hu | en
Tavaszi festmények - A természet ébredése a vásznon!
2021. 03. 04.

Jöhetnek a tavaszi festmények? Ha az a kérdés, hogy mennyire várjuk az idei tavaszt, nincs szükség a brit kutatók szakértelmére. A koronavírus kálvária után olyan ez a március, mint egy hosszas merülés után felbukkanni a víz alól, és nagyot szippantani a friss levegőből. Habár a természet három dimenziós szépségét nem tudja felülmúlni egy-egy alkotás, a képzőművészet nagyjai kétségtelenül képesek voltak arra, hogy vászonra vessék a tavasz üdeségének esszenciáját.

Lássuk, miként örökítette meg az ébredő természetet Van Gogh és Monet!

Van Gogh - Mandulavirágzás

Van Gogh: Mandulavirágzás

Forrás: https://www.dailyartmagazine.com/art-masterpieces-to-welcome-spring/

Noha nincsenek erre vonatkozó tanulmányok, nem túlzás azt állítani, hogy Van Gogh majdnem annyira rajongott a virágzó fák látványáért, mint Gauguinért. Utóbbival egyébként sajnos vitázni is szeretett, egyes feltételezések szerint a füle is egy ilyen csetepaténak lett az áldozata…

A Mandulavirágzás több másik, hasonló tavaszi festményével együtt 1888 és 1890 között készült, méghozzá a káprázatos Dél-Franciaországban. Van Gogh számára a tavasz és a virágruhát öltő lombkoronák látványa az ébredés és a remény szimbólumai voltak, nem csoda, hogy olyan nagy örömét lelte a megfestésükben. 

A Mandulavirágzás egyébként szó szerint egy új élet születését ünnepelte, egész pontosan unokaöccséét, aki szintén a Vincent keresztnevet kapta.

Most, hogy Van Gogh-hoz hasonlóan mindannyian szomjazzuk egy új kezdet reményét, különösen megéri néhány percig elgyönyörködni az egyik legszebb tavaiszi festményben, a Mandulavirágzásban. Van egy hihetetlenül jó hírünk is, ha otthonra is szeretnél egyet, nálunk megfestheted

Claude Monet: Tavasz

Monet: Tavasz

Forrás: https://www.dailyartmagazine.com/art-masterpieces-to-welcome-spring/

Kezdjük azzal, hogy kész csoda, hogy Monet tavaszi festménye megmaradt az utókor számára. Az alkotást nem egy állatkertből elszabadult vászonéhes oroszlán szemelte ki magának, és nem is perzselően izzó lángok lestek rá. Nem, a veszély egy szörnyeteg volt, méghozzá az a bizonyos zöld szemű. Monet második felesége, Alice Hoschedé ugyanis pöppet nehezményezett mindent, aminek köze volt a festő első nejéhez, Camille Doncieux-höz, aki Monet egyik kedvenc modellje volt. 

Az ominózus Tavasz című festmény egyébként 1871-ben készült el, a Párizstól északnyugatra lévő faluban. Argentuil a városiak körében afféle “ránk fér egy kis csend a nagy nyüzsgésben” típusú úticél volt, és az impresszionisták bolondultak érte!

Ha Te is bolondulsz Monet-ért, akkor van is egy jó ajánlatunk, ugyanis egyik leghíresebb fetményét, a Vízililiomokat, most magad is elkészítheted az Alkotásutcában.

Habár arra még nem sok esély van, hogy kiruccanj Amszterdamba vagy Baltimore-ba, hogy élőben is megcsodáld a fenti alkotásokat, a természetben szerencsére szabadon lófrálhatsz. A mai modern világban még csak ecsetet sem kell ragadnod ahhoz, hogy megörökítsd a virágzó fák és az ébredő természet látványát: elég egy-két jól irányzott kattintás a telefonoddal! És senki nem fog megharagudni rád, ha egy-két filterrel még szebbé teszed a fotót!

Az agyad válasza a festésre: ommmmmmmmm!...
A cukrászat Picassói, avagy kérészéletű ...
Fesd meg saját remekműved
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Július
06
Hétfő
18:00
9
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
06
Hétfő
18:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
07
Kedd
18:00
8
Budapest
Rózsaszín álmok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes pitypangok
Július
07
Kedd
18:30
9
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Színes pitypangok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kendős Dalmata
Július
08
Szerda
18:00
11
Budapest
Kendős Dalmata Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
08
Szerda
17:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Július
09
Csütörtök
14:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Aperol
Július
09
Csütörtök
18:00
14
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
Július
09
Csütörtök
18:30
6
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
10
Péntek
18:00
16
Debrecen
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Július
10
Péntek
18:00
9
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
10
Péntek
17:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
11
Szombat
09:00
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
11
Szombat
09:30
10
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
11
Szombat
13:00
6
Debrecen
Rózsaszín álmok Ár: 14 990 Ft
Helyszín:
Elkészítem!
Kutya vakáció
Július
11
Szombat
14:00
14
Budapest
Kutya vakáció Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
11
Szombat
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti panoráma - 4 órás festés
Július
11
Szombat
18:00
13
Budapest
Tengerparti panoráma - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Július
11
Szombat
18:30
12
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Az óceán mélye
Július
12
Vasárnap
09:30
15
Budapest
Az óceán mélye Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
12
Vasárnap
09:00
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Madárles a naplementében
Július
12
Vasárnap
14:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Madárles a naplementében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári virágcsokor
Július
12
Vasárnap
14:30
12
Budapest
Nyári virágcsokor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ketten a réten
Július
12
Vasárnap
18:00
16
Budapest
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
Július
12
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Magnólia a balkonon - 4 órás festés
Július
13
Hétfő
17:15
14
Budapest
Magnólia a balkonon - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
13
Hétfő
17:45
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
14
Kedd
18:00
9
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Táskafestés Szabadon
Július
14
Kedd
17:30
12
Budapest
Workshop
Táskafestés Szabadon Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
15
Szerda
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
15
Szerda
18:00
9
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Lágy hullámok
Július
16
Csütörtök
17:30
0
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
16
Csütörtök
18:30
0
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Július
17
Péntek
17:30
15
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft

Csillagközi utazás
Július
18
Szombat
09:30
16
Budapest
Csillagközi utazás Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
18
Szombat
10:00
2
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
18
Szombat
09:00
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
18
Szombat
14:00
10
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szafari
Július
18
Szombat
14:30
10
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Szafari Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
18
Szombat
18:00
10
Budapest
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári virágcsokor
Július
18
Szombat
18:30
12
Budapest
Nyári virágcsokor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Süncsalád
Július
19
Vasárnap
09:30
15
Budapest
Gyerekek kedvence
Süncsalád Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Hűsölő cica
Július
19
Vasárnap
10:00
10
Budapest
Hűsölő cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
19
Vasárnap
13:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Búzamező
Július
19
Vasárnap
14:00
10
Budapest
Búzamező Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fuji csendje
Július
19
Vasárnap
18:30
10
Budapest
Fuji csendje Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kék tó
Július
19
Vasárnap
18:00
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Kék tó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
20
Hétfő
18:00
12
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
20
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
21
Kedd
18:00
16
Budapest
Rózsaszín álmok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
21
Kedd
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti ház - 4 órás festés
Július
22
Szerda
17:30
16
Budapest
Tengerparti ház - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes koi pontyok
Július
22
Szerda
18:30
7
Budapest
Párosan is megfesthető
Színes koi pontyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
Július
23
Csütörtök
18:00
14
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
23
Csütörtök
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
24
Péntek
18:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Flamingó koktéllal
Július
24
Péntek
18:00
16
Debrecen
Gyerekek kedvence
Flamingó koktéllal Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Nyári koktél
Július
24
Péntek
18:30
11
Budapest
Nyári koktél Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Vidra szeretet
Július
25
Szombat
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Vidra szeretet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Nyuszicsalád
Július
25
Szombat
09:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Nyuszicsalád Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
25
Szombat
10:00
6
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Koktél a parton
Július
25
Szombat
14:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Koktél a parton Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
25
Szombat
13:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Július
25
Szombat
18:00
14
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Santorini
Július
25
Szombat
18:30
0
Budapest
Santorini Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Galaxis- világító festés
Július
26
Vasárnap
09:30
13
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Galaxis- világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
26
Vasárnap
09:00
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
26
Vasárnap
14:00
10
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
26
Vasárnap
14:30
2
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szelek szárnyán
Július
26
Vasárnap
18:00
13
Budapest
Szelek szárnyán Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ketten a réten
Július
26
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vízililiomok
Július
27
Hétfő
18:00
8
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
27
Hétfő
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
Július
28
Kedd
17:30
16
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fehér harmónia
Július
28
Kedd
18:00
10
Budapest
Fehér harmónia Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
29
Szerda
18:00
16
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
29
Szerda
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mandala készítő workshop
Július
30
Csütörtök
18:00
13
Budapest
Workshop
Mandala készítő workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
30
Csütörtök
17:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Aperol
Július
31
Péntek
18:00
14
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
31
Péntek
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel