hu | en
Mennyit ér egy festmény?
2018. 07. 03.

Örök kérdés, hogy be lehet-e árazni a művészetet és mi, vagy ki dönti el egy festmény értékét. Néhány festmény horribilis áron kel el egy aukción, és vannak olyan festők, kiknek hagyatéka milliárdokat ér.

Csak a halott festő a jó festő?

Vannak olyan művészek, akik ügyesen menedzselték magukat és igazi sztárnak számítottak, vagy számítanak. Sokkal több viszont az olyan példa, hogy egy festő képeinek ára csak halála után szökött az egekbe. Csontváry Kosztka Tivadar 1907-es párizsi kiállítása például hiába talált pozitív fogadtatásra, itthon nem lett kimondottan népszerű. Alkotásait olyannyira nem értékelték, hogy 1919-ben bekövetkezett halálakor örökösei műveit anyagárban, kocsiponyvaként akarták értékesíteni. És, hogy miben halt meg a művész? A hivatalos álláspont verőérgyulladás, de makacsul tartja magát az akkor felröppent hír, hogy az ok éhhalál!

Arról, hogy mennyit érnek ma festményei kapaszkodóval szolgál egy 2017-ben tartott aukció, ahol fenti, Olasz halász című képének kikiáltási ára kereken 100 millió forint volt.

A világ legdrágább festményei

Az Olasz halász kikiáltási ára kevesebb mint a fele Csontváry legdrágábban, 240 millió forintért eladott képének. A Traui táj naplemente idején című festménynek ára még így is szinte aprópénz a nemzetközi élmezőnyhöz képest.

A világ legdrágábban eladott festménye Paul Gauguin Nafea faa ipoipo? című képe 300 millióért cserélt gazdát - dollárban. Csak, hogy érzékeltessük, ennyi pénzért mai árfolyamon több mint 7 millió képet festhetnél meg az Alkotásutcában. Ehhez mondjuk legalább 2000 évre lenne szükséged, akkor is, ha megállás nélkül csak festenél.

A világ 10 legdrágább festménye között egyet sem találni 100 millió dollár alatt.

Nézzük, miért fizettek ilyen hatalmas vagyonokat! Íme a világ 10 legdrágább festménye:

 

10. Pablo Picasso: Fiú pipával – 130,6 millió dollár

9. Pierre-Auguste Renoir: Bál a Moulin de la Galette-ben – 143,3 millió dollár

8. Francis Bacon: Három tanulmány – 144,5 millió dollár

7. Vincent van Gogh: Dr. Gachet arcképe – 151,4 millió dollár

6. Gustav Klimt: Adele Bloch-Bauer I portréja – 157,7 millió dollár

5. Pablo Picasso: Le Reve – 157,9 millió dollár

4. Willem de Kooning: Nő III – 161,8 millió dollár

3. Jackson Pollock: No. 5, 1948 – 164,7 millió dollár

2. Paul Cézanne: Kártyajátékosok – 273 millió dollár

1. Paul Gauguin: Nafea faa ipoipo? - 300 milló dollár

 

25 dolog, amit a kreatív emberek máshogy...
Fölösleges milliárdok, avagy 10 eszmélet...
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Világító cica
Május
23
Szombat
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Világító cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Vidám madárkák
Május
23
Szombat
10:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Vidám madárkák Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kutya vakáció
Május
23
Szombat
14:00
7
Budapest
Kutya vakáció Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Tavasz bűvös illata
Május
23
Szombat
14:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Tavasz bűvös illata Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Virágzó Párizs
Május
23
Szombat
18:00
0
Budapest
Virágzó Párizs Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vitorlás
Május
23
Szombat
18:30
6
Budapest
Párosan is megfesthető
Vitorlás - Leonid Afremov Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Színes zsiráfok
Május
24
Vasárnap
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Színes zsiráfok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Galaxis- világító festés
Május
24
Vasárnap
10:00
2
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Galaxis- világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
24
Vasárnap
13:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Lovacska a réten
Május
24
Vasárnap
14:30
0
Budapest
Lovacska a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Május
24
Vasárnap
18:30
0
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Pipacsok a tengernél
Május
24
Vasárnap
18:30
0
Budapest
Pipacsok a tengernél Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szeretők II
Május
25
Hétfő
18:00
0
Budapest
Szeretők II - René Magritte Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szélmalom és tulipánok
Május
25
Hétfő
18:30
0
Budapest
Szélmalom és tulipánok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Piknik
Május
26
Kedd
18:00
14
Budapest
Piknik Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Sárga ruhás nő - 4 órás festés
Május
26
Kedd
17:30
10
Budapest
Sárga ruhás nő - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tavasz a naplementében
Május
27
Szerda
18:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Tavasz a naplementében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Papagájvirág - 3D Workshop
Május
27
Szerda
18:30
11
Budapest
Workshop
Papagájvirág - 3D Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
28
Csütörtök
17:45
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
28
Csütörtök
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Május
29
Péntek
18:00
7
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Papaják
Május
29
Péntek
17:30
12
Budapest
Papaják Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vidra szeretet
Május
30
Szombat
09:30
11
Budapest
Gyerekek kedvence
Vidra szeretet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Óriás teknőc
Május
30
Szombat
10:00
12
Budapest
Gyerekek kedvence Világító festékkel
Óriás teknőc Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Gomba tetején
Május
30
Szombat
14:00
16
Budapest
Gyerekek kedvence
Gomba tetején Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók a réten
Május
30
Szombat
14:30
3
Budapest
Gyerekek kedvence
Pillangók a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Megoldom...
Május
30
Szombat
18:00
16
Budapest
Megoldom... Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Velence
Május
30
Szombat
18:30
6
Budapest
4 órás festés
Velence - Leonid Afremov Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mókás struccok
Május
31
Vasárnap
09:30
12
Budapest
Gyerekek kedvence
Mókás struccok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
31
Vasárnap
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Koktél a parton
Május
31
Vasárnap
14:00
16
Budapest
Gyerekek kedvence
Koktél a parton Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes pitypangok
Május
31
Vasárnap
14:30
4
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Színes pitypangok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Május
31
Vasárnap
18:00
9
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Levendulamező a hegyek ölelésében
Május
31
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Levendulamező a hegyek ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Privát események az Alkotásutcánál
Privát események az Alkotásutcánál
Budapesti galériák, ahol ingyenes kiállítások várnak
Budapesti galériák, ahol ingyenes kiállítások várnak