartondobozba, míg a másik felét azon kívülre. Mindkét csapatnak ugyanazt a feladatot adták.

Az eredményekből az látszott, hogy azok, akik a dobozba kerültek, 20 százalékkal gyengébben teljesítettek kreatív megoldások tekintetében, mint a kívül dolgozó társaik.

Ez a felmérés is mutatja, hogy a nyitott terek pozitívan hatnak a kreativitásunkra. Ha elfáradtál vagy ötletdús gondolatokra van szükséged, tegyél egy sétát a közelben vagy a nyomasztó irodai/otthoni környezet helyett térj be egy tágas, vidám kávézóba.

Különös, ám hatékony módszer lehet a kocsikázás. Egy amerikai cég például úgy növelte alkalmazottjai hatékonyságát, hogy a csapatvezetővel együtt kocsikázni küldte őket az autópályára. Mivel egy autópályán nincs túl sok dolog, ami eltereli a figyelmünket, valamint a tágasság érzetét is kelti a táj, ezért az egy órás utazgatás során jóval intenzívebb ötletekkel tudtak előrukkolni a résztvevők, mint egyébként.

2. Ne ijedj meg a kudarctól

Lehet, nem gitározhatsz vagy festhetsz kedvedre a munkahelyeden, de a kreativitásodon ettől még dolgozhatsz. Ráadásul a munkádban is hasznodra válhat, ha ráparancsolsz magadra, hogy ne félj a kudarctól.

Talán nem hiszed, de sokat köszönhetünk a kudarcnak: kitartásra és fejlődésre ösztökél, aminek segítségével nemcsak eredményesebb lehetsz a munkahelyeden, de a kreatív időtöltéstől sem tántorodsz el.

Az apró bukások ráadásul gyakran jóval izgalmasabb, innovatívabb döntésekre sarkallnak. Gondolj csak bele: legyen szó Edisonról vagy Tesláról, egyikük sem elsőre találta fel az emberiség meghatározó innovációit!

3. Rendezd át a környezeted

Akár egy zárt irodában dolgozol, akár egy open office-ban, fontos, hogy ügyelj a rendre. Kutatások bizonyítják, hogy rendetlenségben nehezebben látod át és látod meg az összefüggéseket. Helyezz minél kevesebb tárgyat az asztalodra és csoportosítsd őket: az iratok az iratoknál legyenek, az apró eszközök (gemkapcsok, tűzőgép) a fiókban.

Továbbá a kutatók arra is rámutattak, hogy a kortárs, letisztult dizájn is jó hatással van a munkamorálra. Míg egy előző századbéli tárgyakkal berendezett iroda például növelheti egy cég irodájának patináját, a kreativitást visszavetheti a régmúlt korok súlya.

4. Nem ciki megpihenni

Agyunk az ébrenlét és az alvás közötti állapotban a legkreatívabb. A rengeteg munkában viszont gyakran válunk túlterheltté, amitől nemhogy kreatívan nem tudunk gondolkodni, hanem összpontosítani sem vagyunk képesek.

Adj magadnak 15-20 percet a munkában, amikor lepihensz egy kanapéra vagy zenét hallgatsz, és becsukott szemekkel hátradőlsz a székeden. Egy csapásra felfrissülhetsz és még a fantáziadús gondolatok is eláraszthatnak közben!

Szintén megoldás lehet, ha erre az időre előkapsz egy üres lapot, és rajzolni kezdesz. Nem kell profinak lenned, és ne idegesítsen, ha nem tudod tűpontosan megjeleníteni azt a fránya szobanövényt a lapon.

Ez a gyakorlat felfrissít és garantáltan jobbkedvűvé tesz a nagy hajtásban.

5. Változtass a rutinodon

Gondoltad volna, hogy ha nem a már jól bejáratott útvonalon mész munkába, nőhet a kreativitásod?

Egy holland kutatócsoport kimutatta, hogy ha akár csak egyetlen dolgot megváltoztatsz a reggeli rutinodban, megtörheted a kognitív mintákat, amik egészen odáig elzárták az utat a találékonyság elől.

De nem muszáj a közlekedésen változtatni: elég, ha reggeli előtt öltözöl fel vagy más sorrendben rakod bele a hozzávalókat a kávédba.

6. Változtass a látószögön

Lássuk be: a számítógépek megkönnyítik az életünket. Már ami a munkát illeti.

De vajon a kreativitást is előcsalogatják?

Felmérések kimutatták, hogy az azonos számítógépes eszközök használata egysíkúvá teszi a gondolkodásunkat, hiszen megfoszt minket a mentális kihívásoktól.

Egy kis játékosságot csempészhetsz a napodba, ha az aktuális prezentációt kivételesen nem PPT-ben készíted el, hanem ábrákat használsz, esetleg táblára rajzolsz a meetingen.

Persze, ez nem minden helyen megengedett. Ennek ellenére az ötleteidet papírra is felvázolhatod, ami új perspektívával ajándékozhat meg. Mi több, így nem tereli el a figyelmed semmilyen felugró ablak vagy nem érzel késztetést arra, hogy percenként megnézd a Facebookod.

+1 Kreatív foglalkozások

Nem muszáj csak a munkaidőre szorítkozni, ha pozitív változásokat akarsz elérni kreativitás terén. Ezernyi remek applikáció segíthet abban, hogy teret adj a világmegváltó ötletek elburjánzásának. Rajzolhatsz, zenét készíthetsz, de akár trükkös kérdésekre is válaszolhatsz.

És persze, mi más is lehetne a legjobb kikapcsolódás és kreatív foglalkozás, mint az alkotó foglalkozások délutánonként és esténként. Iratkozz be fotó- vagy festőkurzusokra, amik kiváló relaxációval kecsegtetnek. És a délutáni feltöltődés bizony a következő napokban is kitart!

Ezek után végképp nem foghatod a munkádra, hogy nem jut időd a kreatív foglalkozásokra. Csak egy kis eltökéltség kell, és máris olyan színessé válhatnak a szürke hétköznapok, mint egy kifestőkönyvben!

Fölösleges milliárdok, avagy 10 eszmélet...
Frida Kahlo kiállítás Budapesten
Fesd meg saját remekműved
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
November
04
Szerda
18:00
11
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
04
Szerda
17:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
November
05
Csütörtök
18:00
3
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
05
Csütörtök
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
06
Péntek
17:45
0

Sarki fény őrzői - világító festés
November
07
Szombat
09:30
3
Budapest
Világító festékkel Gyerekek kedvence Párosan is megfesthető
Sarki fény őrzői - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
07
Szombat
09:00
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
07
Szombat
14:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
07
Szombat
14:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Virágzó naplemente
November
07
Szombat
18:00
1
Budapest
Virágzó naplemente Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Fuji csendje
November
07
Szombat
18:30
0
Budapest
Fuji csendje Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
08
Vasárnap
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világító cica
November
08
Vasárnap
09:00
1
Budapest
Gyerekek kedvence
Világító cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
November
08
Vasárnap
14:00
1
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
08
Vasárnap
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Virágzó Párizs
November
08
Vasárnap
18:00
16
Budapest
Virágzó Párizs Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes koi pontyok
November
08
Vasárnap
18:30
7
Budapest
Párosan is megfesthető
Színes koi pontyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Napkelte
November
09
Hétfő
18:00
8
Budapest
Napkelte Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
09
Hétfő
17:30
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
November
10
Kedd
18:00
9
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mandala készítő workshop
November
10
Kedd
17:30
6
Budapest
Workshop
Mandala készítő workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi szellő
November
11
Szerda
18:00
14
Budapest
Őszi szellő Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
11
Szerda
17:30
7
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ginkgo
November
12
Csütörtök
18:00
16
Budapest
Párosan is megfesthető
Ginkgo Ár: 13 990 Ft

Őszi táj
November
13
Péntek
18:00
8
Budapest
Őszi táj Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
13
Péntek
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rókák
November
14
Szombat
09:15
10
Budapest
Gyerekek kedvence
Rókák Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
14
Szombat
09:00
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Égig érő virágok
November
14
Szombat
13:30
0
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
November
14
Szombat
14:00
0
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
14
Szombat
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Hinta a felhők felett
November
14
Szombat
18:30
10
Budapest
Hinta a felhők felett Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csillagkutya - világító festés
November
15
Vasárnap
09:30
15
Budapest
Gyerekek kedvence
Csillagkutya - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
15
Vasárnap
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi séta
November
15
Vasárnap
14:00
4
Budapest
Őszi séta Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók tánca
November
15
Vasárnap
14:30
9
Budapest
Pillangók tánca Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi ajtódísz workshop
November
15
Vasárnap
18:00
12
Budapest
Workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
November
15
Vasárnap
18:30
10
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fuji csendje
November
16
Hétfő
18:00
14
Budapest
Fuji csendje Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
16
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
November
17
Kedd
18:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
17
Kedd
17:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
November
18
Szerda
18:00
15
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
18
Szerda
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
November
19
Csütörtök
17:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Ginkgo
November
19
Csütörtök
18:00
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Ginkgo Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Karácsonyi ajtódísz workshop
November
19
Csütörtök
18:30
0
Budapest
Workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi szellő
November
20
Péntek
18:00
10
Debrecen
Őszi szellő Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Fehér lótusz
November
20
Péntek
18:00
12
Budapest
Fehér lótusz Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
20
Péntek
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Sarki fény őrzői - világító festés
November
21
Szombat
09:30
8
Budapest
Világító festékkel Gyerekek kedvence Párosan is megfesthető
Sarki fény őrzői - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
21
Szombat
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
21
Szombat
13:00
1
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín:
Elkészítem!
Fényvillamos - 4 órás , világító festés
November
21
Szombat
14:00
10
Budapest
Fényvillamos - 4 órás , világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Téli baglyok
November
21
Szombat
14:30
2
Budapest
Gyerekek kedvence
Téli baglyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi kopogtató workshop
November
21
Szombat
19:00
16
Budapest
Workshop
Karácsonyi kopogtató workshop - Karácsonyi kopogtató Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Téli séta
November
21
Szombat
18:30
11
Budapest
Téli séta - Leonid Afremov Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rudolf fényei - világító festés
November
22
Vasárnap
09:30
12
Budapest
Világító festékkel Gyerekek kedvence
Rudolf fényei - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Az erdő őrzője
November
22
Vasárnap
09:00
12
Budapest
Az erdő őrzője Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
22
Vasárnap
13:45
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
22
Vasárnap
13:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
November
22
Vasárnap
18:00
14
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szarvascsalád a napfelkeltében
November
22
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Szarvascsalád a napfelkeltében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi táj
November
23
Hétfő
18:00
16
Budapest
Őszi táj Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
23
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
November
24
Kedd
18:00
15
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
24
Kedd
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Darvak - Választható színnel
November
25
Szerda
18:00
16
Budapest
Darvak - Választható színnel Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
25
Szerda
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
November
26
Csütörtök
18:00
0
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
26
Csütörtök
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Bor mámor
November
27
Péntek
18:00
15
Budapest
Bor mámor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi séta
November
27
Péntek
18:00
12
Debrecen
Őszi séta Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
27
Péntek
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi kutyus
November
28
Szombat
09:30
14
Budapest
Karácsonyi kutyus Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
28
Szombat
10:00
0
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
28
Szombat
09:00
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Sarki fény őrzői - világító festés
November
28
Szombat
14:00
12
Budapest
Világító festékkel Gyerekek kedvence Párosan is megfesthető
Sarki fény őrzői - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ünnepi fények
November
28
Szombat
14:30
12
Budapest
Ünnepi fények Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Párizs télen
November
28
Szombat
18:00
16
Budapest
Párizs télen Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Yaquina Head-i világítótorony
November
28
Szombat
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Yaquina Head-i világítótorony Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Téli baglyok
November
29
Vasárnap
09:30
16
Budapest
Gyerekek kedvence
Téli baglyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi cica
November
29
Vasárnap
09:00
12
Budapest
Gyerekek kedvence
Karácsonyi cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Téli szajkó
November
29
Vasárnap
14:00
14
Budapest
Téli szajkó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
29
Vasárnap
13:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
November
29
Vasárnap
18:00
16
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi ajtódísz workshop
November
29
Vasárnap
18:30
8
Budapest
Workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fényvillamos - 4 órás , világító festés
November
30
Hétfő
17:45
14
Budapest
Fényvillamos - 4 órás , világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
30
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Gyere, és fesd meg nálunk ezt a cuki szellemet!
Gyere, és fesd meg nálunk ezt a cuki szellemet!
Őszi programok Budapesten esős napokra: beltéri és kreatív ötletek
Őszi programok Budapesten esős napokra: beltéri és kreatív ötletek
Pablo Picasso leghíresebb festményei, és mit árulnak el a mester korszakairól
Pablo Picasso leghíresebb festményei, és mit árulnak el a mester korszakairól