hu | en
Kis színes: életünk árnyalatai - Nem minden fekete vagy fehér, de ez a cikk igen: a fekete szín jelentése
2024. 03. 27.

A színek sok szempontból hatással vannak ránk: befolyásolhatják a hangulatunkat, az érzéseinket, de még az étvágyunkat is. Eltérő jelentéssel bírnak a különböző kultúrákban, sőt, még a szerelmi életünkben is sajátos szimbolikával rendelkeznek. Ebben a cikksorozatban körüljárjuk, mi mindent érdemes tudni a piros, a kék, a sárga, a fekete, a fehér és a zöld szín jelentéséről. Ezúttal az alkotás során is csodákra képes feketéről lesz szó!

Fekete: a színbe rejtett hozzáállás

Noha erre minden szín képes, a fekete élen jár abban, hogy rávilágítson, mennyi minden múlik a hozzáállásunkon. A fekete ugyanis lehet a legmélyebb gyász színe, ami negatív hangulatról, talajvesztettségről és kiábrándultságról árulkodik, ugyanakkor legalább ennyi pozitív érzéssel is megajándékozhat. Mutatjuk, hogyan tudod kihozni belőle a legtöbbet. 

A fekete a gyász színe…vagy mégsem?

fekete szín jelentése, gyász

A keresztény kultúrában a feketét már jó néhány évszázada a gyász színének tartják. És bár ilyenformán sokaknak elsőre a szomorúság, a veszteség és a fájdalom érzései társulnak hozzá, a fekete ennél jóval többre képes. Ha úgy érzed, nehezen szabadulsz a feketéhez társuló könnyes asszociációktól, gondolj arra, hogy a világ számos részén a fehér vagy épp a püspöklila a gyász színe. 

A feketében rejlő erő

Egy élénk színű fekete ruhadarab sokszor legalább olyan feltűnő, mint egy piros. A fekete – noha a rejtőzködést is segítheti – ennek ellenkezőjében is támogathat; hozzájárulhat ahhoz, hogy kitűnj a tömegből, dominanciát és magabiztosságot sugározz. 

elegáns nő fekete ruhában

Sőt, a feketét akár úgy is használhatod, mint egy páncélt, ami megvéd a nehezebb pillanatokban. Ha tudod, hogy kritikus megbeszélés vagy találkozó vár rád, bátran viselj fekete ruhákat vagy kiegészítőket annak érdekében, hogy megőrizd az erődet és az önbizalmadat. Bónusz, hogy a fekete letisztult és időtlen eleganciát sugároz, és szinte mindenkinek jól áll. 

A csábító (kis) fekete

A  fehérneműk csipkeuniverzumában a fekete az egyik legnépszerűbb szín. Nem véletlenül. A fekete vitathatatlan kifinomultsága és adott esetben selymesen megcsillanó fénye tökéletes segítőtárs, amikor megvillantanád a romantikus, szexi oldaladat. 

csábító fekete fehérnemű és köntös

Hangold a feketét jóra

Láthatod: a fekete szín is olyan, mint a világ. Minden azon múlik, hogy Te hogy állsz hozzá. Fekruházhat felemelő, szerelemmel és önbizalommal teli pillanatokkal, de társad lehet a szomorúságban, a magányban és a gyászban is. 

Ha még nem olvastad, írtunk cikket az öt másik leggyakoribb színről: a pirosról, a sárgáról, a kékről, a zöldről és a fehérről. Képzőművészeti szempontból ezek a színek persze akkor a legboldogabbak, ha egy ecset segítségével a vászonra kerülnek: ha otthon teljesítenéd be a színek küldetését, válaszd a számfestő szetteket, ha pedig 3 órán át elmerülnél az alkotás örömeiben, gyere el hozzánk festeni.

Kis színes: életünk árnyalatai Nem mind...
Kis színes: életünk árnyalatai - Smarag...
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Pillangók tánca
Szeptember
01
Kedd
18:00
0
Budapest
Pillangók tánca Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
01
Kedd
17:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Arany hullámok
Szeptember
02
Szerda
18:00
7
Budapest
Arany hullámok Ár: 13 990 Ft

Tengerparti ház - 4 órás festés
Szeptember
03
Csütörtök
17:30
0
Budapest
Tengerparti ház - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
03
Csütörtök
17:45
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Bíbor égbolt
Szeptember
04
Péntek
18:00
0
Budapest
Bíbor égbolt Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyári virágcsokor
Szeptember
04
Péntek
18:00
10
Debrecen
Nyári virágcsokor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Lágy hullámok
Szeptember
04
Péntek
17:30
0
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Az erdő őrzője
Szeptember
05
Szombat
09:30
14
Budapest
Az erdő őrzője Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
05
Szombat
09:00
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Elefántok
Szeptember
05
Szombat
14:00
8
Budapest
Párosan is megfesthető
Elefántok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Szeptember
05
Szombat
14:30
9
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Szeptember
05
Szombat
18:00
2
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Vízililiomok
Szeptember
05
Szombat
18:30
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Vidra szeretet
Szeptember
06
Vasárnap
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Vidra szeretet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
06
Vasárnap
09:00
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Gomba tetején
Szeptember
06
Vasárnap
14:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Gomba tetején Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Tavasz bűvös illata
Szeptember
06
Vasárnap
14:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Tavasz bűvös illata Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Fáraók öröksége
Szeptember
06
Vasárnap
18:00
0
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
Szeptember
06
Vasárnap
18:30
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók tánca
Szeptember
07
Hétfő
18:00
11
Budapest
Pillangók tánca Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
07
Hétfő
17:30
3
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi táj
Szeptember
08
Kedd
18:00
12
Budapest
Őszi táj Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
08
Kedd
17:30
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fehér lótusz
Szeptember
09
Szerda
18:00
5
Budapest
Fehér lótusz Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
09
Szerda
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Szeptember
10
Csütörtök
18:00
9
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
10
Csütörtök
17:30
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Szeptember
11
Péntek
15:00
0
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ketten a réten
Szeptember
11
Péntek
18:00
6
Debrecen
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
Szeptember
11
Péntek
18:00
11
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes zsiráfok
Szeptember
12
Szombat
09:30
14
Budapest
Gyerekek kedvence
Színes zsiráfok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Az erdő őrzője
Szeptember
12
Szombat
09:00
10
Budapest
Az erdő őrzője Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Szeptember
12
Szombat
14:00
14
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
12
Szombat
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fuji csendje
Szeptember
12
Szombat
18:00
14
Budapest
Fuji csendje Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Bor mámor
Szeptember
12
Szombat
18:30
12
Budapest
Bor mámor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Az óceán mélye
Szeptember
13
Vasárnap
09:30
16
Budapest
Az óceán mélye Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
13
Vasárnap
09:00
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
Szeptember
13
Vasárnap
14:00
13
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes pitypangok
Szeptember
13
Vasárnap
14:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Színes pitypangok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Szeptember
13
Vasárnap
18:00
9
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Gaia csókja
Szeptember
13
Vasárnap
18:30
9
Budapest
Párosan is megfesthető
Gaia csókja Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Frida Kahlo - légy kedves az elmédhez
Szeptember
14
Hétfő
18:00
16
Budapest
Frida Kahlo - légy kedves az elmédhez Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
14
Hétfő
17:30
7
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Napkelte
Szeptember
15
Kedd
18:00
14
Budapest
Napkelte Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
15
Kedd
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fehér lótusz
Szeptember
16
Szerda
18:00
11
Budapest
Fehér lótusz Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
16
Szerda
17:30
7
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mandala készítő workshop
Szeptember
17
Csütörtök
18:00
11
Budapest
Workshop
Mandala készítő workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
17
Csütörtök
17:30
3
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Séta a holdfényben
Szeptember
18
Péntek
18:00
15
Budapest
Séta a holdfényben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
18
Péntek
17:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ölelésre fel!
Szeptember
19
Szombat
09:30
15
Budapest
Ölelésre fel! Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Óriás teknőc
Szeptember
19
Szombat
09:00
12
Budapest
Gyerekek kedvence Világító festékkel
Óriás teknőc Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
19
Szombat
13:00
7
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín:
Elkészítem!
Ketten együtt
Szeptember
19
Szombat
14:00
16
Budapest
Ketten együtt Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
19
Szombat
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
Szeptember
19
Szombat
18:00
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Szeptember
19
Szombat
18:30
4
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Az erdő őrzője
Szeptember
20
Vasárnap
09:30
14
Budapest
Az erdő őrzője Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
20
Vasárnap
09:00
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók tánca
Szeptember
20
Vasárnap
14:00
15
Budapest
Pillangók tánca Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Égig érő virágok
Szeptember
20
Vasárnap
14:30
10
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vízililiomok
Szeptember
20
Vasárnap
18:00
16
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ketten a réten
Szeptember
20
Vasárnap
18:30
8
Budapest
Ketten a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Szeptember
21
Hétfő
18:00
8
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Napraforgók
Szeptember
21
Hétfő
18:30
9
Budapest
Napraforgók - Van Gogh style Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fehér lótusz
Szeptember
22
Kedd
18:00
12
Budapest
Fehér lótusz Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
22
Kedd
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
Szeptember
23
Szerda
18:00
10
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
23
Szerda
17:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Szeptember
24
Csütörtök
18:00
12
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
24
Csütörtök
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Bíbor égbolt
Szeptember
25
Péntek
18:00
16
Budapest
Bíbor égbolt Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
25
Péntek
17:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Holdfény sárkány
Szeptember
26
Szombat
09:30
14
Budapest
Gyerekek kedvence
Holdfény sárkány Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
26
Szombat
09:00
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók tánca
Szeptember
26
Szombat
14:00
12
Budapest
Pillangók tánca Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kendős Dalmata
Szeptember
26
Szombat
14:30
12
Budapest
Kendős Dalmata Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Te és Én a csillagos éj alatt
Szeptember
26
Szombat
18:00
12
Budapest
Te és Én a csillagos éj alatt Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Szeptember
26
Szombat
18:30
12
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világító cica
Szeptember
27
Vasárnap
09:30
16
Budapest
Gyerekek kedvence
Világító cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
27
Vasárnap
09:00
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Virágzó Párizs
Szeptember
27
Vasárnap
14:00
14
Budapest
Virágzó Párizs Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
Szeptember
27
Vasárnap
14:30
10
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Arany hullámok
Szeptember
27
Vasárnap
18:00
14
Budapest
Arany hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Yaquina Head-i világítótorony
Szeptember
27
Vasárnap
18:30
10
Budapest
Párosan is megfesthető
Yaquina Head-i világítótorony Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Szeptember
28
Hétfő
18:00
16
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
28
Hétfő
17:30
7
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
Szeptember
29
Kedd
18:00
16
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
29
Kedd
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Szeptember
30
Szerda
18:00
14
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
30
Szerda
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Világító festés a gyakorlatban: mitől látszik egy vászon sötét szobában is, és hogyan készítsd el
Világító festés a gyakorlatban: mitől látszik egy vászon sötét szobában is, és hogyan készítsd el
Így fotózz a nyaraláson, hogy vászonra való kép legyen belőle: amit már az indulás előtt érdemes tudni
Így fotózz a nyaraláson, hogy vászonra való kép legyen belőle: amit már az indulás előtt érdemes tudni
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból
Mohakép workshop: készíts saját zöld faliképet természetes alapanyagokból