Kevésszer találkozunk olyan alkotással, ahol egy-egy gyümölcs kerülne rivaldafénybe. Ez nem is meglepő, hiszen mi érdekes lehet egy mimikátlan, fekvő gyümölcsben?
De mielőtt még azt válaszolnánk, hogy “persze, hogy semmi”, álljunk meg egy kicsit és gondoljunk bele: egy festő számára remek gyakorlásként szolgálhat, ha megfest egy körtét vagy egy almát, ráadásul a csendéleteken keresztül fejlesztheti is a stílusát.
Lássuk, melyek a legelhíresültebb mesterművek, amelyekhez meg kellett rázni azt a bizonyos fát!
Paul Cézanne, Egy kosár alma, 1895
Cézanne a csendéletek mestere volt, aki zsebpénzgyarapítás gyanánt előszeretettel festett csillogó almákat, szőrös barackokat és egyéb gyümölcsöket. Ezekbe viszont nem tanácsos beleharapni, ugyanis a vászon eszmei értéke több millió dollárra rúg. Így az Egy kosár almáé, amely a posztimpresszionista festő egyik legsikerültebb darabja.
Forrás. Wikipédia
Vincent van Gogh, Csendélet almával, körtével, citrommal és szőlővel, 1887
Van Gogh, csakúgy mint elődei, csendéletei segítségével finomította a senki máséhoz nem hasonlítható kézjegyét. Habár ez a festmény már jócskán élete végén készült (3 évvel később vált például egyfülűvé), megfigyelhető a festőre jellemző kísérletező jelleg a krómos árnyalatokban.
Ezt a képét egyébként még életében kiállították, az egyik arles-i étterem falain. Nem kifejezetten megérdemelt helyszín egy ekkora zseni alkotásának, nemde?
Forrás: art-vanGogh
Pieter de Hooch, Almát pucoló asszony, 1663
A németalföldi reneszánszt ne úgy képzeljük el, mint az olaszt: da Vinci izmos férfijaival vagy Michelangelo égigérő szobraival. A holland festők ugyanis a hétköznapok szépségét örökítették meg - így például egy almát hámozó nő látványától is olyannyira megszállta őket az ihlet, hogy fejvesztve rohantak a pemzlijükért.
Hasonlónak képzeljük el de Hooch reakcióját is, aki egy idilli almapucolást jelenített meg anyja és lánya között. És sehol egy mobiltelefon!
Forrás: Wikipédia
Guiseppe Arcimboldo, Gyümölcskosár, 1590
Az olasz festőt portréi tették világhírűvé, ám nem a rejtélyes fényviszonyok vagy a textíliák tökéletes megkomponálása miatt. Sokkal inkább a még manapság is kreatívnak számító elképzelései tehetnek erről, miszerint halakból, gabonából, virágból és akár gyümölcsből és zöldségből is tökéletesen vissza lehet adni a modell arcát.
Nem véletlenül keresték a királyok is ezt a korabeli Photoshop-mestert. Különleges látásmódjának egyik legmarkánsabb példája a Gyümölcskosár, amit ha megfordítunk, egy emberi fejet kapunk. Mi zseniális, ha nem ez?
Forrás: Wikipédia
Andy Warhol, The Velvet Underground & Nico borító, 1967
Warholról biztosan nem a csendéletek jutnak eszünkbe. Mégis, az egyik legismertebb képe egy banán - csak egy banán. Azazhogy még néhány betű is olvasható felette: The Velvet Underground & Nico.
A furcsa gyümölcs egy albumhoz tartozik, amit a The Rolling Stone magazin azóta beválasztott a világ legremekebbjei közé. És habár Warhol neve a producerek között szerepel, valójában kis beleszólása volt csak az album létrejöttébe - a borítót leszámítva. Az album hívószava pedig, a banánra reflektálva, így szól: hámozd ki és lásd!
Forrás: Hollywood Reporter
Frida Kahlo, Viva la Vida, 1954
A mexikói művész, Frida utolsó alkotása a Viva la Vida. Az ‘50-es évekre már súlyos testi fájdalmakkal küzdő festő vászna különösen megható, ha azt nézzük, hogy épphogy az élet szeretetét fejezi ki.
Ám Frida is érezhette, hogy nincs már sok ideje hátra, hiszen (hátborzongató módon) a dinnye Mexikóban a Halottak napi ünnepségek egyik elengedhetetlen eleme.
Forrás: ArtStack
Henri Rousseau, Majmok a dzsungelben, 1910
Rousseau nem az a Rousseau, aki egy szék kíséretében legszívesebben kivonult volna egy erdőbe, hogy ott folytassa filozofikus elmélkedését. Ez a Rousseau pár évszázaddal később született és a posztimpresszionizmus egyik legkiválóbb képviselői közé került, bár ő is előszeretettel járt-kelt füvész- és állatkertekben. Mindezt persze nem azért, mert annyira élvezte az alomszagot, hanem mert kedvenc témái az egzotikus állatok és növények voltak.
Így született a Majmok a dzsungelben c. festménye is, amelyen makákók majszolják a narancsot.
Forrás: DHgate
Pablo Picasso, Kenyér és gyümölcsöstányér az asztalon, 1909
Picasso és Georges Braque között szoros barátság alakult ki fiatal korukban. Olyannyira életre szóló pajtások lettek, hogy az alkotás perceit is megosztották egymással. Főként csendéleteket készítettek együtt, amik - nem meglepő módon - számos hasonlóságot mutatnak.
Így született a Kenyér és gyümölcsöstányér is, amelyet Picasso egyik legremekebb alkotásának tartanak ezekből az évekből. Ráadásul azt is mondják róla, hogy ezzel fejezte ki hódolatát Cézanne, a nagy csendéletfestő iránt.
Forrás: Pablo Picasso
Édouard Manet, A citrom, 1880
Ki gondolta volna, hogy egy magányos citrom is képes begurulni a művészettörténetbe? Ráadásul a legkevésbé sem savanyú pofaként.
Manet a festészet egyik legnagyobb géniusza volt, aki látásmódjával és festői módszerével gyökeresen megújította azt - és nem mellesleg rengeteg fejfájást okozott a korszak konzervatív műkedvelőinek.
Ez a citrom nem csupán egy sárga, egzotikus gyümölcs egy tálcán: elődeivel és kortársaival szemben Manet úgy döntött, nem egy zsúfolt gyümölcsöstál megfestésével vesztegeti a drága idejét, hanem egyetlen citromon keresztül bizonyítja be tehetségét. Sikerült neki!
Forrás: WikiArt
Henri Matisse, A vörös desszert, 1908
Matisse mesterműve minden kétséget kizáróan A vörös desszert című festménye, mely a fauvizmus egyik legkiemelkedőbb darabja is egyben.
Persze, ezt nem csak úgy, egyik napról a másikra alkotta meg, ugyanis állítólag több prototípusát is megfestette a képnek. Így például egy olyan verziót is összeeszkábált, ahol a kék az alaptónus, de az nem tetszett neki eléggé, így nyergelt át végül a piros színre.
Nem volt rossz döntés, elvégre azóta évente több ezren látogatják meg a festményt.
Forrás: ResearchGate
René Magritte, Az ember fia, 1964
Elérkeztünk az egyik legismertebb festményhez, amin egy gyümölcs az abszolút főszereplő. Ez pedig Magritte festménye, Az ember fia.
Magritte, ha esetleg még nem hallottál volna róla, a szürrealizmus zászlaja alatt alkotott és olyan műveket köszönhetünk neki, mint A képek árulása (avagy az a bizonyos “pipás kép”) vagy a költői szépségű A fény birodalma.
És persze Az ember fia, ami egy kifordított önarckép és bemutatása óta már több ezer vicces verziója akad. Egy levélből kiderül, hogy a festő arra szeretett volna rámutatni, mennyire nem vesszük észre a valódi embert a hétköznapi “maszk” mögött.
Akarjon bármit is mondani a kép, nálunk magadnak készítheted el a zöldalmás portrét!
Forrás: The Squirrel Review
Úgy tűnik, ínycsiklandó mesterművek igenis léteznek, még ha csak a szemünkkel is falhatjuk fel őket. De épp ez a lényeg, ugye?
