hu | en
Mitől jó egy rémes festmény?
2018. 12. 19.

A “Na, de ki az a Szilvia” című színdarabban a főszereplő sokezer euróért vásárol egy festményt. Vagyis inkább egy nemfestményt, hiszen a kép csupán egy üres vászon, nem több. Amikor a hír hallatán a barátja létező összes szemöldöke felszalad értetlenkedés címszó alatt, a főszereplő csak annyit mond: “Te tényleg nem látod a fénypászmákat???”

https://www.youtube.com/watch?v=9aGRHOpMRUg

A festészet szubjektív: egy kép vagy tetszik, vagy nem. Ami több embernek tetszik, arra hajlamosak azt mondani, hogy “jó”, ami kevesebbnek, az pedig bekerül a “gyatra” kategóriába.

A “Fehér alapon fekete csík” típusú festmények például nagy népszerűségnek örvendenek, sok múzeum szerint megérnek egy kiállítást is.  A nem műértő közönség viszont hajlamos megvető horkantás kíséretében hangoztatni, hogy ilyet bizony ők is bármikor festenek. Ám ha tényleg ennyi lenne a siker titka, akkor a világban hemzsegnének azok a művészek, akik annak köszönhetik hírnevüket, hogy képesek voltak akkurátusan elhelyezni egy pacát a feketére pingált vászon bal alsó csücskébe.

Tekintettel arra, hogy ilyesfajta hemzsegés állapota egyelőre nem áll fenn, megállapíthatjuk, hogy a művészet esszenciája jóval több némi kétbalkezes pacsmagolásnál.

Érdekesség, hogy vannak olyan képek, amelyek bár mára kiérdemelték a piedesztál aranytrónusát, anno negatív visszhangot kaptak.

Amikor például Manet megfestette az Olympiát, a kritikusok ízekre szedték. Sőt, szegény Picassót sem kímélték, miután elkészült az Avignoni kisasszonyokkal. Egész konkrétan az egyik kritikus úgy nyilatkozott, hogy a képen egy “gipsztunikába bugyolált csontvázat” láthatunk.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy az A4-es papírra firkantott elefántunk (szigorúan hátulról ábrázolva) néhány évtized múlva kisebb vagyonért fog elkelni egy árverésen. Sokkal inkább azt, hogy néhány alkotás olyan, akár egy tüllruhába öltözött békaember egy Michelin csillagos étteremben: nem passzol a képbe. Legalábbis, ami az adott kor festészettel kapcsolatos elvárásait illeti.

“Rossz képnek” tehát azt nevezhetjük - habár ez örök vita tárgya - ami szembemegy a normákkal és az izmusokkal. Hiszen, ami új, az eleinte gyakran furcsa, visszatetsző és szokatlan. Azon persze érdemes elgondolkodni, hogy újítások nélkül a művészet ma is egyet jelentene barlangfalra rajzolt kardfogú tigrisekkel és kihunyni készülő tűzrakásokkal.

Jöjjön most 4 művész, akik azért lettek híresek, mert szakítottak a megszokottal és felrázták a festmények tavának állóvizét.

  1. Francis Picabia

A festők gyakran rákapnak egy-egy irányzatra, és, afféle izmusfüggőként, kizárólag azt utánozzák. Nos, Picabia kis hamis volt. Ő lázadt. Fogott egy képzeletbeli shakert, amelyben alaposan összerázott egy csipetnyi impresszionizmust, egy korty szürrealizmust és egy löket dadaizmust. Az eredmény pedig egy különleges koktél festménysorozat lett, amely a “Szörnyek” nevet kapta.

Picabia, a kis hamis

http://art-now-and-then.blogspot.com/2015/06/francis-picabia.html

A Szörnyek sorozat alapján a szemlélő könnyedén azt gondolhatja, hogy Picabia azt se tudta, mi fán terem egy takaros ecsetvonás vagy ízléses színválasztás. Pedig valaha tudta, tényleg, íme a bizonyíték.

Ilyen egy rendes, jólfésült tájkép

http://art-now-and-then.blogspot.com/2015/06/francis-picabia.html

Az új típusú képei viszont inkább a bizarr kategóriába tartoznak, ha pedig az ember hosszasan elmélyed bennük, hallucinogén vonásokat is felfedezhet rajtuk. A színek csak úgy rikítanak, az ecsetkezelés pedig ecsetlen, pardon, esetlen.

https://www.artsy.net/article/artsy-editorial-bad-art-good

Nem kérdés, hogy ez a kép eltér a megszokottól, de nézzük csak meg tüzetesebben, és rájövünk, hogy valójában zseniális. Ott vannak például a körmök: mintha Picabia belelátott volna a mai minden-köröm-más-színű trendbe. Vagy a zongorafoszlány a férfi homlokán. Netán a fűrészre emlékeztető női kar. Ugye, hogy érdemes elveszni a részletekben?

Az I-II. világháború alatt Picabia egyébként moziplakát stílusú női aktokat is festett. Mármint vászonra, nem a nők testét pingálta. A képek annyira ízléstelenek lettek, hogy a műkedvelők fejvesztve menekültek előlük. Végül a fasiszták által megszállt észak-afrikai bordélyházak falára kerültek, ahol a hús-vér nők szolgáltatásainak kétdimenziós kiegészítőivé váltak.

https://www.christies.com/lotfinder/Lot/francis-picabia-1878-1953-hera-5532312-details.aspx

A pompás pucér popó előtt/mellett/mögött/alatt női tekintetekkel kokettálhatunk, hát kell ennél több egy bordélyházba?!

Picabia egyébként a később “bad art” vagyis “rossz művészet” néven elhíresült stílus előfutára lett. Csapnivaló művésznek titulálták mindazokat, akik bár tehetségesek voltak, tudatosan áthágták a jóízlés szabályait és furcsa dolgokat vetettek vászonra. Bostonban még múzeumot is alapítottak e képek tiszteletére: itt kizárólag olyan alkotásokat akasztottak a falra, amelyek jó technikával készültek, ám a végeredmény mégiscsak művészetileg megkérdőjelezhető lett.
 
2. René Magritte

Játsszunk egy kicsit Arisztotelészt és premisszázzunk.

Első premissza: René Magritte belga, mint a csokoládé.

Második premissza: A belga csokoládét sokan szeretik.

Konklúzió: René Magritte-ot sokan szeretik.

Így van, sokan szeretik. Habár tény, hogy volt neki egy úgynevezett périod vache-a. A ‘périodvás’ - mert így mondják, raccsolós r-rel - nem egy alattomos betegség, sokkal inkább egy művész őrült korszaka, amikor a megszokott sémákat lecseréli kísérletező kedvre. Magritte persze nem véletlenül váltott stílust: nemcsak azért intett búcsút a Renoir inspirálta napfényes impresszionizmus utánzásának, mert Németország okkupálta a hazáját, hanem azért is, mert a házassága válságba jutott.

A depresszió hajmeresztő témaválasztásokat jelentett. Például festett keménykalapos férfiakat, akik repülnek. Vagy egyszemöldökű fickót, aki szemmel és szakállal is tud pipázni. Mondjuk, a zöldülő kezét és a benne lévő órát elnézve lehet, hogy azt várja, mikor változik már át teljes egészében ufóvá.

https://www.artsy.net/article/artsy-editorial-bad-art-good

Minden antiművészeti megmozdulása ellenére Magritte-nak több önálló kiállítása is volt, az egyik, ami számunkra érdekes, Párizsban. A képeket a szürrealizmus fricskájának szánta, de a műértő közönség és a vásárlók valahogy nem értették az üzenetet, így a tárlat totális katasztrófa lett.

https://www.artsy.net/article/artsy-editorial-bad-art-good

Valószínűleg az lehetett a gond, hogy a korabeli közönség nem ismerte fel Magritte zsenialitását. Fenti képén, amelyen Michelangelo és Leonardo fejét láthatjuk a Tini Nindzsa Teknőcökből, például egyszerre jeleníti meg a klasszikusokat és a jövőt. Jó, a kép nem aTini Nindzsa Teknőcöket ábrázolja, de a maszkos almák is épp elég viccesek. Lehet, hogy arra gondolt, Ádám és Éva látását elhomályosította valami, amely miatt nem látták elég tisztán, mi történik, ha esznek az almából?

Na, az ilyen gondolatmenetek miatt mondta Arany János annak idején, hogy “gondolta a fene”, amikor fültanúja volt, amint a róla szóló kurzuson a versét elemezték.

3. Neil Jenney

Neil Jenney egy amerikai festő. Ma is él, épp a 73. életévét tapossa. Munkásságának rákfenéjét az a tény adja, hogy 1968-as németországi útján rádöbbent, hogy a fotórealista műfaj mindent megfertőzött. Az irányzatot poshadtnak és unalmasnak tartotta. Azzal vádolta a képviselőit, hogy ötlettelen témákat próbálnak szép ecsetkezeléssel érdekessé tenni. Szerinte viszont sokkal több értelme van annak, ha valakinek van egy korszakalkotó ideája, amit rosszul fest meg.

Olyannyira hitt ebben az elméletben, hogy ő maga is ennek szellemében ragadott ecsetet.

https://www.artsy.net/article/artsy-editorial-bad-art-good

A fenti kép témája kétségkívül mindig aktuális, viszont nem lehet azt állítani, hogy a kidolgozás felhőkarcolókat megszégyenítő művészi magasságokba repít bennünket. A háttér például olyan, mint egy nagy kupac félig meghámozott kígyóuborka.

Jenney képeit az utókor is “rossz műalkotásnak” minősítette, de vajon valóban rosszak voltak? Nem lehet, hogy csupán arról van szó, hogy a művész szándékosan sutba dobta a normákat és fellázadt a szabályok ellen? Figyelembe véve, hogy Neil Jenney hírnevet szerzett magának, talán nem is olyan fontos, hogy mi az igazság.

http://www.artnet.com/artists/neil-jenney/sawn-and-saw-7O4GBDgrW8qfznD9l6PG6Q2

4. Jim Shaw

Jim Shaw nem azért izgalmas, amitt festett. Ő ugyanis nem festett. Viszont megszállottan gyűjtött képeket. Second hand üzletek és bolhapiacok kínálatából szemezgetett, mígnem annyi képe lett, hogy úgy döntött, kiállítja őket.

https://www.artsy.net/article/artsy-editorial-bad-art-good

A tárlat palettáját a kritikusok a “csodásan elfuseráltnak” titulálták. Persze lehet, hogy a művészvilágban a csodásan elfuserált olyan, mint amikor egy lánynak érdekes arca van, de az kétségkívül tény, hogy Shaw mesteri ügyességgel válogatta össze azokat a festményeket, amelyek első ránézésre nem tűnnek annyira kiemelkedőnek. Ám ha alaposabban is szemügyre vesszük őket, van bennük valami rejtélyes vonzerő, ami miatt fogva tartják a tekintetünket.

https://www.artsy.net/article/artsy-editorial-bad-art-good

hmmm, igen, minden szubjektív, de vannak normák, amik azért időszakonként változnak (kétszáz éve még kiröhögték volna Warholt, manapság már szinte unalmasnak is hat) - manapság abban egyeznek a filozófusok, hogy egy műalkotás attól lesz az, hogy olyan helyen legyen kiállítva, olyan alkotó készítse és legyen mögötte "intenció" (vagyis akarattal alkotásnak szánja),

A szörnyűségesnek kikiáltott képek rávilágítanak arra, hogy a művészetben is minden szubjektív. Vagyis majdnem az: mindig vannak bizonyos normák, amelyek aztán változnak. Például, 200 évvel ezelőtt Warhol simán köznevetség tárgya lett volna, ma pedig sokan unalmasnak tekintik. Egy biztos, Kant nem tévedett velős megfogalmazásával: “Szép az, ami érdek nélkül tetszik”.

Baum-teszt - Rajzolj egy fát és tudd meg...
Bajuszpödrésre fel! — Avagy 4 izgalmas t...
Fesd meg saját remekműved
Elkészítem!
Aperol
Július
05
Vasárnap
18:00
8
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Vitorlás
Július
05
Vasárnap
18:30
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Vitorlás - Leonid Afremov Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Július
06
Hétfő
18:00
9
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
06
Hétfő
18:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
07
Kedd
18:00
11
Budapest
Rózsaszín álmok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes pitypangok
Július
07
Kedd
18:30
9
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Színes pitypangok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kendős Dalmata
Július
08
Szerda
18:00
11
Budapest
Kendős Dalmata Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
08
Szerda
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Július
09
Csütörtök
14:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Aperol
Július
09
Csütörtök
18:00
14
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
Július
09
Csütörtök
18:30
6
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
10
Péntek
18:00
16
Debrecen
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Július
10
Péntek
18:00
9
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
10
Péntek
17:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
11
Szombat
09:00
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
11
Szombat
09:30
10
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
11
Szombat
13:00
6
Debrecen
Rózsaszín álmok Ár: 14 990 Ft
Helyszín:
Elkészítem!
Kutya vakáció
Július
11
Szombat
14:00
14
Budapest
Kutya vakáció Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
11
Szombat
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti panoráma - 4 órás festés
Július
11
Szombat
18:00
13
Budapest
Tengerparti panoráma - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Július
11
Szombat
18:30
12
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Az óceán mélye
Július
12
Vasárnap
09:30
15
Budapest
Az óceán mélye Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
12
Vasárnap
09:00
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Madárles a naplementében
Július
12
Vasárnap
14:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Madárles a naplementében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári virágcsokor
Július
12
Vasárnap
14:30
12
Budapest
Nyári virágcsokor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ketten a réten
Július
12
Vasárnap
18:00
16
Budapest
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
Július
12
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Magnólia a balkonon - 4 órás festés
Július
13
Hétfő
17:15
14
Budapest
Magnólia a balkonon - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
13
Hétfő
17:45
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
14
Kedd
18:00
9
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Táskafestés Szabadon
Július
14
Kedd
17:30
12
Budapest
Workshop
Táskafestés Szabadon Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
15
Szerda
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
15
Szerda
18:00
9
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Lágy hullámok
Július
16
Csütörtök
17:30
0
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
16
Csütörtök
18:30
0
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Július
17
Péntek
17:30
16
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft

Csillagközi utazás
Július
18
Szombat
09:30
16
Budapest
Csillagközi utazás Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
18
Szombat
09:00
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
18
Szombat
10:00
2
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
18
Szombat
14:00
10
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szafari
Július
18
Szombat
14:30
10
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Szafari Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
18
Szombat
18:00
10
Budapest
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári virágcsokor
Július
18
Szombat
18:30
12
Budapest
Nyári virágcsokor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Süncsalád
Július
19
Vasárnap
09:30
15
Budapest
Gyerekek kedvence
Süncsalád Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Hűsölő cica
Július
19
Vasárnap
10:00
10
Budapest
Hűsölő cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
19
Vasárnap
13:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Búzamező
Július
19
Vasárnap
14:00
10
Budapest
Búzamező Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fuji csendje
Július
19
Vasárnap
18:30
10
Budapest
Fuji csendje Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kék tó
Július
19
Vasárnap
18:00
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Kék tó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
20
Hétfő
18:00
12
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
20
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
21
Kedd
18:00
16
Budapest
Rózsaszín álmok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
21
Kedd
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti ház - 4 órás festés
Július
22
Szerda
17:30
16
Budapest
Tengerparti ház - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes koi pontyok
Július
22
Szerda
18:30
7
Budapest
Párosan is megfesthető
Színes koi pontyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
Július
23
Csütörtök
18:00
14
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
23
Csütörtök
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Flamingó koktéllal
Július
24
Péntek
18:00
16
Debrecen
Gyerekek kedvence
Flamingó koktéllal Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
24
Péntek
18:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári koktél
Július
24
Péntek
18:30
11
Budapest
Nyári koktél Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Vidra szeretet
Július
25
Szombat
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Vidra szeretet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
25
Szombat
10:00
6
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Nyuszicsalád
Július
25
Szombat
09:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Nyuszicsalád Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Koktél a parton
Július
25
Szombat
14:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Koktél a parton Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
25
Szombat
13:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Július
25
Szombat
18:00
14
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Santorini
Július
25
Szombat
18:30
0
Budapest
Santorini Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Galaxis- világító festés
Július
26
Vasárnap
09:30
13
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Galaxis- világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
26
Vasárnap
09:00
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
26
Vasárnap
14:00
10
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
26
Vasárnap
14:30
2
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szelek szárnyán
Július
26
Vasárnap
18:00
13
Budapest
Szelek szárnyán Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ketten a réten
Július
26
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vízililiomok
Július
27
Hétfő
18:00
8
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
27
Hétfő
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
Július
28
Kedd
17:30
16
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fehér harmónia
Július
28
Kedd
18:00
10
Budapest
Fehér harmónia Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
29
Szerda
18:00
16
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
29
Szerda
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mandala készítő workshop
Július
30
Csütörtök
18:00
13
Budapest
Workshop
Mandala készítő workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
30
Csütörtök
17:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Aperol
Július
31
Péntek
18:00
14
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
31
Péntek
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel