hu | en
Kis színes: életünk árnyalatai Okker, citrom, narancs, mustár és kisliba, avagy a sárga szín jelentése
2024. 02. 22.

Igen, kisliba, mert bizony, az is a sárga egyik árnyalata. A színek sok szempontból hatással vannak ránk: befolyásolhatják a hangulatunkat, az érzéseinket, de még az étvágyunkat is. Eltérő jelentéssel bírnak a különböző kultúrákban, sőt, még a szerelmi életünkben is sajátos szimbolikával rendelkeznek. Ebben a cikksorozatban körüljárjuk, mi mindent érdemes tudni a piros, a kék, a sárga, a fekete, a fehér és a zöld szín jelentéséről. Ezúttal az alkotás során is csodákra képes sárgáról lesz szó!

sárga árnyalatiban fürdő hegyek és ég

Pitypang és Post It: sárga szín a nagyvilágban

Aki látta a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? című filmet, és benne Kate Hudson ikonikus sárga estélyijét, talán nem lepődik meg azon, hogy a színésznő egyik kedvenc színe éppen a sárga. Ahogy egyébként Solange Knowles-é is. Sárga színű továbbá az eredeti Post It papír, illetve ez a szín teszi felejthetetlenné a Shell, a Nikon és például a National Geographic logóját is. De vajon mégis miért olyan erőteljes ez a szín és miért kell vigyázni a túlzott használatával?

 

Öröm vagy nyavalya? A sárga szín jelentésének két arca

sárga napraforgók, amelyek között átszűrődik a nap fénye

A sárga színre gondolva elsőre minden bizonnyal a Napra, a fényre és az éltet adó melegre asszociálunk. A sárga feldobja a hangulatot, élénkít, sőt, az idegrendszerre, az agyra is jó hatással van. Javítja a memóriát, fokozza a kreativitást, elősegíti a gördülékenyebb kommunikációt és lendületességet sugárzó energiája miatt tettrekészségre sarkall. Mindezek fényében nem meglepő, hogy sokan festik az otthonuk falát épp sárgára, ahogy az sem, hogy a sárga ruhadarabok olykor jobban felturbózhatják a hangulatunkat, mint egy tripla eszpresszó. 

Ha ennek a színnek csak jó tulajdonságai lennének, a többi szín minden bizonnyal sárgulna az irigységtől…ám ahogy az iménti mondat is utal rá, a sárgának árnyoldalai is vannak, mi több, meglepően sok negatív jelentés társul hozzá. Furcsamód az élénk sárga mindenféle betegséget is szimbolizál, de sokan asszociálnak róla a gyávaságra, a már említett irigységre vagy épp a túlzott érzékenységre is.

Mindezek fényében tökéletesen érthető, hogy bár bizonyos márkáknak védjegye a sárga szín, a reklámszakértők (akik ugyebár kívül-belül ismerik az emberi pszcihé működését) igencsak óvatosan bánnak vele. Kis mennyiségben az élénkebb sárga csodákra képes, ám ha egy arculathoz, dizájnhoz sok sárgát szeretnének használni, inkább valamely pasztellesebb árnyalatát választják. 

pasztel sárga festékfoltok

 

Álljunk meg egy csakra szóra

Gyakorlott jógiknak talán nem új az információ, hogy a sárga színt a napfonat csakrával azonosítják, amely az életerő és az akaraterő jelképe, pontosan úgy, mint maga a fény. Ha Te is úgy érzed, jót tenne egy kis extra ragyogás a hétköznapokban, de momentán nem óhajtod sárgára pingálni a nappalid falát, a sárga ruhák pedig nem állnak jól, egyszerűen vegyél néhány sárga színű drágakövet. Az ámbra, a topáz, a citrin, illetve a sárga kalcit mind-mind fényt visznek majd a napjaidba, akár a polcon pihegnek, akár a zsebedben tartod őket.

sárga szirmok között sárga drágakő szív

Vaaaagy, mivel minden blogcikknek kicsit maga felé hajlik a keze, mondunk egy sokkal jobbat: gyere el hozzánk festeni: képeink között több olyat is találsz, amelyen csak úgy tobzódnak a sárga különféle árnyalatai!

 

Kis színes: életünk árnyalatai - Hupi, ...
Kis színes: életünk árnyalatai, Bordó, b...
Fesd meg saját remekműved
Elkészítem!
Fehér lótusz
Szeptember
22
Kedd
18:00
10
Budapest
Fehér lótusz Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
22
Kedd
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
Szeptember
23
Szerda
18:00
2
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
23
Szerda
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Szeptember
24
Csütörtök
18:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
24
Csütörtök
17:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
25
Péntek
17:45
11
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
25
Péntek
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Holdfény sárkány
Szeptember
26
Szombat
09:30
12
Budapest
Gyerekek kedvence
Holdfény sárkány Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
26
Szombat
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók tánca
Szeptember
26
Szombat
14:00
5
Budapest
Pillangók tánca Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Szeptember
26
Szombat
14:30
4
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Te és Én a csillagos éj alatt
Szeptember
26
Szombat
18:00
6
Budapest
Te és Én a csillagos éj alatt Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Fáraók öröksége
Szeptember
26
Szombat
18:30
0
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Világító cica
Szeptember
27
Vasárnap
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Világító cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
27
Vasárnap
09:00
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Virágzó Párizs
Szeptember
27
Vasárnap
14:00
1
Budapest
Virágzó Párizs Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
Szeptember
27
Vasárnap
14:30
1
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Arany hullámok
Szeptember
27
Vasárnap
18:00
6
Budapest
Arany hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Yaquina Head-i világítótorony
Szeptember
27
Vasárnap
18:30
10
Budapest
Párosan is megfesthető
Yaquina Head-i világítótorony Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Szeptember
28
Hétfő
18:00
5
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
28
Hétfő
17:30
3
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi csendélet
Szeptember
29
Kedd
18:00
14
Budapest
Őszi csendélet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
29
Kedd
17:30
3
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Szeptember
30
Szerda
18:00
9
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Szeptember
30
Szerda
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Kreatív munka otthonról: Így válhat a hobbidból valódi karrier a Jooble segítségével
Kreatív munka otthonról: Így válhat a hobbidból valódi karrier a Jooble segítségével
Világító festés a gyakorlatban: mitől látszik egy vászon sötét szobában is, és hogyan készítsd el
Világító festés a gyakorlatban: mitől látszik egy vászon sötét szobában is, és hogyan készítsd el
Így fotózz a nyaraláson, hogy vászonra való kép legyen belőle: amit már az indulás előtt érdemes tudni
Így fotózz a nyaraláson, hogy vászonra való kép legyen belőle: amit már az indulás előtt érdemes tudni