hu | en
Impresszionisták, a fény festői
2018. 08. 10.

Az ipmresszionista festőket a fény festőinek is szokás nevezni és nem véletlenül. Műveikben főszerepet kap a pillanatnyi benyomás megörökítése, a játékosság és a könnyed, már-már elnagyoltnak tűnő ecsethasználat. A stílus képviselői eleinte rengeteg kritikát kaptak, de ennek ellenére kitartottak. És milyen jól tették!

Az impresszionizmus megjelenése

Az impresszionizmus jellemzői a szabálytalan kompozíciók, látványos, kissé esetlegesnek tűnő, darabos ecsetkezelés, a tiszta színek használata, optikai keverés a vásznon, vázlatszerű hatás, kevésbé részletezett formák, az első ránézésre hányavetinek tűnő összkép.

Épp a fentiek miatt érkezett rengeteg kritika az impresszionizmus első képviselői felé. Olyannyira, hogy maga az impresszionizmus elnevezés is Monet képe után gúnynévként ragadt rájuk, melyet aztán később büszkén vallottak a magukénak. Csoporttá szerveződésük is az elutasításnak volt köszönhető. A hivatalos párizsi Salon nem adott lehetőséget műveik bemutatására, így azt maguknak kellett megszervezniük. Első kiállításuk 1874-ben volt, ahol bemutatták Monet Impresszió, a felkelő nap című képét.

Az elsőnél is nagyobb vihart kavart az 1876-ban rendezett második kiállításuk, a közvélemény pedig csak a 80-as évek második felétől kezdett megbékélni az impresszionistákkal, amikor már újabb - náluk is vadabb - csoportok megjelenése borzolta a kedélyeket.

A másik, ami az impresszionizmus diadalát gyorsította, a fotográfia fejlődése. Az impresszionisták saját elveik igazolását látták a technikában. Hasonló dolgok foglalkoztatták őket: a pillanatfelvétel lehetősége, a dekompozíció, a dolgok újszerű rögzítése, így munkájukat rokonnak érezték. Mi sem mutatja jobban ezt, hogy a párizsi Guerbois-kávéházban, ahol összejöveteleiket tartották, a festő Manet, Monet, Pissarro, Degas mellett rendszeres vendég volt Nadar, a híres fényképész is.

Impresszionizmus a magyar festészetben

A legismertebb impresszionistákhoz közeli művészünk Szinyei Merse Pál. Ecsetkezelése, témái erős impresszionista hatásról árulkodnak. Képein ő is szívesen alkalmazta a plein-air festészet szabad levegőn megfigyelt fény- és színjelenségeit. Legismertebb festményei, mint például a Majális, vagy a Lilaruhás nő magukon hordozzák a stílus minden ismérvét.

Impresszionista festmények az Alkotásutcában

Ha kedvet kaptál arra, hogy te is fess egy könnyed, impresszionista stílusú képet magadnak, akkor első körben Afremov festményei között érdemes böngészned. Afremov képei témaválasztásukban, színvilágukban jó értelemben vett populista elveket követnek. Alkotásai egyszerre könnyen felismerhetőek, “Afremovosak”, amellett, hogy a bárki számára könnyen emészthetőek, mint például az itt épp készülő Séta a parkban című festménye.

 

7 festmény, ami próbára teszi az elmét...
Rendhagyó tárlatvezetés az Impressziók k...
Fesd meg saját remekműved
Elkészítem!
Lágy hullámok
Július
22
Szerda
17:30
12
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Színes koi pontyok
Július
22
Szerda
18:30
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Színes koi pontyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
Július
23
Csütörtök
18:00
0
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
23
Csütörtök
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
24
Péntek
18:00
7
Budapest
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Flamingó koktéllal
Július
24
Péntek
18:00
0
Debrecen
Gyerekek kedvence
Flamingó koktéllal Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Nyári koktél
Július
24
Péntek
18:30
6
Budapest
Nyári koktél Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Vidra szeretet
Július
25
Szombat
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Vidra szeretet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Nyuszicsalád
Július
25
Szombat
09:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Nyuszicsalád Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
25
Szombat
10:00
3
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Koktél a parton
Július
25
Szombat
14:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Koktél a parton Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
25
Szombat
13:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Július
25
Szombat
18:00
9
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Santorini
Július
25
Szombat
18:30
0
Budapest
Santorini Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Galaxis- világító festés
Július
26
Vasárnap
09:30
11
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Galaxis- világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
26
Vasárnap
09:00
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
26
Vasárnap
14:00
7
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
26
Vasárnap
14:30
0
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szelek szárnyán
Július
26
Vasárnap
18:00
11
Budapest
Szelek szárnyán Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Ketten a réten
Július
26
Vasárnap
18:30
0
Budapest
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vízililiomok
Július
27
Hétfő
18:00
8
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
27
Hétfő
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
Július
28
Kedd
17:30
9
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Fehér harmónia
Július
28
Kedd
18:00
0
Budapest
Fehér harmónia Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
29
Szerda
17:45
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
29
Szerda
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mandala készítő workshop
Július
30
Csütörtök
18:00
13
Budapest
Workshop
Mandala készítő workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
30
Csütörtök
17:30
3
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Aperol
Július
31
Péntek
18:00
13
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
31
Péntek
17:30
3
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel