hu | en
Művészetterápia - a legfontosabb tudnivalók
2019. 06. 19.

A művészetterápia egy olyan gyógyító eljárás, amelynek segítségével a tudatalattink mélyén szunnyadó dolgokat képesek vagyunk felszínre hozni, újra átélni, majd feldolgozni, és az ebből fakadó tapasztalatokat a mindennapjaink részévé tenni.

A művészetterápiának hagyományosan négy fajtáját különböztetjük meg, úgy mint zeneterápia, tánc- és mozgásterápia, (képző)művészeti terápia, valamint drámaterápia.

Egy másik csoportosítási módszer szerint, ha az alkalmazásukat vesszük alapul, akkor aktív és passzív művészetterápiás módszereket különböztethetünk meg egymástól. Azt minősítjük aktívnak, amely során maga a páciens is részt vesz a folyamatban, illetve művészeti tevékenységben, értsd: fest, rajzol, zenél, táncol.

A passzív módszerek közé azokat soroljuk, amely során az adott személy nem hoz létre semmiféle produktumot, csak befogadja azt, például meghallgat egy dalt, megnéz egy műalkotást, vagy akár egy tánc darabot. Természetesen önmagában az nem elegendő, hogy otthon meghallgatunk egy musicalt, minden esetben ugyanis terapeuta segítségével dolgozható fel az adott mű által keltett asszociáció vagy érzelem.

Akár aktív, akár passzív művészetterápiáról beszélünk, a lényeg mindkét esetben ugyanaz:

a konkrét művészeti tevékenység asszociációk útján olyan érzelmi folyamatokat indít be, amellyel a páciens különben nem is találkozhatna. A gyógyítási folyamat során mind a testtel, mind a lélekkel külön kell foglalkozni - az emberi lélekhez pedig a legegyszerűbb a művészet által eljutni.
 
Zeneterápia

Az emberiség történetében az egyik legősibb dolog a zene és a tánc, nem mellesleg a kezdetektől fogva a tudatmódosítás egyik legnépszerűbb változata, és mint olyan, gyógyító hatással is bír.

A zene a vegetatív idegrendszerünkre hat, több vizsgálat is született már, amely bebizonyította, hogy egymástól eltérő típusú zenéket hallgatva mind a pulzusunk, mind a vérnyomásunk változik. Értelemszerűen van olyan, amitől “‘felmegy bennünk a pumpa”, de olyan is, amely nyugtatólag hat - az orvoslásban nyilván az utóbbit használják leginkább.

A zeneterápia során egy előre gondosan megtervezett folyamatot kell elképzelnünk, ahol a terapeuta úgy használja a zenét, vagy annak különböző alkotóelemeit, hogy ezáltal a pácienssel kommunikációt indukáljon. Az így létrejövő kommunikáció célja a páciens életminőségének javítása. A zeneterápia lehet egyéni vagy csoportos, annak függvényében, hogy az adott személy számára mi a legelőnyösebb - ennek feltérképezéséhez a terápiát megelőzően interjúk segítségével jutnak el a szakértők.

A zeneterápián belül három különböző alkalmazási lehetőséget különböztetünk meg egymástól. A receptív zeneterápia során az együtt meghallgatott zene, és a zene által előidézett gondolatok megbeszélése segít a páciensnek.

Aktív zeneterápia esetén a páciensek hangszerek segítségével együtt vagy külön-külön improvizálva zenélnek - fontos megjegyezni, hogy ehhez természetesen semmiféle hangszeres tudásra nincsen szükség, ugyanis nem egy zenemű létrehozása, hanem a dallamok, hangok, zajok, és az ezáltal szerzett tapasztalatok megvitatása a gyógyító folyamat.

A harmadik csoport a komplex zeneterápia, ekkor a zene által inspirált élményeket valamiféle képzőművészeti tevékenység által osztják meg egymással a páciensek.

A legtöbb esetben a zeneterápiát olyan betegek esetén szokták használni, akiknél szinte csak és kizárólag erre korlátozódik a kommunikációs készség, például ha valakinek sérült a beszédközpontja. Ez a módszer képes lehet egy ilyen traumát feloldani, segít feldolgozni a cselekvőképtelenséget, valamint a másokra utaltság állapotát.
 
Tánc- és mozgásterápia

A táncművészek ugyan gyakran kétségbe vonják, de ettől függetlenül a mozgás szorosan összekapcsolódik a zenével. Az emberiség az idők kezdete óta mozog a zenére, a két dolog egymást erősítve fejlődik mind a mai napig - a zene segítségével képesek vagyunk mozdulatainkat felszabadultabban gyakorolni, mint zene nélkül.

A tánc- és mozgásterápia sok dologban segítséget nyújthat: memóriát, ritmusérzéket, testismeretet fejleszt, hogy csak pár dolgot emeljünk ki. Magát a módszert egy genfi zenetanár, egy bizonyos Emil Jacques-Dalcroze fedezte fel az 1940-es években. Mind az ütemeket, mind a ritmust kiosztotta a különböző végtagokra, és azok mozgatására. Az eredeti tervek szerint a módszert nem terápiás céllal, hanem zenészek oktatásához fejlesztette ki, de az élet végül ezt máshogy hozta, ugyanis rendkívül jól lehetett használni mozgásszervi megbetegedések kezelésére. A tánc- és mozgásterápia alaptézise, hogy a betegség nem más, mint egy, a testben kialakuló ritmuszavar, ami a módszer segítségével helyreállítja az emberi szervezetet. A szakirodalom a táncterápiára sokszor mint mozgásos pszichoterápiára hivatkozik. A mozgás nyújtotta improvizáció a betegek számára egy teljesen új világ kapuit nyitja ki, és annak köszönhetően, hogy a test és a lélek harmóniáját idézi elő, teljesnek érezhetjük magunkat általa.
 
Képzőművészet-terápia

Minden ember által létrehozott alkotás a bennünk található világ kifejezése. Gyerekkorunktól kezdve festünk és rajzolunk, és a művek igencsak sok dolgot elárulnak rólunk, illetve a bennünk lejátszódó folyamatokról. Rendkívül fontos szerepe van a személyiségünk kialakulásában annak, hogy mit és hogyan alkotunk. Nem ritka, hogy gyerekkori traumák, rémálmok, félelmek a felnőtt életünk során csak képi formában kerülnek felszínre.

Rengeteg dologra rájöhetünk festés és rajzolás közben, és ezek a felismerések segíthetnek megérteni az élet dolgait.

A képzőművészeti terápia tökéletes kiegészítője a pszichoterápiának, de fontos leszögezni, hogy önmagában a művészeti tevékenység, amennyiben nem párosul szakszerű értelmezéssel, kevésbé hatásos, mint irányított formában. Egy-egy képzőművészeti terápia lehetőséget ad arra, hogy az ember kiadja magából az érzéseit, vagy akár újraélheti korábbi sérelmeit. Akárcsak a zene és a táncterápia, ez a műfaj is az egyensúly megteremtésére törekszik. A spontán, kötöttségek nélküli csoportos, vagy akár egyéni művészeti foglalkozások lehetőséget biztosítanak az önkifejezésnek, illetve önmagunk megismerésének.

A terápia során létrehozott műalkotás nem mellesleg általában hatalmas örömöt okoz az alkotó számára, és ezáltal inspirálja is az embert, hogy rendszeresen fessen vagy rajzoljon.
 
Drámaterápia

A drámaterápia esetén megkülönböztetünk egymástól aktív és passzív terápiát. Az aktív terápia esetén egy közösen kiválasztott és megtanult színdarab előadása az a forma, amin keresztül a “színészek” megismerhetnek, közösen átgondolhatnak és értelmezhetnek egy adott témakört, vagy problémát. Fontos ebben az esetben a darabválasztás, hiszen ez határozza meg, hogy milyen kérdések kerülnek kivesézésre a tanulási folyamat során. A darab szereplőivel való azonosulás, egyéni motivációinak értelmezése és átélése fontos tapasztalatokkal gazdagíthatja a darab résztvevőit. Néhány esetben arra is van példa, hogy egy adott drámaterápiás csoport nem is egy már megírt darabot választ, hanem saját személyes tapasztalataik alapján közösen hoznak létre egy új színdarabot. Ebben az esetben nagyon fontos a résztvevők improvizatív készsége, mert az az egész mozgatórugója.

A drámaterápia jelentős segítséget nyújthat az emberek szocializációjában is, hiszen a résztvevők a darabokat nézők előtt adják elő, amely szintén sok tapasztalattal jár. A színház nyújtotta élmény beépülhet a mindennapok tapasztalatai közé, segít, hogy bátrabban megnyíljunk más emberek előtt.

A passzív terápia esetén maga a színjátszás elmarad ugyan, de a színdarabok és a  táncdarabok közös megtekintése, valamint azok feldolgozása és értelmezése ugyanúgy gyógyító folyamatot eredményeznek.

Rorschach-teszt - a lélek röntgenfelvéte...
Rekordok a művészvilágban
Fesd meg saját remekműved
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Július
06
Hétfő
18:00
9
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
06
Hétfő
18:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
07
Kedd
18:00
8
Budapest
Rózsaszín álmok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes pitypangok
Július
07
Kedd
18:30
9
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Színes pitypangok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kendős Dalmata
Július
08
Szerda
18:00
11
Budapest
Kendős Dalmata Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
08
Szerda
17:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Július
09
Csütörtök
14:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Aperol
Július
09
Csütörtök
18:00
14
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
Július
09
Csütörtök
18:30
6
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Július
10
Péntek
18:00
9
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
10
Péntek
18:00
16
Debrecen
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
10
Péntek
17:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
11
Szombat
09:00
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
11
Szombat
09:30
10
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
11
Szombat
13:00
6
Debrecen
Rózsaszín álmok Ár: 14 990 Ft
Helyszín:
Elkészítem!
Kutya vakáció
Július
11
Szombat
14:00
14
Budapest
Kutya vakáció Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
11
Szombat
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti panoráma - 4 órás festés
Július
11
Szombat
18:00
13
Budapest
Tengerparti panoráma - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Július
11
Szombat
18:30
12
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Az óceán mélye
Július
12
Vasárnap
09:30
15
Budapest
Az óceán mélye Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
12
Vasárnap
09:00
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Madárles a naplementében
Július
12
Vasárnap
14:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Madárles a naplementében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári virágcsokor
Július
12
Vasárnap
14:30
12
Budapest
Nyári virágcsokor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ketten a réten
Július
12
Vasárnap
18:00
16
Budapest
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
Július
12
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Magnólia a balkonon - 4 órás festés
Július
13
Hétfő
17:15
14
Budapest
Magnólia a balkonon - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
13
Hétfő
17:45
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
14
Kedd
18:00
9
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Táskafestés Szabadon
Július
14
Kedd
17:30
12
Budapest
Workshop
Táskafestés Szabadon Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
15
Szerda
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
15
Szerda
18:00
9
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Lágy hullámok
Július
16
Csütörtök
17:30
0
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
16
Csütörtök
18:30
0
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Július
17
Péntek
17:30
16
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft

Csillagközi utazás
Július
18
Szombat
09:30
16
Budapest
Csillagközi utazás Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
18
Szombat
10:00
2
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
18
Szombat
09:00
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
18
Szombat
14:00
10
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szafari
Július
18
Szombat
14:30
10
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Szafari Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
18
Szombat
18:00
10
Budapest
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári virágcsokor
Július
18
Szombat
18:30
12
Budapest
Nyári virágcsokor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Süncsalád
Július
19
Vasárnap
09:30
15
Budapest
Gyerekek kedvence
Süncsalád Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Hűsölő cica
Július
19
Vasárnap
10:00
10
Budapest
Hűsölő cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
19
Vasárnap
13:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Búzamező
Július
19
Vasárnap
14:00
10
Budapest
Búzamező Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fuji csendje
Július
19
Vasárnap
18:30
10
Budapest
Fuji csendje Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kék tó
Július
19
Vasárnap
18:00
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Kék tó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
20
Hétfő
18:00
12
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
20
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
21
Kedd
18:00
16
Budapest
Rózsaszín álmok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
21
Kedd
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti ház - 4 órás festés
Július
22
Szerda
17:30
16
Budapest
Tengerparti ház - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes koi pontyok
Július
22
Szerda
18:30
7
Budapest
Párosan is megfesthető
Színes koi pontyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
Július
23
Csütörtök
18:00
14
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
23
Csütörtök
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
24
Péntek
18:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Flamingó koktéllal
Július
24
Péntek
18:00
16
Debrecen
Gyerekek kedvence
Flamingó koktéllal Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Nyári koktél
Július
24
Péntek
18:30
11
Budapest
Nyári koktél Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Vidra szeretet
Július
25
Szombat
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Vidra szeretet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Nyuszicsalád
Július
25
Szombat
09:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Nyuszicsalád Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
25
Szombat
10:00
6
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Koktél a parton
Július
25
Szombat
14:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Koktél a parton Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
25
Szombat
13:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Július
25
Szombat
18:00
14
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Santorini
Július
25
Szombat
18:30
0
Budapest
Santorini Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Galaxis- világító festés
Július
26
Vasárnap
09:30
13
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Galaxis- világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
26
Vasárnap
09:00
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
26
Vasárnap
14:00
10
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
26
Vasárnap
14:30
2
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szelek szárnyán
Július
26
Vasárnap
18:00
13
Budapest
Szelek szárnyán Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ketten a réten
Július
26
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vízililiomok
Július
27
Hétfő
18:00
8
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
27
Hétfő
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
Július
28
Kedd
17:30
16
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fehér harmónia
Július
28
Kedd
18:00
10
Budapest
Fehér harmónia Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
29
Szerda
18:00
16
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
29
Szerda
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mandala készítő workshop
Július
30
Csütörtök
18:00
13
Budapest
Workshop
Mandala készítő workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
30
Csütörtök
17:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Aperol
Július
31
Péntek
18:00
14
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
31
Péntek
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel