hu | en
Festői képtelenségek avagy párhuzamos valóság a művészetben
2019. 01. 03.

A műértők évtizedek felhalmozott tudását alapul véve elemzik a festményeket. És ezért minden művészetrajongó, így mi is az Alkotásutcánál, csak hálásak lehetünk. Elképesztő tehetséggel képesek felfigyelni a rejtett ecsetvonások és a különleges színválasztás jelentőségére. Megértik az alkotó életére vonatkozó utalásokat. Elérik, hogy a festményt fürkészve történetek elevenedjenek meg előttünk.

 

Ám néha nem árt egy-egy pezsdítően új perspektíva. Egy csipetnyi művészetbe csempészett humor, amelynek nem a csoda-alkotások kikarikírozása a célja, hanem az, hogy mosolyt csaljon az olvasó arcára. Pontosan erre készülünk: lássuk, miként értelmezhetnénk a világ néhány leghíresebb képét, ha csak a festményt látnánk, de nem tudnánk, hogy ki a festő és mit örökített meg.
 

1. Leonardo da Vinci – Utolsó vacsora

 

Kezdjük balról.

A szélső férfi a mellette ülő pink pongyolás férfi nyakát szaglássza, miközben jobb kezével a papírzsepikből összevarrt abroszt igazgatja. A pongyolás arckifejezése azt sugallja, hogy hidegen hagyja a nyaki közeledés, ellenben érdeklődéssel fordul a balján ülő úr fülkagylója felé. Bizonyára az egyensúlyozásért felelős szervek egészségi állapotát ellenőrzi. Az ominózus szakállas férfi eközben büszkén mutogatja, hogy neki bizony megvan mind a 10 ujja. Persze nem sokáig, mert Júdás már böködi a késsel a hasát és ki tudja, mikor merészkedik feljebb az a penge.
 

Tőlük rögtön jobbra az asztalra könyöklő, markáns állú férfi csendesen szemlélődik: figyeli, amint derékszögben előrehajló, kék köpenyes úr megmutatja Mária Magdolnának, mi lenne számára az ideális hajhossz.
 

Az asztal jobb oldalán is zajlik az élet.

A jobb szélső három férfi azon értetlenkedik, hogy mi az oka annak, hogy a buliba csak 1 nőt hívtak meg. A gesztusaik arra engednek következtetni, hogy a középen ülő partiszervezőt okolják a malőr miatt.
 

A mellettük ülő trió pedig arról diskurál, hogy melyikük szeretné először ropni a kompánia egyetlen nőtagjával.

“Nekem adja az első táncot” - kérleli a házigazdát a lazacszínű ruhadarabot viselő úr.

“Én ekkora halat fogtam” - bizonygatja rátermettségét a mellette ülő.

“Felvinném a padlásra egy kicsit, hogy kettesben legyünk” - utal szándékára a harmadik.

A ház urának jól láthatóan elege van a házában tivornyázó hálátlan kompániából. Hiszen ő megrendezte ezt a remek kis összejövetelt, szerzett bort és kenyeret, és még arra is ügyelt, hogy a zsemlék nagyjából ugyanakkora távolságra legyenek egymástól az asztalon. A festmény azt a pillanatot örökíti meg, amikor egy lemondó sóhaj keretében megfogadja, hogy soha többet nem csinál bulit az otthonában.

 

2. Van Eyck – Arnolfini házaspár

http://www.galleryintell.com/artex/arnolfini-portrait-jan-van-eyck/

 

“Kikandikál a szarvam a fátyol alól. Én az ördög vagyok. És a gyerek sem a tiéd.” - vallja be töredelmesen a közeli parkból elcsent műfűbe öltözött asszony.

 

“Egyet se félj, én meg Vladimir Putin vagyok. ” - replikázik a férfi, de fél szemmel már azt vizslatja, milyen hosszú az életvonal jövendőbelije tenyerén.

 

“Megjelöljem a műfüvet vagy inkább megcsócsáljam a papucsot?” - töpreng a kutya.

 

3. Rembrandt –  Éjjeli őrjárat

 

“Nincs valakinek egy fájdalomcsillapítója?” - hangzik a fluoreszkáló hölgy segélykiáltása, midőn  a fegyverével gondolázást imitáló férfi orvul térden suhintotta a puskatussall.

 

A mögötte álló kalapos úr azzal próbálja elterelni a lány figyelmét a fájdalomról, hogy heves karlendítéssel megspékelve verset szaval. Szinte biztosan raccsol, amit onnan tudhatunk, hogy a tőle rendezői jobbon megbúvó úriember diszkréten kuncog a nem létező bajsza alatt. Mondjuk, tekintve, hogy meglepően hasonlít a Brian életéből Poncius Pilátusra, érthető, hogy a “laccsolós” incidens felidézi a kultikus jelenetet.

 

De beszéljünk egy kicsit a két középen álló alakról. A fekete kalapos épp azt magyarázza, hogy mennyire fontosnak tartja, hogy a mögöttük állók is csatlakozzanak az “aki nem lép egyszerre” játékhoz, mert – és ezt mutatja is a kezével – egy egész kosárnyi rétese van otthon, és nem szeretné, ha megpenészedne.

 

“Rétest emlegetett valaki?” – fülel a kép jobb oldalán a dobos. “Remélem, van gluténmentes is!”

 

Nem vitatjuk, hogy a művészet megérdemli, hogy komolyan vegyék. De néha jó eljátszani azzal, mit gondolhatnak vagy érezhetnek a szereplőik. Kivéve persze, ha egy csendéletről van szó: a hamvas barackok és a harmatos margaréták kevésbé szórakoztató megbolygatni.

Bajuszpödrésre fel! — Avagy 4 izgalmas t...
6+1 festőnő, aki megváltoztatta a képzőm...
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Nyári virágcsokor
Június
13
Szombat
18:00
0
Budapest
Nyári virágcsokor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
Június
13
Szombat
18:30
7
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Hűsölő cica
Június
14
Vasárnap
09:30
0
Budapest
Hűsölő cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
14
Vasárnap
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kendős Dalmata
Június
14
Vasárnap
14:00
5
Budapest
Kendős Dalmata Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Rókák
Június
14
Vasárnap
14:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Rókák Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Elefántok
Június
14
Vasárnap
18:00
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Elefántok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Június
14
Vasárnap
18:30
8
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
15
Hétfő
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Frida Kahlo - légy kedves az elmédhez
Június
15
Hétfő
18:00
0
Budapest
Frida Kahlo - légy kedves az elmédhez Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Napkelte
Június
16
Kedd
18:00
11
Budapest
Napkelte Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
16
Kedd
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Piknik
Június
17
Szerda
18:00
13
Budapest
Piknik Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Június
17
Szerda
18:30
9
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Június
18
Csütörtök
18:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Június
18
Csütörtök
17:30
10
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
19
Péntek
17:30
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári koktél
Június
19
Péntek
18:00
14
Budapest
Nyári koktél Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Süncsalád
Június
20
Szombat
09:30
11
Budapest
Gyerekek kedvence
Süncsalád Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Világító cica
Június
20
Szombat
09:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Világító cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
20
Szombat
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
20
Szombat
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Magnólia a balkonon - 4 órás festés
Június
20
Szombat
18:15
0
Budapest
Magnólia a balkonon - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Toszkán vidék pipacsokkal
Június
20
Szombat
18:30
0
Budapest
Toszkán vidék pipacsokkal Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Június
21
Vasárnap
09:30
13
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Galaxis- világító festés
Június
21
Vasárnap
10:00
0
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Galaxis- világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Június
21
Vasárnap
14:00
14
Budapest
Rózsaszín álmok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók a réten
Június
21
Vasárnap
14:30
5
Budapest
Gyerekek kedvence
Pillangók a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fuji csendje
Június
21
Vasárnap
18:00
8
Budapest
Fuji csendje Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Gaia csókja
Június
21
Vasárnap
18:30
10
Budapest
Párosan is megfesthető
Gaia csókja Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Június
22
Hétfő
18:00
15
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
Június
22
Hétfő
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
23
Kedd
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
23
Kedd
17:45
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti panoráma - 4 órás festés
Június
24
Szerda
17:30
12
Budapest
Tengerparti panoráma - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Június
24
Szerda
18:00
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
Június
25
Csütörtök
18:00
15
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
25
Csütörtök
17:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Betta
Június
26
Péntek
18:00
16
Debrecen
Betta Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Aperol
Június
26
Péntek
18:00
13
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ketten a réten
Június
26
Péntek
18:30
10
Budapest
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csillagközi utazás
Június
27
Szombat
09:30
16
Budapest
Csillagközi utazás Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
27
Szombat
10:00
0
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Holdfény sárkány
Június
27
Szombat
10:00
10
Budapest
Gyerekek kedvence
Holdfény sárkány Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Napozó cica
Június
27
Szombat
14:00
16
Budapest
Napozó cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Június
27
Szombat
14:30
11
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Június
27
Szombat
18:00
13
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári koktél
Június
27
Szombat
18:30
12
Budapest
Nyári koktél Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csillagkutya - világító festés
Június
28
Vasárnap
09:30
14
Budapest
Gyerekek kedvence
Csillagkutya - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes pitypangok
Június
28
Vasárnap
10:00
10
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Színes pitypangok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
28
Vasárnap
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Pálmafák között
Június
28
Vasárnap
14:30
0
Budapest
Pálmafák között Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Június
28
Vasárnap
18:30
13
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
Június
28
Vasárnap
18:00
11
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti ház - 4 órás festés
Június
29
Hétfő
17:30
11
Budapest
Tengerparti ház - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kendős Dalmata
Június
29
Hétfő
18:00
12
Budapest
Kendős Dalmata Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Napkelte
Június
30
Kedd
18:00
16
Budapest
Napkelte Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Június
30
Kedd
17:30
3
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel