hu | en
Mit jelent a zero waste?
2019. 07. 08.

Először is érdemes tisztázni, hogy honnan ered maga a kifejezés. A zero waste szóösszetételt elsőként nyilvánosan egy bizonyos Paul Palmer nevű kémikus használta az 1970-es évek elején - neki köszönhetően alakult meg Californiában, azon belül is Oaklandben a híres Zero Waste Systems Inc. nevű cég. A ZWS a kezdeti időszakban azzal foglalkozott, hogy újrahasznosította a feleslegessé vált vegyszereket. A ZWS sikerein felbuzdulva Palmer létrehozta Zero Waste Institute-ot, amely kezdetben hasonló elveket vallott, mint az előző cég, azonban az idők folyamán eltávolodtak a kezdeti gondolatiságtól. Bár egy recycle-programnak indult az egész, a vége az lett, hogy elítéltek mindennemű újrahasznosítást, helyette arra próbálták felhívni az emberek figyelmét, hogy magát a bajt kell megelőzni.

Ezt valahogy úgy kell elképzelni, hogy amikor valakik megterveznek egy tárgyat, akkor az kell, hogy motiválja őket, hogy olyan produktumot hozzanak létre, amely kiállja az idők próbáját, és amely akár több évtizeden keresztül is képes rendeltetésének megfelelően működni. Nagyjából így lehet röviden összefoglalni a zero waste fogalmát, amely nem mellesleg egy harmadik generációs hulladékgazdálkodási forma.

A harmadik generációs hulladékhasznosítási forma

Az első generációs hulladékhasznosítási forma azt a folyamatot hivatott jelölni, amikor az elhasznált dolgok a szemétbe kerülnek, illetve szemétté válnak. Ez a verzió bár azonnali megoldást jelent valamilyen formában, de hosszú távon semmiképpen sem nevezhető célravezetőnek. Ehhez képest a második generációs hulladékhasznosítás már valamivel előnyösebb, vagy legalábbis egy rövid távú megoldást azért kínál a problémára - ebben az esetben az elhasznált dolgok a szemétbe kerülés után újrahasznosításra kerülnek. Ezzel a verzióval csupán az a baj, hogy jellemzően egy újrahasznosított tárgyat többször nem lehet újrahasznosítani, ergó a rövid távú megoldást követően a második generációs hulladékból újra első generációs válik, azaz megy a szemétbe. Ezekkel szemben a harmadik generáció hosszú távú megoldást kíván nyújtani a problémára azon oknál fogva, hogy a tárgyak konkrétan újrahasználhatóságra tervezve születnek meg.

A “nulla hulladék”, tehát a zero waste pontosan ezt szeretné megvalósítani: egy olyan világot létrehozni, ahol a hulladékgazdálkodás nem az újrahasznosításban, hanem a tárgyak tudatos tervezése által valósul meg. A cél nem más, mint a hulladék termelése helyett olyan örökké létező tárgyak létrehozása, amelyek hulladék formájában soha nem kerülhetnek vissza a természetbe - röviden és tömören a gazdaságosság és a hatékonyság a fő mozgatórugó, ahol minden termék valamilyen formában szinte korlátlan ideig használható.

A zero waste életmód

A szemlélet népszerűsége többek között annak köszönhető, hogy egyre több ember gondolja úgy, hogy a környezetvédelem fontos a Föld jövője szempontjából. Egyre több és nagyobb publicitást kap a téma, miszerint gyakorlatilag a 23. órába érkezett az emberiség, és nem nagyon van már időnk várni, hanem cselekednünk kell. Mindenkit egyéni felelősség terhel, hogy mekkora ökológiai lábnyomot hagy maga után, ezért ha változtatni akarsz a világon, akkor elsőként neked kell megváltoznod.

Innentől kezdve már nem az a cél, hogy szelektíven gyűjtsük a szemetet, sokkal inkább az, hogy konkrétan ne termeljünk. Sokan tévesen azt gondolhatják, hogy ez a szemlélet valamiféle lemondással jár, pedig épp ellenkezőleg - sokkal többek lehetünk azáltal, hogy tudatosabbak és felelősségteljesebbek vagyunk a bolygónk jövőjét illetően. Gondoljunk csak bele, a hulladékmentes életmód egy olyan helyzet, amikor nap mint nap szembesülünk azzal, hogy igen is tettünk valami fontosat a közös jövőnk érdekében. 

A zero waste otthon

A francia származású, de Kaliforniában élő Bea Johnson gyakorlatilag maga az otthoni hulladékmentes életmód szülőanyja. 2008-tól kezdődően családjával (férjével és két gyermekével) gyakorolja a zero waste életmódot - tapasztalatait pedig egy nagyszerű könyvben is megírta. Bea abszolút követendő példát állít az emberek elé, hiszen az egész családjával együtt évente mindössze egyetlen befőttesüveg szemetet termel.

Mik azok az elvek, amik segítségével te magad is környezettudatosabbá válhatsz, és csökkentheted az otthoni káoszt? Bea Johnson, a Zero Waste Home című könyvében öt fontos alappillért határoz meg - ezeket követve, ha nem is sikerül egy szempillantás alatt egy befőttesüvegnyire csökkenteni majd a saját szemetünket, de mindenképpen segít, hogy jó úton induljunk el a zero waste életmód megvalósítását illetően. Ha ezeket a változtatásokat beiktatjuk a mindennapi rutinba, akkor szinte észrevétlenül válik természetessé, és nem mellesleg ezzel példát is mutathatunk a környezetünknek, akik lehet, hogy ennek köszönhetően maguk is változtatnak az életvitelükön.

Az első és legfontosabb pont, amit mindenkinek szem előtt kell tartania: a visszautasítás. Utasíts el minden olyan dolgot, amire igazából nincsen szükséged.Mit jelent ez pontosan? Például ne fogadj el a boltban műanyag zacskót, ne vásárolj előre csomagolt termékeket, ne fogadj el szívószálat az italokhoz, sőt, kifejezetten kérd ki magadnak, ha ilyennel találkozol! Vigyél inkább magaddal egy nem műanyag zacskót bevásárláshoz, a limonádét pedig szívószál nélkül is meg lehet ám inni. Ha ezeket a dolgokat nem teszed, akkor miért gyártanának kevesebb műanyag zacskót? Apróságnak tűnik, pedig nem az.

A második pont: a saját fogyasztás csökkentése. Nézd át a cuccaidat, és ami nem kell, attól szabadulj meg - na nem úgy, hogy kidobod ezeket a dolgokat, hanem sokkal inkább úgy, hogy például elajándékozod olyanoknak, akiknek szükségük lehet rájuk. Nem csak szelekcióval tudod egyébként csökkenteni a saját fogyasztásod, tudatosan gondold végig innentől kezdve, hogy mit vásárolsz. Mindig gondosan tervezd meg előre, hogy mit fogsz vásárolni, és ne hagyd magad közben befolyásolni - például ha a boltban a pénztárnál meglátsz egy csokit, akkor ne ess bűnbe, nem volt rajta a vásárlási listádon, ráadásul csomagolópapírban is van.. A tudatos vásárlás segítségével megakadályozható, hogy a lakás (a szelektálást követően) ismét tele legyen felesleges tárgyakkal.

Bea Johnson harmadik pontja az újrafelhasználás. Ezt úgy kell elképzelni a gyakorlatban, hogy például a már meglévő dolgaidnak új funkciót adsz ahelyett, hogy kidobnád őket. Ha már valami dobozban érkezett, akkor találd ki, hogy mit tárolhatsz benne onnantól. Ha egy üdítőt üvegben vásárolsz, akkor ne dobd ki, miután kiürült, hanem mosd el, és használd továbbra is. Vásárláshoz használj vászontáskát, vagy fonott kosarat - nem csak hangulatosabbá teszi a bevásárlást, de rendkívül hasznos, még ha apróságnak is tűnik csupán.

A negyedik pont: ha véletlenül mégis úgy hozza az élet, hogy ki kell dobnod valamit (bár inkább ne legyen ilyen), akkor legalább szelektíven tedd. Nézz utána, hogy a lakókörnyezetedben hol gyűjtik szelektíven a szemetet, és vidd oda.

Az ötödik ponthoz nem árt, hogy ha kertes házban lakik az ember, ugyanis ebben az esetben a komposztálás fontosságáról van szó. Az egésznek az az alapja, hogy életünk során irgalmatlan mennyiségű organikus hulladékot állítunk elő. Gondoljunk csak bele, egy főzés során mennyi zöldségnek a héját menthetnénk meg? Ha ezeket a dolgokat nem a szemetesbe dobnánk, hanem egy komposztálóba, akkor egy szempillantás alatt lecsökkenne az általunk előállított hulladék mennyisége - nem mellesleg a komposztálással ugyancsak jelentős mértékben hozzájárulhatunk a környezetünk sokkal szebb jövőjéhez.

Ha kedvet kaptál a zero waste életmódhoz, akkor ajánlunk is ezzel kapcsolatban egy kiváló Alkotásutca programot! Fesd meg saját design vászontáskádat egy három órás program keretén belül, válts környezettudatos üzemmódba - esemény a linken:
 
https://www.alkotasutca.hu/yaquina-head-i-vilagitotorony-vaszontaska-festes

Rekordok a művészvilágban
5+1 nagyszerű DIY kerti ötlet
Fesd meg saját remekműved
Elkészítem!
Aperol
Július
05
Vasárnap
18:00
8
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Vitorlás
Július
05
Vasárnap
18:30
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Vitorlás - Leonid Afremov Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Július
06
Hétfő
18:00
9
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
06
Hétfő
18:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
07
Kedd
18:00
11
Budapest
Rózsaszín álmok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes pitypangok
Július
07
Kedd
18:30
9
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Színes pitypangok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kendős Dalmata
Július
08
Szerda
18:00
11
Budapest
Kendős Dalmata Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
08
Szerda
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Július
09
Csütörtök
14:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Aperol
Július
09
Csütörtök
18:00
14
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
Július
09
Csütörtök
18:30
6
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
10
Péntek
18:00
16
Debrecen
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Július
10
Péntek
18:00
9
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
10
Péntek
17:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
11
Szombat
09:00
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
11
Szombat
09:30
10
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
11
Szombat
13:00
6
Debrecen
Rózsaszín álmok Ár: 14 990 Ft
Helyszín:
Elkészítem!
Kutya vakáció
Július
11
Szombat
14:00
14
Budapest
Kutya vakáció Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
11
Szombat
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti panoráma - 4 órás festés
Július
11
Szombat
18:00
13
Budapest
Tengerparti panoráma - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Július
11
Szombat
18:30
12
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Az óceán mélye
Július
12
Vasárnap
09:30
15
Budapest
Az óceán mélye Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
12
Vasárnap
09:00
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Madárles a naplementében
Július
12
Vasárnap
14:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Madárles a naplementében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári virágcsokor
Július
12
Vasárnap
14:30
12
Budapest
Nyári virágcsokor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ketten a réten
Július
12
Vasárnap
18:00
16
Budapest
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
Július
12
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Magnólia a balkonon - 4 órás festés
Július
13
Hétfő
17:15
14
Budapest
Magnólia a balkonon - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
13
Hétfő
17:45
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
14
Kedd
18:00
9
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Táskafestés Szabadon
Július
14
Kedd
17:30
12
Budapest
Workshop
Táskafestés Szabadon Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
15
Szerda
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
15
Szerda
18:00
9
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Lágy hullámok
Július
16
Csütörtök
17:30
0
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
16
Csütörtök
18:30
0
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Július
17
Péntek
17:30
16
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft

Csillagközi utazás
Július
18
Szombat
09:30
16
Budapest
Csillagközi utazás Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
18
Szombat
10:00
2
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
18
Szombat
09:00
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
18
Szombat
14:00
10
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szafari
Július
18
Szombat
14:30
10
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Szafari Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
18
Szombat
18:00
10
Budapest
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári virágcsokor
Július
18
Szombat
18:30
12
Budapest
Nyári virágcsokor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Süncsalád
Július
19
Vasárnap
09:30
15
Budapest
Gyerekek kedvence
Süncsalád Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Hűsölő cica
Július
19
Vasárnap
10:00
10
Budapest
Hűsölő cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
19
Vasárnap
13:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Búzamező
Július
19
Vasárnap
14:00
10
Budapest
Búzamező Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fuji csendje
Július
19
Vasárnap
18:30
10
Budapest
Fuji csendje Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kék tó
Július
19
Vasárnap
18:00
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Kék tó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
20
Hétfő
18:00
12
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
20
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rózsaszín álmok
Július
21
Kedd
18:00
16
Budapest
Rózsaszín álmok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
21
Kedd
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti ház - 4 órás festés
Július
22
Szerda
17:30
16
Budapest
Tengerparti ház - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes koi pontyok
Július
22
Szerda
18:30
7
Budapest
Párosan is megfesthető
Színes koi pontyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
Július
23
Csütörtök
18:00
14
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
23
Csütörtök
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Július
24
Péntek
18:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Flamingó koktéllal
Július
24
Péntek
18:00
16
Debrecen
Gyerekek kedvence
Flamingó koktéllal Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Nyári koktél
Július
24
Péntek
18:30
11
Budapest
Nyári koktél Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Vidra szeretet
Július
25
Szombat
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Vidra szeretet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
25
Szombat
10:00
6
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Nyuszicsalád
Július
25
Szombat
09:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Nyuszicsalád Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Koktél a parton
Július
25
Szombat
14:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Koktél a parton Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
25
Szombat
13:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Július
25
Szombat
18:00
14
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Santorini
Július
25
Szombat
18:30
0
Budapest
Santorini Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Galaxis- világító festés
Július
26
Vasárnap
09:30
13
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Galaxis- világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
26
Vasárnap
09:00
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Július
26
Vasárnap
14:00
10
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Július
26
Vasárnap
14:30
2
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szelek szárnyán
Július
26
Vasárnap
18:00
13
Budapest
Szelek szárnyán Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ketten a réten
Július
26
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vízililiomok
Július
27
Hétfő
18:00
8
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
27
Hétfő
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
Július
28
Kedd
17:30
16
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fehér harmónia
Július
28
Kedd
18:00
10
Budapest
Fehér harmónia Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csendes öböl
Július
29
Szerda
18:00
16
Budapest
Csendes öböl Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
29
Szerda
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mandala készítő workshop
Július
30
Csütörtök
18:00
13
Budapest
Workshop
Mandala készítő workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
30
Csütörtök
17:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Aperol
Július
31
Péntek
18:00
14
Budapest
Aperol Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Július
31
Péntek
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Aperol festmény, ami elhozza az olasz teraszok könnyed hangulatát
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel