hu | en
László Fülöp - Roosevelt tudná, hogy kiről van szó! Na és te?
2020. 05. 29.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magyar festő, aki olyan ügyesen bánt az ecsettel, hogy a 19-20. század hajnalán fél Európa rajongott érte. Mit fél Európa, az egész, sőt, a hírneve az Egyesült Államokban is népszerűvé tette! Mindezek ellenére László Fülöpöt nagyjából annyian ismerik, mint C. M. Coolidge-et, aki pókerező kutyákat festett. Ám amíg a blattoló blökik szerencsecsillagának hanyatlása viszonylag érthető, addig László Fülöp karrierjének feledésbe merülése már nem az. Az ő modelljei ugyanis nem ebek voltak, hanem a korszak leghíresebb és legbefolyásosabb államférfiúi. 

 

A kis László Fülöp

Nem is így hívták. Eredetileg Laub Fülöp volt a becses neve, sőt, egy második keresztnévként az Elek is ott díszelgett az anyakönyvi kivonatában. 1869-ben látta meg a napvilágot, amit csak azért írunk le, hogy legyen mit elfelejteni róla. Azt viszont már könnyű lesz megjegyezni, hogy kilenc tesója volt, ám közülük négyen sajnos nem élték meg a felnőttkort. 

Laub Fülöp 1891-ben, 22 esztendősen változtatta meg a vezetéknevét Lászlóra. De a festészet már sokkal korábban elkezdte érdekelni. 14 évesen már címerfestőként és retusőrként dolgozott. 

Később Székely Bertalan és Lotz Károly pemzlijének oltalma alatt fejlesztette a tudását, amelynek köszönhetően  Münchenben és Párizsban is tanult. 

Mielőtt azonban elmesélnénk, hogy ennek és a tehetségének hála milyen csodás karriert futott be, vétek lenne nem említést tenni a szerelmi életéről.

 

Forrás: https://fidelio.hu/vizual/sorra-kerulnek-elo-laszlo-fulop-lappango-kepei-150676.html/ Giorgio Benni © de Laszlo Foundation

 

Ez így volt megÍRva

1892 izgalmas év volt Fülöpnek, és nem csak azért, mert már 1 éve László volt a vezetékneve. Hanem azért is, mert ekkor ismerte meg leendő feleségét, az ír származású Lucy Madeleine Guinesst. Aztán hipp-hopp elröppent 8 év, és máris házasok voltak. 6 gyermekük született. Márpedig ahol 6 gyerek van, ott jó sok hely kell. És mivel ebben az időszakban László munkásságának köszönhetően már volt mit a tejbe aprítani, a szülők választása egy szolid városligeti villára esett. De nem örökre. A család később élt Münchenben és Párizsban is, ám végső otthonuk a ködös London lett. László Fülöp itt már a tanári pályára is rákacsintott, az pedig - élén a Királyi Művészeti Iskolával (Royal Art School) - vissza is kacsintott rá!

 

Igen, elnök úr, örömmel lefestem!

Bizony, László Fülöp államférfiak, arisztokraták és közéleti személyiségek portréfestője lett. Híres modelljei közül mindenképp említést érdemel Ferenc József, Görgey Artúr  és XIII. Leó pápa. 

 

Görgey Artúr

Forrás: https://mng.hu/mutargyak/gorgey-artur-arckepe/

 

Az Egyesült Államokban különösen rajongtak érte, négy elnök arcképét is megörökíthette. Amikor pedig épp nem Roosevelt, Coolidge, Hoover vagy épp Harding vonásait pingálta, szívesen festett zsáner- és tájképeket a vidéki életről és az utazásairól. Egy biztos, unalmas élete nem volt! Persze, a legizgalmasabb élet is véget ér egyszer...

 

László Fülöp halála

1937-ben infarktus végzett vele. A szíve vitte el, a szíve, amely a brit állampolgárság megszerzését követően is mindörökké a hazájáért dobogott.

Jóllehet halála után az összes képét Magyarországra hagyta, idehaza méltatlanul keveset emlékeznek meg róla. Alkotásainak és örökségének kezelését a “The Laszlo Archive Trust” végzi. A szervezet munkájának köszönhetően 2018-19-ben 22 festménye került elő! Csodálatos, nem igaz? 

 

Metafizikus festészet: a szürrealizmus e...
Szuprematizmus - a fehér alapon fehér né...
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
24
Péntek
16:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Október
24
Péntek
18:00
0
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Galaxis- világító festés
Október
25
Szombat
09:30
4
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Galaxis- világító festés Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Nyuszi a tavaszi réten
Október
25
Szombat
09:45
0
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Nyuszi a tavaszi réten Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Északi fények
Október
25
Szombat
14:00
9
Budapest
Gyerekek kedvence
Északi fények Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Halloween
Október
25
Szombat
14:15
0
Budapest
Gyerek-szülő festés
Halloween Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
25
Szombat
18:00
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Gaia csókja
Október
25
Szombat
18:15
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Gaia csókja Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Színes zsiráfok
Október
26
Vasárnap
09:30
0
Budapest
Gyerek-szülő festés
Színes zsiráfok Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Lajhár ölelés
Október
26
Vasárnap
09:45
0
Budapest
Gyerek-szülő festés
Lajhár ölelés Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
26
Vasárnap
14:00
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csillagkutya - világító festés
Október
26
Vasárnap
14:15
7
Budapest
Gyerek-szülő festés
Csillagkutya - világító festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Kelet őszi színekben
Október
26
Vasárnap
18:00
0
Budapest
Kelet őszi színekben Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
26
Vasárnap
18:15
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Alkotótábor - Kreatív Ősz
Október
27
Hétfő
09:00
0
Budapest
Workshop
Alkotótábor - Kreatív Ősz Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vízililiomok
Október
27
Hétfő
18:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes zsiráfok
Október
27
Hétfő
18:15
10
Budapest
Gyerek-szülő festés
Színes zsiráfok Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csillagkutya - világító festés
Október
28
Kedd
09:30
16
Budapest
Gyerek-szülő festés
Csillagkutya - világító festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csodálatos balerina
Október
28
Kedd
18:00
16
Budapest
Csodálatos balerina Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
28
Kedd
18:15
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti panoráma - 4 órás festés
Október
29
Szerda
18:00
8
Budapest
Tengerparti panoráma - 4 órás festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
A csók - 4 órás festés
Október
29
Szerda
18:15
11
Budapest
A csók - 4 órás festés - Gustav Klimt Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Alkotótábor - Híres festők nyomán
Október
30
Csütörtök
09:00
0
Budapest
Workshop
Alkotótábor - Híres festők nyomán Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ősz
Október
30
Csütörtök
18:00
14
Budapest
Ősz - Leonid Afremov Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Citromfa- festőkéses technika
Október
30
Csütörtök
18:15
8
Budapest
Különleges technika
Citromfa- festőkéses technika Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Holdfény sárkány
Október
31
Péntek
09:30
10
Budapest
Gyerek-szülő festés
Holdfény sárkány Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
Október
31
Péntek
14:00
16
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Arany Buddha
Október
31
Péntek
18:00
15
Budapest
Különleges technika
Arany Buddha Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
31
Péntek
18:15
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Itt az évszázad műkincsrablása: betörtek a Louvre-ba és 7 perc alatt kirámolták
Itt az évszázad műkincsrablása: betörtek a Louvre-ba és 7 perc alatt kirámolták
A világ képei Budapesten: World Press Photo kiállítás a Biodómban
A világ képei Budapesten: World Press Photo kiállítás a Biodómban
A mandala jelentése és titkai
A mandala jelentése és titkai