hu | en
Yoko Ono rejtélyes világa
2019. 11. 12.

Yoko Onót elsősorban úgy ismeri a világ, mint “John Lennon feleségét”. Azonban aki veszi a fáradtságot, és egy picit is beleás a művésznő életrajzába, akkor egy igazán szép, és fájdalmas és rejtélyes életúttal találhatja szemben magát. Tudtad például, hogy John Lennon halála után volt magyar élettársa is? Vagy hogy soha nem tanulta a festészetet? 

Ilyen, és ehhez hasonló érdekességekkel tarkítva mutatjuk be a mai napig megosztó művésznő, Yoko Ono életét.

 

Ono karrierjének kétségkívül egyik legmeghatározóbb mérföldköve volt a Beatles tagjával való házassága. Yoko Ono életét épp ezért két, jól elhatárolható időszakra lehet kötni: az énekes, Lennon halála előtti, és az azt követő időkre.

Yoko Ono életét két részre lehet bontani: a John Lennon halála előtti, és utáni évekre. 

A John Lennon előtti évek

Ono korai éveiről viszonylag keveset tudunk: 1933-ban született, Tokióban, és ide is járt egyetemre, azonban két év után abbahagyta a kurzust, és New Yorkba költözött, a családjához. 

Édesapja híres zeneszerző volt, és fontosnak tartotta, hogy a lánya is részesüljön zenei képzésben, így Ono klasszikus zongoraleckéket vett. A zene révén már akkor művészetkedvelő lett, így nem túl meglepő módon, amikor 53-ban végzett a Sarah Lawrence College-ban, már aktívan részt vett a belvárosi, New York-i művészeti életben.

Habár elsősorban különböző performanszairól híresült el, 55-ben már az első önálló zeneszerzeménye is megjelent.

Ezen kívül a festészet is érdekelte: minden előképzettség nélkül, autodidakta módon kezdett el festeni. Az évek múltával ugyan bizonyos körökben ismert lett, azonban a hírnév még váratott magára. Egészen 1966-ig, amikor a londoni Indica Galleryben találkozott élete szerelmével, John Lennonnal.

A John Lennonnal közös évek

Az első találkozáskor még Lennon és Yoko Ono is házasok voltak. Ono második férjével, a filmes Tony Cox-szal élt együtt (első férje a japán származású Toshi Ichiyanagi volt, 1962-ig), Lennon pedig Cynthia Powell-lel élt boldog párkapcsolatban. Mind Lennonnak, mind Onónak volt gyermeke, ami még komplikáltabbá tette éppen csak bimbódzó kapcsolatukat.

Pedig maga a szerelem hamar kibontakozott: az első találkozásuk után levelezni kezdtek egymással, Lennon pedig a művésznő következő kiállítását már szponzorálta is. Kapcsolatukat 1968-ban vállalták fel, így mindketten elváltak és össze is költöztek egymással (először még abban a lakásban, ahol John Lennon exfelesége, Powell is élt).

Talán a szeretői státusz miatt, talán más okból kifolyólag, de a sajtó egyértelműen nem volt kegyes a párral. Sokszor ellenségesen léptek fel velük szemben, gyakoriak voltak a pletykák, rágalmak. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mindketten polgárpukkasztó életet éltek: a szabadosság és a drogok hozzátartoztak a hétköznapjaikhoz, és gondolataikat sokszor nem is vetették véka alá.

A negatív hangulat azonban igazán a 70-es években hágott a tetőfokára, amikor feloszlott a Beatles, ezt pedig sokan Yoko Ono manipulatív (vélt vagy valós) természetének tudták be. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mind pénzügyi viták, mind pedig a menedzserük hirtelen halála közrejátszhatott a dologban.

Yoko Ono és John Lennon lelkes békeaktivisták, és feministák voltak.

Mindenesetre Lennonnak és Onónak termékeny évei következtek: közös festmények, zenei munkák jellemezték az időszakot. Együtt többször részt vettek békemeneteken, illetve pacifista megmozdulások élére álltak. Mindezek mellett kiálltak az emberi- és a női jogok mellett.

Azonban az évek múltával közel sem alakult minden idillikusan: Yoko Ono többször elvetélt, különköltöztek, majd újra összejöttek, egy igazi “se veled, se nélküled” kapcsolat volt az övék. Végül 1975-ben megszületett közös gyermekük Sean Lennon.

Ezt követően John Lennon visszavett szabados felfogású életmódjából: egészségesen táplálkozott, és sokkal kevesebbet dolgozott, hogy a családjával legyen. 5 évnyi, viszonylagos béke következett. Nyoma sem volt már a hangos botrányoknak és a pletykáknak, úgy tűnt a sajtó is békén hagyta őket.

Azonban 1980. decembere mindent megváltoztatott.

Élet, Lennon halála után

December 8-án John Lennon dedikálta Double Fantasy című albumát, egy akkor még ismeretlen férfinak. Azonban a férfi ahelyett, hogy hazament volna, a zenész lakásának bejárata előtt várta, hogy az egykori Beatles-tag megérkezzen. Amikor Lennon megjelent, Yoko Onóval az oldalán, Chapman 5 golyóval végzett a zenésszel, aki nem sokkal a kórházba szállítás után meghalt.

A pacifista Onót természetesen megviselte a férje halála. Ezután elszigeteltségben élt, ritkán nyilatkozott, minden idejét a fiának, Seannak szentelte.

Hosszú idő után azonban ismét rátalált a szerelem: a magyar származású sztár-lakberendező: Havadtőy Sámuel személyében.

Havadtőy már régebb óta ismerte Yoko Onóékat, hiszen olyan világhírű emberek lakását rendezte be, mint Calvin Klein, vagy épp a már említett John Lennon. (Az érdekes és részletes interjút, amelyet a művésznő férjével készítettek itt elolvashatod.)

Amellett, hogy az élettársa rengeteget segített neki, művészileg sem maradt inaktív: Lennon halála után is jelent meg lemeze, rengeteg kiállítása volt, és továbbra is aktív szerepet vállalt a közéletben - főleg konfliktusokkal teli országokban, a civilek védelmében lépett fel.

Hajdani férje emlékére, 2000-ben hozta létre a John Lennon Múzeumot Japánban, amelyek kettejük házasságának állít örök mementót.

Leghíresebb művei, installációi, performanszai

Cut piece: ebben a performanszban, az egyenlőség mellett demonstrálva vágott le magáról különböző ruhadarabokat - és a hallgatóságot is arra kérte, hogy csatlakozzanak hozzá.

Kívánság-fa: a kívánság-fa alapvetése egyszerű. Kívánj valamit, írd le egy papírra, és tűzd ki a kívánság-fára. Ezután kérd meg a barátaidat, hogy csinálják utánad ugyanezt!

Skylanding: a Chicagóban található installáció a békére hívja fel a figyelmet.

Menekülthajó: mű lényege, hogy a résztvevők egy fehér szobában található csónakban hagyhatnak üzenetet, amelyekben kifejezik szolidaritásukat a menekültek mellett. 

A 83 éves művésznő szinte fáradhatatlan, hiszen mind a mai napig aktív tevékenységet végez.

“Minden pillanat az életünkben egy csoda, amit élveznünk kellene ahelyett, hogy elsiklunk felette.” /Yoko Ono/
 

Érdekesnek találtad a cikket? Olvasd rendszeresen frissülő blogunkat, az Alkotás utca oldalán, és gyere el élményfestéseink egyikére. Szeretettel várunk!

3+1 elképesztően kreatív DIY festmény az...
Rubens, Van Dyck és a flamand festészet ...
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
15
Hétfő
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Frida Kahlo - légy kedves az elmédhez
Június
15
Hétfő
18:00
0
Budapest
Frida Kahlo - légy kedves az elmédhez Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Napkelte
Június
16
Kedd
18:00
9
Budapest
Napkelte Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
16
Kedd
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Piknik
Június
17
Szerda
18:00
13
Budapest
Piknik Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Június
17
Szerda
18:30
9
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Június
18
Csütörtök
18:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Június
18
Csütörtök
17:30
10
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
19
Péntek
17:30
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári koktél
Június
19
Péntek
18:00
14
Budapest
Nyári koktél Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Süncsalád
Június
20
Szombat
09:30
11
Budapest
Gyerekek kedvence
Süncsalád Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Világító cica
Június
20
Szombat
09:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Világító cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
20
Szombat
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
20
Szombat
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Magnólia a balkonon - 4 órás festés
Június
20
Szombat
18:15
0
Budapest
Magnólia a balkonon - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Toszkán vidék pipacsokkal
Június
20
Szombat
18:30
0
Budapest
Toszkán vidék pipacsokkal Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Június
21
Vasárnap
09:30
11
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Galaxis- világító festés
Június
21
Vasárnap
10:00
0
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Galaxis- világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Június
21
Vasárnap
14:00
12
Budapest
Rózsaszín álmok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók a réten
Június
21
Vasárnap
14:30
5
Budapest
Gyerekek kedvence
Pillangók a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fuji csendje
Június
21
Vasárnap
18:00
8
Budapest
Fuji csendje Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Gaia csókja
Június
21
Vasárnap
18:30
10
Budapest
Párosan is megfesthető
Gaia csókja Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Június
22
Hétfő
18:00
15
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
Június
22
Hétfő
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
23
Kedd
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
23
Kedd
17:45
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti panoráma - 4 órás festés
Június
24
Szerda
17:30
12
Budapest
Tengerparti panoráma - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Június
24
Szerda
18:00
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
Június
25
Csütörtök
18:00
15
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
25
Csütörtök
17:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Aperol
Június
26
Péntek
18:00
13
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Betta
Június
26
Péntek
18:00
16
Debrecen
Betta Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Ketten a réten
Június
26
Péntek
18:30
10
Budapest
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csillagközi utazás
Június
27
Szombat
09:30
16
Budapest
Csillagközi utazás Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Holdfény sárkány
Június
27
Szombat
10:00
10
Budapest
Gyerekek kedvence
Holdfény sárkány Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
27
Szombat
10:00
0
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Napozó cica
Június
27
Szombat
14:00
16
Budapest
Napozó cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Június
27
Szombat
14:30
11
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Június
27
Szombat
18:00
13
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári koktél
Június
27
Szombat
18:30
12
Budapest
Nyári koktél Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csillagkutya - világító festés
Június
28
Vasárnap
09:30
14
Budapest
Gyerekek kedvence
Csillagkutya - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes pitypangok
Június
28
Vasárnap
10:00
8
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Színes pitypangok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
28
Vasárnap
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Pálmafák között
Június
28
Vasárnap
14:30
0
Budapest
Pálmafák között Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Június
28
Vasárnap
18:30
13
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
Június
28
Vasárnap
18:00
11
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti ház - 4 órás festés
Június
29
Hétfő
17:30
11
Budapest
Tengerparti ház - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kendős Dalmata
Június
29
Hétfő
18:00
12
Budapest
Kendős Dalmata Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Napkelte
Június
30
Kedd
18:00
16
Budapest
Napkelte Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
30
Kedd
17:30
3
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel