Megvan az az érzés, amikor rápillantasz egy festményre, és már tudod is, melyik stílus alkotóinak remekművét látod? Ha eddig rendre elvesztél a különféle izmusok és egyéb pemzlicifraságok szóbirodalmában, fellélegezhetsz! Legújabb cikksorozatunkban végigvesszük az összes festészeti stílust, hogy egyetlen ecsetvonásról felismerd őket!
Ezúttal a kubizmust vesszük górcső alá!
A 20. század kockái: a kubisták
Az 1907 és 1914 között virágzó kubizmus az angol “cube” vagyis kocka szóból kapta a nevét, méghozzá egy bizonyos Daniel-Henry Kahnweilernek köszönhetően. Nem állítjuk, hogy a kreativitás csimborasszója volt előrukkolni ezzel a kifejezéssel, de kétségkívül kifejező. Mert ugyebár mi is ugrik be a kubizmusról?
Kockák, kockák és harmadszor is kockák. És hogy mi ihlette ezt a szokatlan geometriai vonalvezetést? Egyszerű: a reneszánsz klasszikus térszemlélete és képszerkesztése ekkorra vált unalmassá. Belépett a képbe a korszak természettudományos forradalma, a rengeteg új ismeret, és a relativitás fogalmának bekúszása a tér- és idő koncepciójába.
Mindezek eredményeképp a vásznak fellélegeztek a geometriai formák újdonsága alatt. A hangszerek, a hétköznapi tárgyak, a zamatos gyümölcsök és a perspektivikusan parádés megjelenésű emberi alakok óriási felüdülést jelentettek a korábbi témák után.
Picasso a Madam Tussaud-ban bebizonyítja, hogy a csíkos és a kockás jól megfér egymás mellett. És azt is, hogy a kubizmus izgalmas!
A kubizmus 3 korszaka
Cézanne-i korszak
Cézanne voltaképp a kubizmus előfutára volt, hiszen posztimpresszionista festőként 1 évvel azelőtt hunyt el, hogy útjára indult volna a képek kockásítása. Mindazonáltal újítóként tekintünk rá, hiszen a klasszikus ábrázolásmód mellett már megfigyelhető nála a geometrikus átfogalmazás. Sőt, minden bizonnyal a színekre is ráunt, hiszen a képein már jól látható, hogy a korábbi árnyalatgazdagság szolidan szelídülni kezdett.
Az analitikus korszak
Szerencsére megint egy árulkodó elnevezéssel van dolgunk. Az analitikus szó arra utal, hogy a korszak alkotói tüzetesen szemügyre vették a megfesteni kívánt tárgyakat. A formák, a csúcsok és az ívek alapos tanulmányozása a festményeken egy újfajta ábrázolásmódként manifesztálódott.
A tárgyakat kivetítették a térben, és úgy festették meg, hogy a szemlélő úgy érezze, mintha azokat több különböző perspektívából látná. Mindehhez társult a barnásszürke szín istenítése: a témájában mozgalmas ábrázolás mellé tehát kissé unalmas színhasználat társult. Ha tehát látsz egy barnás-szürkés képet, amin a kifacsart pózokban hevernek a tárgyak, tudhatod: egy analitikus korszakból származó kubista festményt vizslatsz.
Íme egy páratlan Georges Braque festmény, a Le Tapis Vert, vagyis “A zöld szőnyeg”
Szintetikus korszak
Felbukkannak a kitalált képzőművészeti jelek, és ismét felbukkannak a gazdagabb színek. A képeket ritmikus mozgalmasság jellemzi, és persze marad a több perspektíva is.
Összefoglalva: ha szembejön veled egy festmény, amin kiterített tárgyak és fura perspektívák vannak, joggal gyanakodhatsz, hogy kubista képpel van dolgod. Ha pedig az alkotót Pablo Picassónak, George Braque-nak, Kmetty Jánosnak, Juan Gris-nek vagy épp Segesdi Györgynek hívják, akkor biztosan a kubizmus egyik gyöngyszemét látod. Utóbbitól egyébként a Memento Parkban lévő kubista Marx és Engels szobrot érdemes megtekinteni: ennél szögletesebben talán senki nem ábrázolta őket!
