hu | en
Eszméletlen dolgok, amiket biztosan nem tudtál Monet-ról
2018. 09. 21.

 

Forrás: YouTube

 

Az impresszionizmus koronázatlan királyának, Claude Monet-nak festményeivel nap mint nap találkozhatunk. De azt tudtad-e, hogy hűvös viszonyt ápolt az apjával és hogy Afrikát is megjárta? Ha nem, akkor ideje velünk tartanod!

 

Monet 1840-ben született Párizsban. Életpályája cseppet sem mondható egyenes ívűnek, ám egyike azoknak az alkotóknak, akik keményen megdolgoztak a sikerért és a boldogságért. Habár ő foltokból gyúrta össze képeit, mi nem hagyjuk, hogy életét csak pár színpöttyön keresztül ismerd!

 

#1 - Monet tehetsége már kiskorában nyilvánvalóvá vált. Kamaszkorára abból szerzett zsebpénzt, hogy karikatúrát rajzolt az utcákon (manapság azért megdöbbennénk, ha a vásári karikaturisták közül korunk Monet-ja nőné ki magát). Anyja támogatta a kis Claude művészi karrierjét, míg apja, aki élelmiszerboltot üzemeltetett, állandó ellenzékként lihegett fia nyakában. Ijfabb Monet végül 1857-ben, anyja halála után a nagynénjéhez költözött, hogy elmeneküljön apja szigora elől, és szabadon festhessen.

 

A fiatal Claude Monet (Forrás: Pinterest)

 

#2 - Minden bizonnyal nehéz elhinni egy bohém festőről, de Monet bizony Algériát is megjárta a francia hadsereg tagjaként 1861-ben. Az apjával való konfliktusa ráadásul még az afrikai kontinensre is elkísérte, ugyanis apja vállalta volna, hogy megváltja katonai kötelességeitől, amennyiben felhagy a festészettel - de erről fia persze hallani sem akart. Végül a nagynénje fizette meg a szabadságát, miután tífuszban lebetegedett. A műértők azt állítják, hogy az algériai környezet és klíma nagy hatással volt Monet színhasználatára.

#3 - A nagy művészet néha frusztrációból születik. Nem volt ez másként Monet esetében sem. A korban szokás volt, hogy a festők beültek a Louvre-ba, és azáltal tanultak minél precízebb képeket létrehozni, hogy a régi nagy művészek vásznait másolták. Az invenciózus Monet persze teljesen kikészült ettől, ráadásul a hírhedt Párizsi Szalon, mely időszakos tárlatokat rendezett a kor legjobb festőit beválogatva, rendre elutasította Claude különc képeit. 1868-ra olyannyira kilátástalannak látta a helyzetét, hogy a Szajnába vetette magát - az akciót szerencsére túlélte, és nem sokkal ezután megtalálta a helyét a hozzá hasonló, elutasított festők között.

#4 - Különös, de 1866-ban, két évvel öngyilkossági kísérlete előtt festette meg azt a festményét, ami nem sokkal a szajnai eset után meghozta számára a hírnevet. A kép nem más volt, mint a Nő zöld ruhában.

 

Nő zöld ruhában (Forrás: Pinterest)

 

#5 - Monet jó barátja volt Renoirnak. A két festő olyannyira szoros viszonyt ápolt, hogy amikor Monet 1873-ban ellátogatott Argenteuilbe, hogy nyugalomban festhessen, Renoir is meglátogatta. Nemcsak jól megbeszélték, hogy mennyire elegük van a hagyományos festészetet pártoló szalonistákból, hanem együtt is festettek a szabadban. Ebből született Renoir festménye, a Monet az argenteuili kertben fest.

#6 - Az impresszionizmus kifejezés lényegében Monet-tól ered. Azazhogy a szó az ő egyik festményéből származik, ráadásul eleinte korántsem pozitív jelzőként terjedt el. Az egész úgy történt, hogy Monet és festő barátai létrehoztak egy ellenszalont, ahol csak a hozzájuk hasonló stílusban alkotó művészek munkáit állították ki (köztük volt Degas, Cézanne és Renoir is). Itt mutatták be Monet Impresszió, a felkelő nap című munkáját is, ami alapján egy műkritikus másnap cinikusan csak impresszionistának nevezte a kiállítók stílusát a napilapban, és befejezetlen vázlathoz hasonlította vásznaikat. Reméljük, az úriember megérte még az impresszionizmus grandiózus sikereit.


 

Impresszió, a felkelő nap (Forrás: SlidePlayer)

 

#7 - Monet magánélete nem kevésbé volt hullámvölgyekkel tarkított, mint a karrierje. Festményei visszatérő modellje, Camille 1879-ben hunyt el, hátrahagyva férjét és három gyermeküket. Ám akármennyire is mély kapcsolat fűzte össze őket a hölgy utolsó percéig, Monet az utolsó években viszonyba kezdett egy műkereskedő feleségével, Alice-szal (későbbi második feleségével). A nő olyannyira féltékeny volt Camille-ra, hogy miután az elhunyt, elégette az összes levelét és szinte minden fotót, ami valaha készült róla.

#8 - Talán növény még nem gyökerezett le olyan rendíthetetlenül egy festő életművében, mint a vízililiom Monet vásznain. Habár azt gondolnánk, hogy a vízililiom őshonos Givernyben, ahol Monet 1883-tól töltötte mindennapjait, kifejezetten messze járunk így az igazságtól: a növény a festő közbenjárására terjedt el a tájékon. Az addigra már biztos anyagi háttérrel rendelkező alkotó ugyanis komoly összegeket fektetett kertje szépítgetésébe. Így történhetett, hogy Egyiptomból és Dél-Afrikából rendelt növényeket, köztük a vízililiomot, amit hat kertésszel gondoztatott a mindennapok során. A növény nemcsak a kertjében, de a helyi vizekben is elterjedt, ezért a község vezetősége többször is felszólította a festőt, hogy távolítsa el onnan. Monet persze nem hallgatott rájuk, és milyen jól tette, máskülönben kevesebbek lennénk a Vízililiomok sorozatával.

 

Vízililiomok (Forrás: YouTube)

 

#9 - Monet romló látással küzdött élete végén. Szembetegségéből kifolyólag pirosas színben látta a világot, ezért utolsó festményei e szín árnyalatában is tündökölnek. 1922-ben végleg megvakult, ám ekkor sem hagyta abba a festést: mivel emlékezett rá, hol találhatóak a színek palettáján, folytatta az alkotói munkát.

#10 - Monet-ra, élete alkonyán, ismét nehéz idők jártak. Több mint tíz évvel túlélte legidősebb fiát, ráadásul második felesége is elhunyt 1911-ben. 1926-ban hunyta örök álomra a szemét, és végrendeletében megtiltotta, hogy egyetlen virágot is dobjanak a sírjára.

 

Monet givernyi birtokán (Forrás: Pinterest)

 

Az impresszionizmus mestere végleg megváltoztatta a művészettörténetet. Nálunk pedig a bőrébe is belebújhatsz, hogy megfesd egyik legszebb művét, a Vízililiomokat!

 

10+1 virágos festmény, amiért garantálta...
Ezt a 10 híres festményt keresik évek ót...
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Nő esernyővel
Április
20
Szombat
14:00
0
Budapest
Nő esernyővel - Claude Monet Ár: 12 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Megnézem az összeset!
Kis színes: életünk árnyalatai  - Smaragd, olíva, khaki és társai, avagy a zöld szín jelentése
Kis színes: életünk árnyalatai - Smaragd, olíva, khaki és társai, avagy a zöld szín jelentése
Kis színes: életünk árnyalatai - Nem minden fekete vagy fehér, de ez a cikk igen: a fekete szín jelentése
Kis színes: életünk árnyalatai - Nem minden fekete vagy fehér, de ez a cikk igen: a fekete szín jelentése
Kis színes: életünk árnyalatai  Nem minden fekete vagy fehér, de ez a cikk igen: a fehér szín jelentése
Kis színes: életünk árnyalatai Nem minden fekete vagy fehér, de ez a cikk igen: a fehér szín jelentése