Victor Vasarely munkái különös módon egyszerre tűnnek rendezettnek és nyugtalanítónak. Első ránézésre szabályos formák, ismétlődő minták, mégis van bennük valami, ami folyamatosan mozgásban tartja a látványt. Ez az a vizuális játék, ami miatt az op-art egyik legfontosabb alakjaként tartják számon, és ami miatt a képei ma is frissen hatnak.

A mostani kiállítás egyik nagy erőssége, hogy nem kiragadott darabokkal dolgozik, hanem szépen végigvezet az életmű különböző szakaszain. Időrendben haladva látod, hogyan alakult ki ez a jellegzetes vizuális világ, hogyan jutott el a korai kísérletektől az ikonikus, „mozgó” képekig. Ez a felépítés sokat segít abban, hogy ne csak nézd a műveket, hanem értsd is, mi történik bennük.
Az apropó sem hétköznapi: idén 120 éves a Szépművészeti Múzeum, és ugyanebben az évben ünnepeljük Vasarely születésének 120. évfordulóját is. Ez a kettős jubileum adta az alapot egy olyan léptékű tárlathoz, amire évtizedek óta nem volt példa. Hasonló nagyságrendű kiállítást utoljára 1969-ben rendeztek a műveiből, így már önmagában ez is különlegessé teszi a mostanit.
A kiállításon több mint 140 műalkotás szerepel, ami elég nagy merítés ahhoz, hogy tényleg átfogó képet kapj. Az anyag gerincét a művész által alapított budapesti gyűjtemény adja, amely a világ legnagyobb és legátfogóbb Vasarely-közgyűjteménye. Ehhez társulnak olyan művek, amelyek külföldről érkeztek, például az aix-en-provence-i Fondation Vasarelyből, valamint a pécsi Vasarely Múzeumból és magángyűjteményekből kölcsönzött darabok. Ez a válogatás azért működik jól, mert nem csak ismert műveket látsz, hanem olyanokat is, amelyek ritkán kerülnek közönség elé.
Ahogy haladsz a termeken keresztül, egyre inkább összeáll, hogyan gondolkodott Vasarely a formákról és a rendszerekről. A geometria itt nem elvont és távoli, hanem kifejezetten játékos. A szem folyamatosan követi a mintákat, próbál kapaszkodókat találni, majd újra és újra „becsapódik” az optikai illúziók miatt. Ettől lesz az egész élő, szinte mozgásban lévő tapasztalat.
Nem csak képek, ez egy gondolkodásmód
A kiállítás egyik legérdekesebb rétege az, hogy túlmutat a klasszikus értelemben vett festészeten. Vasarelyt kifejezetten foglalkoztatta, hogyan lehet a művészetet kiléptetni a galériák falai közül, és hogyan válhat a mindennapi környezet részévé.
Ez a gondolat több ponton is megjelenik a tárlaton. Látszik, hogy a munkássága nem csak képekben gondolkodik, hanem rendszerekben: hogyan lehet egy vizuális nyelvet alkalmazni építészetben, városi terekben vagy akár sorozatban gyártott elemekben. Ez a fajta megközelítés ma kifejezetten aktuálisnak hat, amikor a design és a vizuális kultúra ennyire erősen jelen van a hétköznapokban.
A kiállítás így nem csak arról szól, hogy „tetszik-e” egy kép, hanem arról is, hogy hogyan működik különböző kontextusokban. Egy falon, egy homlokzaton, vagy akár egy teljes tér részeként. Ez ad egy plusz mélységet az élményhez, mert kilépsz abból a nézőpontból, hogy egyszerűen csak szemléled a műveket.
Miért érdemes most megnézni?
Ez a kiállítás tipikusan az a kategória, amit nem érdemes halogatni. A jubileum, a ritkán látható művek és a nagy lépték együtt adja azt az érzést, hogy most egy különleges alkalomról van szó.
Közben az élmény nem válik nehézzé vagy túlmagyarázottá. Be lehet menni úgy is, hogy egyszerűen csak hagyod hatni a látványt, és úgy is, hogy jobban beleásod magad abba, hogyan épülnek fel ezek a képek. Mindkét működés érvényes, és pont ettől lesz jó ritmusú az egész.
Ami viszont biztos, hogy nem egy gyors program. Érdemes időt hagyni rá, mert akkor kezd igazán működni, amikor már nem sietsz tovább a következő terembe. A végére pedig könnyen azon kapod magad, hogy máshogy nézel a mintákra, a ritmusokra és arra, hogyan rendeződnek egymás mellé a formák a környezetedben. És ez az a hatás, ami miatt ez a kiállítás nem marad bent a múzeum falai között.
További információ és jegyvásárlás: https://www.szepmuveszeti.hu/kiallitasok/vasarely-120/


