hu | en
A művészettörténet 10 leghíresebb macskás festménye
2018. 06. 26.

Nem árulunk zsákbamacskát: most  összeszedtük a művészettörténet 10 ikonikus festményét. Közös bennük, hogy ahogy a szívünket, úgy a vásznat is macskák uralják rajtuk.

Akinek van macskája, tudja: a cicák mindenbe beleütik az orrukat.

Így hát nem meglepő, hogy még a művészettörténetben is otthagyták a mancsnyomukat.

Híres festők és hírhedtté vált festmények fő- és mellékszereplői ők, és habár a reflektorfény rajtuk van, természetesen magasról tesznek rá.

1. Carl Kahler: A feleségem szeretői (1891)

A címből talán mindenkinek egyértelmű az irónia. Kahler ugyanis arra utalt ezzel, hogy felesége több időt és törődést fordít 42 (!) macskájára, mint a saját férjére.

Persze, Kahlert sem kellett félteni, ha macskarajongásról volt szó: a festő életművében több tucat bajszos szőrpamacs kapott helyet.

A festmény egyébként a világ egyik legnívósabb aukciós házában, a Sotheby’s-ben, a meghirdetett 300 ezer dollár helyett majdnem 900 ezer dollár értékben kelt el pár évvel ezelőtt.

Kahler alkotása jelenleg a Portland Múzeumban tekinthető meg és a világ legnagyobb, legtöbb macskát megjelenítő festményeként tartják számon.

2. Théodule-Augustin Ribot: A szakács és a macska (1860-as évek)

A francia realista festő, Ribot is pontosan tudta, hogy elég csak rágondolni az ételre, biztosan egy szempillantás alatt ott terem egy kopogó szemű cirmos.

Nem is történik ez másként a gyanútlan szakács esetében sem, aki a vásznon gyanútlanul végzi a munkáját, miközben a háta mögött egy torkos macska készül lenyúlni a legfinomabb falatokat.

3. Lucian Freud: Lány macskával (1974)

Sigmund Freudot minden bizonnyal senkinek nem kell bemutatnunk. A híres pszichiáter unokáját azonban már kevésbé ismerik ennyire széleskörűen, pedig a 20. század második felének egyik legkiemelkedőbb festője volt. Az ő nevéhez köthető az Új Objektivitás felemelkedése a festészetben, aminek követői a valóság éles, érzelemmentes bemutatását tűzték ki célul.

A Lány macskával egyike annak a 8 portrénak, amit Freud első feleségéről, Kathleen (akinek beceneve Kitty volt!) Garmanról készített.

A portrén szereplő hölgy szinte görcsösen tart egy nagyszemű cicát, mintha talán fojtogatná is. A művészettörténészek szerint Kitty és a macska viszonyában Freud feleségének akaratos természete fejeződik ki.

A kép jelenleg a világ egyik legnagyobb presztízzsel bíró múzeumában található, a Tate Modernben.

4. Abraham Teniers: Borbélyüzlet majmokkal és macskákkal (17. század)

Téved, aki azt gondolja, hogy néhány évszázaddal ezelőtt nem volt humorérzéke az embereknek. A holland (németalföldi) Abraham Teniers festménye az egyik legékesebb bizonyítéka az ellenkezőjének, aki a barokk fénykorában emberként öltözködő és viselkedő állatokat álmodott meg.

A Bécsben megtekinthető festmény hátteréről keveset tudni: nincs feljegyzés arra vonatkozólag, hogy kinek a megrendelésére alkotta meg Teniers meghökkentő képeit. Azt viszont tudjuk, hogy több festményén is szerepelnek majmok és cicák.

5. Pablo Picasso: Egy macska felfal egy madarat (1939)

Ha létezik horror a szépművészetben, akkor Picasso festményére mindenképpen illik a kifejezés. A madarat cincáló, vicsorgó kandúr kifejezetten rémisztő darabja a kubista festő életművének.

A groteszk mimikát magára öltő macska arca inkább emberi grimaszra emlékeztet, mint állatira. A macska ugyanakkor bizonyíthatóan nem Picasso háziállata volt, ugyanis habár 1939 környékén tartott macskát, az cirmos volt.

Emiatt arra következtetnek a szakemberek, hogy az Egy macska felfal egy madarat a spanyol polgárháborúra reflektál. Ez nem is annyira légből kapott elgondolás, ha figyelembe vesszük, hogy Picasso többször is reagált erre a történelmi eseményre (lásd: Guernica, 1937).

6. David Hockney: Mr és Mrs Clark és Percy (1971)

A macskák nemtörődömsége olyan köztudott, hogy gyakran szimbolikus értelmet is nyer a festészetben. Erre kiváló példa Hockney képe, a Mr és Mrs Clark és Percy, ami a festő baráti házaspárját örökíti meg a Percy névre hallgató fehér macskájuk társaságában.

Hockney a festményt nem sokkal a divattervező Ossie Clark és a textiltervező Celia Birtwell menyegzője után készítette. Az ötlet alapjául egyébként a híres Arnolfini eljegyzés szolgált számára, ami szintén a szimbolikus festészet egyik korai példája.

Ám míg az Arnolfinik portréján a lábuknál megjelenített kutya a hűség jelképe, addig a szemlélőnek hátat fordító, szenvtelen macska hűtlenségre utal. Clark ugyanis gyakran félrelépett házasságában, aminek következtében 1974-ben el is váltak Birtwellel.

A festmény egyébként a modern amerikai művészettörténet egyik leghíresebb darabja, jelenleg a Tate Modernben tekinthető meg.

7. Édouard Manet: Olympia (1856)

Manet Olympiájáról kisebb regényt írhatnánk, annyi mögöttes konnotációval bír.

De most legyen elég annyi, hogy Manet igazán polgárpukkasztó festőnek számított a korában. Nem az Olympia volt az első festménye, amivel teljesen kiakasztotta a kortársait, mégis ez vált az egyik legikonikusabb alkotásává.

Az egyik legfelháborítóbb dolognak az számított, hogy a kor hagyományaival ellentétben nem egy anyaszült meztelen nőt jelenített meg, aki tisztáltalan és fennkölt értelmezéssel bír. Olympia magassarkú papucsában és nyakában a hetyke masnival a párizsi kurtizánok megtestesítője. Ennek ellenére luxus ellátásban részesül, és ráadásul Manet által az örökkévalók közé lépett az akkori francia társadalom legalsó rétegét megtestesítő nő.

A kihívó tekintet és a meghökkentő kompozíció mellett nem mellesleg felfigyelhetünk egy fekete macskára jobb szélen, ami szintén a prostitúció szimbóluma.

8. Théophile-Alexandre Steinlen: Tournée du Chat Noir (1896)

A francia poszterfestészet felkapott alakja volt a francia Théophile-Alexandre Steinlen, akihez többek között az ikonikus Tournée du Chat Noir is köthető.

A Le Chat Noir a 19. század Párizsának ikonikus bohémtanyája volt, amely az alapító, Rodolphe Salis megrendelésére készült el a kép.

A kép részben kilóg válogatásunkból, hiszen mondhatni piaci, nem pedig magasművészeti igényeket szolgált ki.

Mára viszont olyannyira ikonikus darabbá nőtte ki magát, hogy a párizsi szuvenírboltok a leghíresebb francia festmények utánzatainak társaságában árulják a fekete macska reprodukcióit. Ennek tükrében ez a kép méltán megérdemli, hogy felvegyük a listánkra!

9. René Magritte: Macska a kalapban (1920-as évek)

Magritte a (belga) szürrealista festészet egyik legnevesebb alakja. Minden bizonnyal találkoztál már A megszűrt idő, Az ember fia és A képek árulása című festményeivel.

Magritte egyébként a szürrealista festészet egészen egyedi irányát jelképezte, hiszen az irányzat elveivel szemben ő nem az álmaiból és szabad asszociációkból merített inspirációt, hanem a környezetében fellelhető tárgyakat és élőlényeket elegyítette meghökkentő módon.

Nem kivétel ez alól a Macska a kalapban című festménye sem, ami a “Felhős” korszakában készült.

10. Louise Bourgeois: A fehér macska (1993)

Louise Bourgeois a francia kortárs festészet prominens képviselője.

A festőnél két macska is otthonra lelt a ‘90-es években, Tygernek és Champfleurette-nek. Festménye utóbbit örökíti meg, ami egyébként a 19. században élt művészetkritikus, Champfleury után kapta nevét. Külön érdekesség, hogy Champfleury készített is egy kép- és esszégyűjteményt a művészettörténetben addig felbukkant macskákról.

Természetesen a kép jóval több annál, minthogy egy már-már absztrakt macskát jelenítsen meg. Testtartása miatt mintha tüzelne és nőies jellegére a cica hátsó lábain viselt magassarkú is ráerősít. Emiatt is tartják a feminista művészet kiugró darabjának.

Jelenleg a világhírű Museum of Modern Art-ban tekinthető meg.

A művészet nemcsak önkifejezésre, hanem környezetünk megjelenítésére is szolgál. És úgy tűnik, a mindenhol ott dorbézoló macskák nemcsak a mi, de már az évszázadokkal ezelőtt élő festők hétköznapjait is tejfinommá tették.

Napraforgón innen és túl! - 10 dolog, am...
25 dolog, amit a kreatív emberek máshogy...
Fesd meg saját remekműved
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
November
04
Szerda
18:00
11
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
04
Szerda
17:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
November
05
Csütörtök
18:00
3
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
05
Csütörtök
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
06
Péntek
17:45
0

Sarki fény őrzői - világító festés
November
07
Szombat
09:30
3
Budapest
Világító festékkel Gyerekek kedvence Párosan is megfesthető
Sarki fény őrzői - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
07
Szombat
09:00
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
07
Szombat
14:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
07
Szombat
14:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Virágzó naplemente
November
07
Szombat
18:00
1
Budapest
Virágzó naplemente Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Fuji csendje
November
07
Szombat
18:30
0
Budapest
Fuji csendje Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
08
Vasárnap
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világító cica
November
08
Vasárnap
09:00
1
Budapest
Gyerekek kedvence
Világító cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
November
08
Vasárnap
14:00
1
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
08
Vasárnap
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Virágzó Párizs
November
08
Vasárnap
18:00
16
Budapest
Virágzó Párizs Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes koi pontyok
November
08
Vasárnap
18:30
7
Budapest
Párosan is megfesthető
Színes koi pontyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Napkelte
November
09
Hétfő
18:00
8
Budapest
Napkelte Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
09
Hétfő
17:30
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
November
10
Kedd
18:00
9
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mandala készítő workshop
November
10
Kedd
17:30
6
Budapest
Workshop
Mandala készítő workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi szellő
November
11
Szerda
18:00
14
Budapest
Őszi szellő Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
11
Szerda
17:30
7
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ginkgo
November
12
Csütörtök
18:00
16
Budapest
Párosan is megfesthető
Ginkgo Ár: 13 990 Ft

Őszi táj
November
13
Péntek
18:00
8
Budapest
Őszi táj Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
13
Péntek
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rókák
November
14
Szombat
09:15
10
Budapest
Gyerekek kedvence
Rókák Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
14
Szombat
09:00
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Égig érő virágok
November
14
Szombat
13:30
0
Budapest
Égig érő virágok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Narancsfák ölelésében
November
14
Szombat
14:00
0
Budapest
Narancsfák ölelésében Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
14
Szombat
17:30
2
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Hinta a felhők felett
November
14
Szombat
18:30
10
Budapest
Hinta a felhők felett Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csillagkutya - világító festés
November
15
Vasárnap
09:30
15
Budapest
Gyerekek kedvence
Csillagkutya - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
15
Vasárnap
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi séta
November
15
Vasárnap
14:00
4
Budapest
Őszi séta Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók tánca
November
15
Vasárnap
14:30
9
Budapest
Pillangók tánca Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi ajtódísz workshop
November
15
Vasárnap
18:00
12
Budapest
Workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
November
15
Vasárnap
18:30
10
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fuji csendje
November
16
Hétfő
18:00
14
Budapest
Fuji csendje Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
16
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
November
17
Kedd
18:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
17
Kedd
17:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
November
18
Szerda
18:00
15
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
18
Szerda
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
November
19
Csütörtök
17:00
0
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Ginkgo
November
19
Csütörtök
18:00
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Ginkgo Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Karácsonyi ajtódísz workshop
November
19
Csütörtök
18:30
0
Budapest
Workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fehér lótusz
November
20
Péntek
18:00
12
Budapest
Fehér lótusz Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi szellő
November
20
Péntek
18:00
10
Debrecen
Őszi szellő Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
20
Péntek
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Sarki fény őrzői - világító festés
November
21
Szombat
09:30
8
Budapest
Világító festékkel Gyerekek kedvence Párosan is megfesthető
Sarki fény őrzői - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
21
Szombat
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
21
Szombat
13:00
0
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín:
Elkészítem!
Fényvillamos - 4 órás , világító festés
November
21
Szombat
14:00
10
Budapest
Fényvillamos - 4 órás , világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
21
Szombat
13:00
1
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Téli baglyok
November
21
Szombat
14:30
2
Budapest
Gyerekek kedvence
Téli baglyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi kopogtató workshop
November
21
Szombat
19:00
16
Budapest
Workshop
Karácsonyi kopogtató workshop - Karácsonyi kopogtató Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Téli séta
November
21
Szombat
18:30
11
Budapest
Téli séta - Leonid Afremov Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Rudolf fényei - világító festés
November
22
Vasárnap
09:30
12
Budapest
Világító festékkel Gyerekek kedvence
Rudolf fényei - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Az erdő őrzője
November
22
Vasárnap
09:00
12
Budapest
Az erdő őrzője Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
22
Vasárnap
13:45
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
22
Vasárnap
13:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Felkelő nap hírnöke
November
22
Vasárnap
18:00
14
Budapest
Felkelő nap hírnöke Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Adventi koszorú workshop
November
22
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Workshop
Adventi koszorú workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi táj
November
23
Hétfő
18:00
16
Budapest
Őszi táj Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
23
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
November
24
Kedd
18:00
15
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
24
Kedd
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Adventi koszorú workshop
November
25
Szerda
18:00
16
Budapest
Workshop
Adventi koszorú workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
25
Szerda
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
November
26
Csütörtök
18:00
0
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
26
Csütörtök
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi séta
November
27
Péntek
18:00
12
Debrecen
Őszi séta Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Bor mámor
November
27
Péntek
18:00
15
Budapest
Bor mámor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
27
Péntek
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi kutyus
November
28
Szombat
09:30
14
Budapest
Karácsonyi kutyus Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
28
Szombat
10:00
0
Debrecen
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
28
Szombat
09:00
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Sarki fény őrzői - világító festés
November
28
Szombat
14:00
12
Budapest
Világító festékkel Gyerekek kedvence Párosan is megfesthető
Sarki fény őrzői - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ünnepi fények
November
28
Szombat
14:30
12
Budapest
Ünnepi fények Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Adventi koszorú workshop
November
28
Szombat
18:00
16
Budapest
Workshop
Adventi koszorú workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Yaquina Head-i világítótorony
November
28
Szombat
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Yaquina Head-i világítótorony Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Téli baglyok
November
29
Vasárnap
09:30
16
Budapest
Gyerekek kedvence
Téli baglyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi cica
November
29
Vasárnap
09:00
10
Budapest
Gyerekek kedvence
Karácsonyi cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Téli szajkó
November
29
Vasárnap
14:00
14
Budapest
Téli szajkó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
29
Vasárnap
13:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
November
29
Vasárnap
18:00
16
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Karácsonyi ajtódísz workshop
November
29
Vasárnap
18:30
8
Budapest
Workshop
Karácsonyi ajtódísz workshop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fényvillamos - 4 órás , világító festés
November
30
Hétfő
17:45
14
Budapest
Fényvillamos - 4 órás , világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
November
30
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Gyere, és fesd meg nálunk ezt a cuki szellemet!
Gyere, és fesd meg nálunk ezt a cuki szellemet!
Őszi programok Budapesten esős napokra: beltéri és kreatív ötletek
Őszi programok Budapesten esős napokra: beltéri és kreatív ötletek
Pablo Picasso leghíresebb festményei, és mit árulnak el a mester korszakairól
Pablo Picasso leghíresebb festményei, és mit árulnak el a mester korszakairól