hu | en
Képtelen műkincsrablások: eltűnt festmények nyomában a virtuális térben
2022. 06. 24.

A festmények szép alkotások. És sajnos van, aki ezt túlságosan is így gondolja. Mondjuk olyannyira, hogy rafinált módon meglovasítják az adott képet. Ha pedig mindezt elég ügyesen teszik – márpedig nagyon úgy tűnik, hogy néhányan kifejezetten profik – akkor a legjobb nagyítóval felfegyverkezett nyomozók sem tudnak a mesterművek nyomára bukkanni. Szerencsére, mindez nem jelenti azt, hogy sosem gyönyörködhetünk az említett pemzlicsodákban. És bár az eredeti verziók holléte továbbra is kérdéses, a virtuális térben bármikor megcsodálhatjuk az orvul eltulajdonított képeket, akár az otthonunkban is. 

 

Eltűnt festmények

Forrás: https://www.samsung.com/hu/explore/entertainment/missing-masterpieces-and-lost-art-on-the-frame/

Néhány éve az egyik neves tévé márka létrehozott egy Eltűnt Remekművek címet viselő kiállítást (csak bizonyos TV típus tulajdonosai tudták megtekinteni), amelynek nem csupán az edukáció és szórakoztatás volt a célja, hanem az is, hogy hozzájáruljon az eltűnt alkotások megtalálásához. 

 

Eltűnt festmények nyomában

A virtuális kiállítást tehát nemcsak arra is használták, hogy bemutassák az ellopott képeket, hanem arra is, hogy közelebb kerüljenek a rejtély felgöngyölításéhez. A szakértők szerint – bár elsőre talán furcsának tűnhet, hogy az “átlag emberek” segítségével meg lehet találni egy-egy műkincset – valójában gyakran előfordul, hogy pont az általuk szerzett információmorzsák segítenek megoldani egy ügyet. 

 

eltűnt festmények - nyomozó

 

Híres eltűnt festmények: irigyeljük a tolvajokat!

A képcsenő lókötőknek kiváló ízlése van, mutatunk is két festményt, amelynek holléte jelenleg is kérdéses. 

Paul Cézanne: Kilátás az Auvers-sur-Oise-re

Forrás: https://www.octogon.hu/design/a-vilag-eltunt-remekmuvei-egy-virtualis-kiallitason/

Nem lehet rossz egy valódi Cézanne társaságában elkortyolni a reggeli kávét. Azon túl, hogy a képtolvaj minden bizonnyal nem az otthonában tartja az ominózus műkincset, az Egyesült Királyságból ellopott festmény kétségkívül Cézanne egyik legismertebb alkotása.

A festményt 1999 szilveszterén lopták el, nem is akárhogy. A hadművelethez ugyanis füstbomba is kellett: a füst szétterjedt az épületben, eltakarta a kamerákat, ráadásul a személyzet azt hitte tűz van, így a rendőrség helyett a tűzoltókat riasztották. Az eredmény pedig: volt Cézanne, nincs Cézanne!

 

William Blake: Utolsó ítélet

Nagyon úgy tűnik, hogy nem jó buli híres festménynek lenni az Egyesült Királyságban. Ha az Utolsó ítéletről Michelangelóra jut eszedbe, jól asszociálsz, Blake is így volt vele. Képét a reneszánsz polihisztor Sixtus-kápolnában találhtató freskója ihlette. Az 1810-as azonban végzetes esztendővé vált a kép számára: ahelyett, hogy egy kiállításon bemutatkozhatott volna a nagyérdeműnek, sajnos ellopták, még mielőtt “színpadra léphetett volna”.

 

Noha az eltűnt festmények meglehetősen ritkán szoktak csak úgy előkerülni, a szakértők bíznak benne, hogy előbb-utóbb minden nagyrabecsült alkotás megkerül. Ha pedig véletlenül valamilyen fontos információ birtokába jutsz, már tudod a leckét: ne habozz, bátran add le a drótot a hivatalos szerveknek, lehet, hogy pont a Te bejelentésed segít felgöngyölíteni egy ügyet!











 

Kolodko szobrok Budapesten: L’ecsó és m...
Ahol a méret a lényeg: a bonsai fák vilá...
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
A város
Április
06
Hétfő
18:00
0
Budapest
Párosan is megfesthető
A város Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Anya gyermekével
Április
06
Hétfő
18:30
0
Budapest
4 órás festés
Anya gyermekével - Gustav Klimt Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
Április
07
Kedd
18:00
8
Budapest
Különleges technika
Lágy hullámok Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Buddha mosolya
Április
07
Kedd
18:30
0
Budapest
Különleges technika
Buddha mosolya Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Madárles a naplementében
Április
08
Szerda
18:00
0
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Madárles a naplementében Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Lótusz - 3D Workshop
Április
08
Szerda
17:30
0
Budapest
Workshop
Lótusz - 3D Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Afrikai szépség
Április
09
Csütörtök
18:00
15
Budapest
Afrikai szépség Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Április
09
Csütörtök
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lovacska a réten
Április
10
Péntek
09:30
16
Budapest
Lovacska a réten Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Sarki fény - világító festés
Április
10
Péntek
13:30
0
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Sarki fény - világító festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Április
10
Péntek
17:30
14
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Te és Én a csillagos éj alatt
Április
10
Péntek
18:00
10
Budapest
Te és Én a csillagos éj alatt Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Nyuszicsalád
Április
11
Szombat
09:30
16
Budapest
Gyerek-szülő festés
Nyuszicsalád Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tavasz bűvös illata
Április
11
Szombat
09:00
12
Budapest
Gyerekek kedvence
Tavasz bűvös illata Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Óriás teknőc
Április
11
Szombat
14:00
9
Budapest
Gyerek-szülő festés Világító festékkel
Óriás teknőc Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók a réten
Április
11
Szombat
13:30
1
Budapest
Gyerekek kedvence
Pillangók a réten Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csodálatos balerina
Április
11
Szombat
18:00
14
Budapest
Csodálatos balerina Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Green Pop Art - Mohakép Workshop
Április
11
Szombat
17:30
11
Budapest
Green Pop Art - Mohakép Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világító cica
Április
12
Vasárnap
09:30
14
Budapest
Gyerek-szülő festés
Világító cica Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pingvinek - választható színnel
Április
12
Vasárnap
09:00
12
Budapest
Gyerek-szülő festés
Pingvinek - választható színnel Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Holdfény sárkány
Április
12
Vasárnap
14:00
16
Budapest
Gyerek-szülő festés
Holdfény sárkány Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rókák
Április
12
Vasárnap
13:30
12
Budapest
Gyerekek kedvence
Rókák Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vízililiomok
Április
12
Vasárnap
18:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Április
12
Vasárnap
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Napraforgók
Április
13
Hétfő
17:45
14
Budapest
Napraforgók - Van Gogh style Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
A csók - 4 órás festés
Április
13
Hétfő
17:30
12
Budapest
A csók - 4 órás festés - Gustav Klimt Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Lágy hullámok
Április
14
Kedd
10:30
0
Budapest
Különleges technika
Lágy hullámok Ár: 15 990 Ft
Helyszín:
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
Április
14
Kedd
18:00
15
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Április
14
Kedd
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti panoráma - 4 órás festés
Április
15
Szerda
17:30
15
Budapest
Tengerparti panoráma - 4 órás festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
A város
Április
15
Szerda
18:00
12
Budapest
Párosan is megfesthető
A város Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Arany hold
Április
16
Csütörtök
18:00
13
Budapest
Arany hold Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Citromfa- festőkéses technika
Április
16
Csütörtök
17:30
12
Budapest
Különleges technika
Citromfa- festőkéses technika Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Papagájvirág  - 3D Workshop
Április
17
Péntek
18:00
16
Budapest
Papagájvirág - 3D Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Április
17
Péntek
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mesevirágok - világító festés
Április
18
Szombat
09:30
13
Budapest
Világító festékkel Gyerekek kedvence
Mesevirágok - világító festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Április
18
Szombat
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csillagkutya - világító festés
Április
18
Szombat
14:00
14
Budapest
Gyerek-szülő festés
Csillagkutya - világító festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Flamingók a parton
Április
18
Szombat
14:30
7
Budapest
Párosan is megfesthető
Flamingók a parton Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Balatoni nyár
Április
18
Szombat
18:00
13
Budapest
Párosan is megfesthető
Balatoni nyár Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Igaz szerelem
Április
18
Szombat
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Igaz szerelem Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vidra szeretet
Április
19
Vasárnap
09:30
14
Budapest
Gyerek-szülő festés
Vidra szeretet Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
Április
19
Vasárnap
10:00
0
Debrecen
Felkelő nap hírnöke Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Téli tánc - festőkéses technika
Április
19
Vasárnap
13:00
0
Budapest
Téli tánc - festőkéses technika Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tavasz a naplementében
Április
19
Vasárnap
14:00
16
Budapest
Párosan is megfesthető
Tavasz a naplementében Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Április
19
Vasárnap
18:00
7
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csillagos éj
Április
19
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Csillagos éj - Vincent Van Gogh Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Darvak - Választható színnel
Április
20
Hétfő
18:00
15
Budapest
Darvak - Választható színnel Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
A Hullám
Április
20
Hétfő
18:30
10
Budapest
A Hullám - Kacusika Hokuszai Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Április
21
Kedd
17:30
8
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Életfa - Mohakép Workshop
Április
21
Kedd
18:00
10
Budapest
Workshop
Életfa - Mohakép Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
Április
22
Szerda
18:00
14
Budapest
Különleges technika
Lágy hullámok Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Április
22
Szerda
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mandala készítő workshop
Április
23
Csütörtök
18:00
16
Budapest
Workshop
Mandala készítő workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Április
23
Csütörtök
18:30
7
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Éjszakai fények
Április
24
Péntek
18:00
16
Budapest
Éjszakai fények Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csónak a lámpások között
Április
24
Péntek
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Csónak a lámpások között Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Süncsalád
Április
25
Szombat
09:30
14
Budapest
Gyerek-szülő festés
Süncsalád Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Április
25
Szombat
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Április
25
Szombat
13:00
1
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín:
Elkészítem!
Napnyugta a tónál
Április
25
Szombat
14:00
16
Budapest
Napnyugta a tónál Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lovacska a réten
Április
25
Szombat
14:30
12
Budapest
Lovacska a réten Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fuji csendje
Április
25
Szombat
18:00
8
Budapest
Fuji csendje Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Bor mámor
Április
25
Szombat
18:30
12
Budapest
Bor mámor Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Északi fények
Április
26
Vasárnap
09:30
16
Budapest
Gyerekek kedvence
Északi fények Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Macskatánc - Világító festés
Április
26
Vasárnap
09:00
12
Budapest
Gyerek-szülő festés Világító festékkel
Macskatánc - Világító festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kék tó
Április
26
Vasárnap
14:00
16
Budapest
Párosan is megfesthető
Kék tó Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Április
26
Vasárnap
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Hinta a felhők felett
Április
26
Vasárnap
18:00
16
Budapest
Hinta a felhők felett Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Frida Kahlo - légy kedves az elmédhez
Április
26
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Frida Kahlo - légy kedves az elmédhez Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Léghajó
Április
27
Hétfő
18:00
16
Budapest
Léghajó - Szinyei Merse Pál Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Keleti nyugalom
Április
27
Hétfő
18:30
12
Budapest
Keleti nyugalom Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lánchíd a csillagos éj alatt- 4 órás festés
Április
28
Kedd
17:30
16
Budapest
Lánchíd a csillagos éj alatt- 4 órás festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Táskafestés Szabadon
Április
28
Kedd
18:00
12
Budapest
Workshop
Táskafestés Szabadon Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Liliomfa - 4 órás festés
Április
29
Szerda
17:30
16
Budapest
Különleges technika
Liliomfa - 4 órás festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csillagos éj a varázsvilágban - 4 órás festés
Április
29
Szerda
18:00
12
Budapest
Csillagos éj a varázsvilágban - 4 órás festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Levendulák a parton
Április
30
Csütörtök
18:00
12
Budapest
Levendulák a parton Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Április
30
Csütörtök
17:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Budapesti galériák, ahol ingyenes kiállítások várnak
Budapesti galériák, ahol ingyenes kiállítások várnak
Perspektíva a festészetben: hogyan kel életre a tér a vásznon?
Perspektíva a festészetben: hogyan kel életre a tér a vásznon?
Kreatív Minibár – élményalapú szolgáltatás szálláshelyeknek
Kreatív Minibár – élményalapú szolgáltatás szálláshelyeknek