hu | en
Árulkodó gyerekrajzok: a legkisebbek alkotásainak titkai
2023. 06. 22.

Vannak azok a rajzok, amelyek láttán a felnőttek csipetnyi csodálatot tettve ámuldoznak, hogy bizony ilyen szépet még sosem láttak. Hollott a papíron “csupán” színes krikszkrakszok és foltok virítanak. Kevesen tudják, de ezek a kezdetleges alkotások sokat elárulnak egy gyerek személyiségéről és lelkivilágáról.

Ebben a cikkben három fő témát járunk körül, egész pontosan azt, hogy mi mindenre utal a színhasználat, a vonalvezetés jellege, valamint az, hogy a papíron hol helyezkedik el a rajz.

Lássuk a részleteket!

gyerek rajzol, színek, vonlak, formák

 

Egy kis bevezető: mi számít elemezhető rajznak?

Kevesen gondolnák, de már a látszólag nehezen értelmezhető, kezdetleges rajzok és ábrák is sok hasznos információt rejtegetnek. Igen, még akkor is, ha a színes zsírkrétavonalak látszólag céltalanul kacskaringóznak a papíron. Szóval ha legközelebb egy ilyen műalkotással rukkol elő a gyermeked, azon túl, hogy egy mágnessel egyből kiteszed a hűtőre (khm, a rajzot, nem a gyereket!), nézd meg egy kicsit alaposabban a mesterművet.

 

A rajz elhelyezkedése

A papír tetejére, aljára vagy inkább a közepére összpontosul a legtöbb vonal? Vagy teljesen egyenletesen eloszlik a rajz? És mennyire kidolgozott? Minden fontos lehet!

A szakértők szerint ha a rajz jelentős része a papír bal oldalán helyezkedik el, akkor az azt jelenti, hogy a gyermek nagyon kötődik az édesanyjához, és – legyen bármennyire kevés év mögötte – a múlthoz is. Szintén érdemes megfigyelni a rajzok, figurák méretét: minél nagyobbak, minél határozottabb vonalvezetést látsz, annál biztosabb, hogy a gyerkőcnek rendben van az én-képe és nem szorongó alkat.

Ám ha a rajz inkább a lap jobb oldalát tölti ki, az az erős apai kötődést jelzi.

gyerekrajz, vízfestékkel, virágok

Ha a rajz a papír felső részén kap helyet, akkor az arra enged következtetni, hogy a lurkó már ilyen fiatalon is érdeklődik a szellemi dolgok iránt, és ez vélhetően később is így marad.

Amennyiben a vonalak és a formák többsége a papír alsó részén tobzódik, akkor az azt is jelezheti, hogy a kicsinek az átlagnál talán nagyobb szüksége van a biztonság megélésére.

 

Figyeld meg a vonalvezetését!

Nem kell Sherlock Holmesnak lenni ahhoz, hogy helytálló következtetéseket vonhassunk le az alapján, hogy milyen a gyerkőc vonalvezetése. A markánsabb, szögletesebb, élesebb törésekkel rendelkező ábrák azt sugallják, hogy a gyerek határozottabb alkat, nehéz befolyásolni és inkább öntörvényű.

Ezzel szemben a lágyabb, kacskaringósabb vonalvezetés együttműködőbb, rugalmasabb személyiségre utal.

 

Színek szimbolikája

A színeknek ereje van. És ezt már a gyerekek is tudják, méghozzá ösztönösen, egészen kicsi kortól kezdve. Pontosan ezért érdemes megfigyelni, hogy milyen színeket használ a gyermeked, amikor rajzol. Mutatjuk a leggyakoribb árnyalatokat, és a jelentésüket.

 

színes füstpamacsok

Piros & vörös: ha első blikkre arra gondolsz, hogy a piros a magbiztosság, a gyors észjárás és az energikusság szimbóluma, igazad van. Ám ha túl sok van belőle a papíron, akkor az rejtett utalás lehet arra, hogy a gyermek valójában csak kifelé mutatja magát határozottnak, valójában sok bizonytalansággal küzd. 

Fekete világ: nagy meglepetést okoznánk azzal, ha azt mondanánk, hogy a fekete az öröm és a boldogság színe, de ez már a gyerekrajzok esetében sem igaz. A legsötétebb szín alapvetően borús hangulatot, szomorúságot jelöl. 

Kék & zöld & barna: a föld, az ég és a természet színei jellemzően ugyanazt a nyugalmat, harmóniát és békét közvetítik, amit akkor érzel, amikor belépsz egy erdőbe, nagyot szippantasz a friss levegőből és kifújod a heti feszültséget. 

A pirkadat és alkonyat színei a rajzokon is gyakran megjelennek: a narancssárga alapvetően a lelkesedés és a kicsattanó boldogság színe, míg a rubinpiros és az érett citromok sárgaságát megidéző színek azt sejtetik, hogy a gyerek nem a türelméről híres, szeret a figyelem középpontjában lenni, ugyanakkor gyorsan tanul és vág az esze.

 

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy ez a cikk persze csupán a felszínt kapargatja: pusztán egy-egy színből, vonalvezetésből nem érdemes messzemenő következtetéseket leszűrni. Ám ha a fenti információk alapján úgy érzed, hogy gyermeked valamit szeretne némán “közölni” veled, érdemes a dolgok mélyére ásni, és adott esetben szakembert is felkeresni.

Nem a méret a lényeg, hanem a rejtett ér...
Két híres plein air festmény, amely alko...
Fesd meg saját remekműved
Elkészítem!
Tengerparti panoráma - 4 órás festés
Május
22
Péntek
17:45
12
Budapest
Tengerparti panoráma - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
22
Péntek
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Világító cica
Május
23
Szombat
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Világító cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Vidám madárkák
Május
23
Szombat
10:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Vidám madárkák Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kutya vakáció
Május
23
Szombat
14:00
7
Budapest
Kutya vakáció Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Tavasz bűvös illata
Május
23
Szombat
14:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Tavasz bűvös illata Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Virágzó Párizs
Május
23
Szombat
18:00
0
Budapest
Virágzó Párizs Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vitorlás
Május
23
Szombat
18:30
6
Budapest
Párosan is megfesthető
Vitorlás - Leonid Afremov Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Színes zsiráfok
Május
24
Vasárnap
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Színes zsiráfok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Galaxis- világító festés
Május
24
Vasárnap
10:00
8
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Galaxis- világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
24
Vasárnap
13:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Lovacska a réten
Május
24
Vasárnap
14:30
0
Budapest
Lovacska a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Május
24
Vasárnap
18:30
0
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Pipacsok a tengernél
Május
24
Vasárnap
18:30
0
Budapest
Pipacsok a tengernél Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szeretők II
Május
25
Hétfő
18:00
0
Budapest
Szeretők II - René Magritte Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szélmalom és tulipánok
Május
25
Hétfő
18:30
0
Budapest
Szélmalom és tulipánok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Piknik
Május
26
Kedd
18:00
14
Budapest
Piknik Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Sárga ruhás nő - 4 órás festés
Május
26
Kedd
17:30
10
Budapest
Sárga ruhás nő - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tavasz a naplementében
Május
27
Szerda
18:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Tavasz a naplementében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Papagájvirág - 3D Workshop
Május
27
Szerda
18:30
11
Budapest
Workshop
Papagájvirág - 3D Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
28
Csütörtök
17:45
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
28
Csütörtök
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Május
29
Péntek
18:00
7
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Papaják
Május
29
Péntek
17:30
12
Budapest
Papaják Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vidra szeretet
Május
30
Szombat
09:30
11
Budapest
Gyerekek kedvence
Vidra szeretet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Óriás teknőc
Május
30
Szombat
10:00
12
Budapest
Gyerekek kedvence Világító festékkel
Óriás teknőc Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Gomba tetején
Május
30
Szombat
14:00
16
Budapest
Gyerekek kedvence
Gomba tetején Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók a réten
Május
30
Szombat
14:30
3
Budapest
Gyerekek kedvence
Pillangók a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Megoldom...
Május
30
Szombat
18:00
16
Budapest
Megoldom... Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Velence
Május
30
Szombat
18:30
6
Budapest
4 órás festés
Velence - Leonid Afremov Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mókás struccok
Május
31
Vasárnap
09:30
12
Budapest
Gyerekek kedvence
Mókás struccok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
31
Vasárnap
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Koktél a parton
Május
31
Vasárnap
14:00
16
Budapest
Gyerekek kedvence
Koktél a parton Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes pitypangok
Május
31
Vasárnap
14:30
4
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Színes pitypangok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Május
31
Vasárnap
18:00
9
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Levendulamező a hegyek ölelésében
Május
31
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Levendulamező a hegyek ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Privát események az Alkotásutcánál
Privát események az Alkotásutcánál
Budapesti galériák, ahol ingyenes kiállítások várnak
Budapesti galériák, ahol ingyenes kiállítások várnak