Megvan az az érzés, amikor rápillantasz egy festményre, és már tudod is, melyik stílus alkotóinak remekművét látod? Ha eddig rendre elvesztél a különféle izmusok és egyéb pemzlicifraságok szóbirodalmában, fellélegezhetsz! Legújabb cikksorozatunkban végigvesszük az összes festészeti stílust, hogy egyetlen ecsetvonásról felismerd őket!
Az első rész főszereplője az expresszionizmus!
Expresszionizmus: a 20. század bánatgyermeke
Az alcímből már sejthető, hogy az expresszionizmus nem azért kapta a nevét, mert a festők a zacskós rizs főzési idejét megszégyenítően, expressz gyorsasággal készítették el a képeket.
Az 1905 és 1920 között virágzó stílusirányzatot, ahogy a dátum is sejteti, nem a boldogság hívta életre. Hanem a közelgő zivataros időszak előszele, és persze maga a Nagy Háború. 1911-ben egy bizonyos H. Walden német író nevezte el az irányzatot, mert már minden bizonnyal kezdte unni, hogy 6 éve nincs neve valaminek, amiről oly’ sokan beszélnek.
Az expresszionizmus az adott kor eseményeire reflektál. Ha lett volna Twitter vagy Instagram, a művészek bizonyára virtuálisan szabadultak volna meg a bennük felgyülemlett érzelmektől. Internet híján azonban maradt az ecset: szó szerint kifestették magukból a fájdalmat és a gyötrődést.
Expresszionista érzelmi vihar a vásznakon
Az irodalom tollforgatóival ellentétben egy festő a képein keresztül fejezi ki az érzelmeit. Amíg a költészet ekkoriban a merész és szenvedélyes szóképek birodalma lett, a festészetben az ábrázolás módjában jelentek meg az indulatok.
Gondolj csak bele: ha mérges vagy, és eléd tesznek egy papírt, hogy rajzold ki magadból a frusztrációkat, mi esne jól? Fogadjunk, hogy az, ha megragadhatsz egy izzóan élénk színű zsírkrétát, jó alaposan rányomnád a papírra, és addig krikszkrakszolnál, amíg csillapodik a dühöd.
Pontosan ezt csinálták az expresszionista festők is, csak krikszkrakszok helyett a tárgyak vagy az ábrázolt személyek vonalvezetése árulkodott az érzelmeikről. A színek és a kontrasztok erejét is arra használták, hogy az elkészült képről szinte ordítson, mi járt a fejükben.
Edvard Munch: Sikoly
Igazságtalanság? Tehetetlenség? Expresszionizmus!
A 20. század hajnalán a szorongás, a félelem és a bizonytalanság orvul bekúszott a mindennapokba. A festők számára pedig az alkotás volt a legjobb terápia. Sőt, hittek abban, hogy a festés nem csak a bennük lévő rettegést oldja fel, hanem másokét is. Vehemens ecsetforgatásuk egyik titkos reménye az volt, hogy a képeiket szemlélő emberek maguk is jobbá válnak, és ezáltal a világ szépen lassan megjavul. Kár, hogy ez a piktoriális terv nem vált be!
Az expresszionizmus két fajtája
Absztrakt és figurális expresszionizmus. Sosem tudhatod, mikor jön jól ez a tudás egy műveltségi vetélkedőben!
Az absztrakt expresszionizmus, ahogy a neve is sejteti, nem a valóság észlelésére épül, hanem egy elvont, absztrakt témára. Az érzelmek és a gondolatok kifejezésének fő eszközei a színek és a formák. Ha pedig legközelebb egy műkedvelő társaságban szóba kerül az absztrakt expresszionizmus, Kandinszkij nevét dobd be. Oh, és persze kell néhány híres kép címe is, íme. Kandinszkij 1.0: “Sárga-vörös-kék”. Kandinszkij 2.0: “Körív csúcsokból”.
A figurális expresszionizmus pedig a kifejezően torzított formákkal játszik. Az ecsetvezetésnek köszönhetően az ábrázolt érzések, mozdulatok, arckifejezések és gesztusok tökéletesen árulkodnak az alkotó érzelmi állapotáról. És mivel a világért sem szeretnénk, ha nem tudnál csípőből mondani legalább egy figurális expresszionista festőt, jegyezd meg Giacometti nevét. És mondjuk az “Erdő” című alkotását!
Zárásként pedig felsorolunk néhány híres expresszionista festőt: Edvard Munch, Marc Chagall, August Macke, Georg Muche, Emil Nolde.
Ha pedig benned is felgyűlt mostanság a feszültség, gyere el hozzánk festeni egyet, és élvezd, ahogy alkotás közben átjár a chill!
