A 21. században szinte magától értetődő, hogy a galériák olyanok, mint a gyorséttermek: nem azért, mert hamburgert árulnak, hanem azért, mert szinte minden nagyvárosban ott vannak! Ez azonban nem mindig volt így: a galériák is voltak pelenkás korúak, az pedig, hogy most ekkora népszerűségnek örvendenek, a műkereskedők odaadó (és persze meglehetősen jövedelmező) munkájának köszönhető.
Párizs, London, New York: nem, most nem a mindent kibíró hajlakkról van szó, hanem azokról a 19-20. századi műkereskedőkről, akik nélkül nem létezne a galériák színes és nyüzsgő világa. Sőt, ezek a műkereskedők a modern képzőművészeti irányzatok mozgalmainak népszerűsítésében is kulcsszerepet játszottak. Nekik köszönhető, hogy az impresszionizmus, a kubizmus vagy épp a szürrealizmus kiemelkedő alkotói örökre beírták nevüket a művészettörténetbe.
Lássuk, kik azok a műkereskedők, akik nélkül napjaink galériái minden bizonnyal sokkal unalmasabbak lennének! Több részes cikkre készülj, hogy egyszerre ne kelljen sokat olvasni, és könnyebben megjegyezd a legfontosabb információkat!
Ennek a cikknek az impresszionisták pártfogója, Paul Durand-Ruel a főszereplője.
Paul Durand-Ruel - az első impresszionista műkereskedő
Forrás: https://www.artnews.com/list/art-news/artists/greatest-historical-dealers-1234595373/edith-halpert/
Legalábbis ő így nyilatkozott saját magáról a memoirjában. Noha ez azért erős túlzásnak minősíthető, tény, hogy Durand-Ruel kulcsszerepet játszott abban, hogy az impresszionizmus a 19. század egyik kiemelkedő stílusirányzatává váljon.
Durand-Ruel 1831-ben, Párizsban született, és nem csak a képzőművészeteket kedvelte, hanem a kockázattól sem riadt meg. Habár így utólag nehéz elképzelni, hogy Claude Monet, Pierre-Auguste Renoir vagy épp Camille Pissarro képei senkit sem hatottak meg különösebben, így volt: a kritikusok rengeteget bírálták a később ünnepelté vált festőket. Az, hogy ma már imába foglaljuk a nevüket, jórészt Paul Durand-Ruel érdeme, aki nem kis rizikót vállalt azzal, hogy felkarolta az impresszionista festőket.
A vakmerőség pedig bevált: Monet, Renoir és pemzlizsonglőr kortársaik szédítően sikeresek lettek külföldön, amely egyet jelentett azzal, hogy Durand-Ruel busás haszonnal adhatta el képeiket.
Hírnévtől galériáig: az alkotások diadalútja
Durand-Ruel igazi mázlista volt: örökölt a szüleitől egy galériát. Ahhoz azonban, hogy a galériát megtöltse a korszak legizgalmasabb képeivel, egészen a 19. század végéig várni kellett. 1871-ben a porosz-francia háború miatt kénytelen volt búcsút inteni a fény városának, és Londonba költözött. Az, hogy épp Monet-val és Pissarróval kezdett el dolgozni, korántsem a véletlen műve volt: lefizették, hogy így tegyen. Ennek köszönhető, hogy elkezdte nagy tételben felvásárolni a képeiket, sőt, később Manet és kortársai festményeire is lecsapott. És milyen jól tette!
Durand-Ruel isteni tehetsége
Ha Durand-Ruel a 21. században élt volna, minden bizonnyal profi sales-es és marketinges lett volna. Mesteri szinten értett ugyanis ahhoz, hogy az egekbe tornázza pártfogoltjai népszerűségét. Rendszeresen tartott például egy személyes “show-kat”, hogy bemutassa a művészeit, de a kortársaira jellemző unalmas és száraz előadásmód helyett sziporkázóan szórakoztató volt a színpadon.
Az aukciókon ennél is furmányosabb tettre vetemedett: ő maga is licitált az árverésre került képekre, és ennek az apró trükknek hála csillagászati összegeket zsebelt be értük!
Később New Yorkban is el tudta érni, hogy az impresszionista festőket sztárként ünnepeljék, nem csoda, hogy Monet egyszer azt mondta: “Ha nincs Durand-Ruel, az impresszionisták mind éhen haltak volna!”
A fentiek alapján csak egy dolgot mondhatunk: háromszoros hurrá Durand-Ruelnek, amiért megajándékozta az utókort az impresszionizmus lenyűgöző alkotásaival!
