hu | en
7+1 művészeti rejtély, ami előtt értetlenül állunk
2018. 11. 05.

Minél többet tanulunk a művészetről, annál több különös dolgot tudunk meg róla. Ezek a történetek gyakran már-már egy szappanopera forgatókönyvével érnek fel, amikben szinte a lehetetlen is megtörténik.

Csakhogy amíg a sorozatokban végül sok kérdésre választ kaphatunk, addig a való életben ez nem mindig van így - pláne, ha a festészetről van szó. Vannak ugyanis olyan sztorik, amik valódi szereplőit és körülményeit a mai napig nem ismerjük, csak találgatni tudjuk a kilétüket és az okozójukat...

Lássuk, mik a leghíresebb, máig megoldatlan rejtélyek a képzőművészetben, amik miatt még maga Sherlock Holmes is vakarná a fejét!

Caravaggio, a bűnös

Caravaggio, a barokk kor egyik legkiválóbb alkotója, korántsem volt olyan elegánsan öltözött, visszafogott udvari művész, mint azt a kor festőiről hinnénk. Olyannyira nem, hogy 1606-ban szóváltásba keveredett egy fiatal fiúval, aki pár órán belül már halott volt - és persze nem a csúnya szavaktól, amik (anit-)hősünk szájából záporoztak rá.

Egyes feljegyzések arra utalnak, hogy heves vérmérsékletű emberünk párbajra hívta a tragikus sorsú ifjút, míg mások szerint egy elveszített teniszmeccs (!) után durrant el az itáliai mester agya…

Lényeg, ami a lényeg, az eset után Caravaggio gyorsan megpattant Nápolyba, majd Máltára, ahol nekilátott Keresztelő Szent János lefejezése c. képéhez. A festmény egy korabeli utcai vérontást ábrázol, az ismert bibliai történetbe csavarva. Ez az egyetlen alkotása, amit valaha szignált, ráadásul nem is akárhol: Szent János vérébe vésve.

Forrás: Hetedhéthatár

Nemcsak az foglalkoztatja a mai napig az alkotókat, hogy pontosan milyen körülmények között történhetett az incidens, hanem az is, hogy Caravaggio esetleg egyfajta Canossát járt-e ezzel a kortalan alkotással...

Lány gyöngyfülbevalóval

Vermeer talán leghíresebb festménye évente több ezer látogatót vonz, mégsem tudjuk, ki rejtőzhetett a riadt tekintet mögött. Habár film is készült belőle, ami szerint Vermeerék szolgálólánya volt a kép ihletője, a valóságban mindez csak spekuláció: lehetett a festő lánya, de akár szeretője is.

Forrás: Tuttogi.info

Annál is nehezebb megállapítani, ki állt portrét a holland mesternek, hiszen egy úgynevezett “tronie”-ról van szó. Ez a korban divatosnak számító portré volt, amikor hétköznapi embereket mitologikus és vallási szerepekbe bújtattak, hogy aztán minél eladhatóbb vászon szülessen ebből. Tehát az is lehet, hogy egy mit sem sejtő járókelőt fűzött be a modellkedésre.

De talán nem is baj, hogy homály lengi körül a hölgy alakját. A Lány gyöngyfülbevalóval erőssége épp abban rejlik, amiben a Mona Lisáé: a rejtélyességében.

Dávid titkos fegyvere

Dávid nem a szomszéd fiú, bár meglehetősen sokszor láttuk már: ő Michelangelo híres szobra, amit a bibliai Góliát ellenfeléről mintázott meg. Azazhogy nem ismerte őt, csak ehhez hasonló, meglehetősen daliás és izmos úriemberként képzelte el.

Habár úgy ismerjük a szobrot, mint ami jobb kőkezét lágyan a combjára engedi, a történetek szerint valójában egy dárdát tartott a markában. De arról már, hogyan is nézett ez ki, megoszlanak a vélemények.

Forrás: The Verge

A szakemberek egy része szerint ugyanis Michelangelo úgy helyezte el Dávid kezében a botot, mintha pásztorbotot vinne, míg a másik részük úgy vélekedik, hogy inkább golfütőszerűen álmodta meg ezt a reneszánsz mester.

Reméljük azért, hogy senki nem fog megsérülni ebben a világrengető vitában…

Hans Holbein követei

Holbein az a fajta művész, aki annak ellenére, hogy kimagasló tehetséggel bírt, mégis egyetlen alkotása miatt ismerjük leginkább. Ez pedig a Követek c. festménye, aminek legfeltűnőbb részlete az elnyújtott koponya, ami a két csinos úriember lábainál foglal helyet.

Forrás: Wikipédia

Az, hogy pontosan miért ehhez a megoldáshoz nyúlt Holbein, a mai napig zavarba ejti a kutatókat. A leghihetőbb verzió szerint megrendelője eredetileg egy lépcsőfeljáróba szánta, ami a különös szögben elhelyezett vászon miatt kirajzolta volna a koponyát.

Vannak azonban, akik titkos üzeneteket keresnek a festményen, és biztosak benne, hogy minden egyes tárgy valamilyen szimbolikus tartalommal bír.

Egy biztos: emlékezetes szem-becsapó festmény!

A Vasaló nő alatt megbújó férfi

Picasso mindössze 22 éves volt, amikor a Vasaló nőt megalkotta. Ez olyannyira megkapó hatással volt azóta is sokakra, hogy egyszer még meg is próbálták annak rendje és módja szerint lenyúlni - de nem jártak sikerrel és még kárt is okoztak a festményben.

Forrás: 1000Museum

Ezt követően vetették infravörös fény alá, ami meglehetősen megdöbbentette a kutatókat: a vasaló nő festékrétege alatt ugyanis egy bajuszos férfi rejtőzik, akiről a mai napig nem tudják, ki lehetett - és hogy egyáltalán Picasso festette-e.

Az ugyanakkor már egészen kísérteties, hogy a szintén kék korszakában készült Kék szoba festménye alatt is ugyanaz a bajuszos figura foglal helyet, mint a Vasaló nő alatt.

Tanulmány hazug gyertyafénynél

Van Gogh festménye valóban olyan, mintha az ő senkivel össze nem téveszthető ecsetvonásait mutatná fel: a színek és az ecsetkezelés valóban emlékeztet az impresszionista művész stílusára.

A befejezetlen mű alsó részén ugyanakkor egy kínai tusrajz rajzolódik ki, ami egyáltalán nem emlékeztet Van Gogh ismerős pingálására.

Forrás: Canal D

Ráadásul a kép eredeti címe így szól, “Etude a la bougie”, azaz Tanulmány gyertyafénynél. A franciában nem jártas olvasóinknak eláruljuk, hogy két ékezet is hiányzik ebből a négy szóból, ami szintén nem vall a bagettek nyelvén is folyékonyan karattyoló festőre.

Van Gogh unokaöccse kijelentette, hogy a festmény minden bizonnyal hamis, ennek ellenére meglehetősen nagy összegért vette meg azt az Universal Pictures egykori alapítója, William Goetz 1948-ban.

Persze, azóta sem tudják megmondani, kinek van igaza, és a szakértők ezúttal is két, egymásra acsarkodó táborrá álltak össze. Lö harc azóta is folyik.

A másik Mona Lisa

Egyetlen Mona Lisa létezik: az, amelyik a párizsi Louvre-ban tekinthető meg.

És most nem mondtunk igazat.

Ugyanis egy másik Mona Lisa is született, amit Madridban nézhetnek meg manapság a műrajongók. Ezt vagy maga da Vinci vagy a tanítványai festették, és egy nagyon kicsivel más szögből készítették, mint ismertebb változatát.

Sőt, ha mindez nem lenne elég megdöbbentő, nem a louvre-i Mona Lisa volt az első, ami valaha készült: már 10 évvel előtte megszületett az Isleworth Mona Lisa, amit szintén da Vincinek tulajdonítanak a kutatók.

Forrás: AHOMINA

A kérdés viszont továbbra is nyitott: valóban Da Vinci áll mindhárom festmény mögött? És ha igen, miért festette meg ennyiszer a Mona Lisát? Ráadásul az Isleworth Mona Lisa állapota is elgondolkodtatja a szakembereket, hiszen meglepően jó kondícióban van - így talán nem is 500 esztendős, hanem jóval fiatalabb.

Banksy, hol vagy?

Banksy hosszú évek óta tartja izgalomban az embereket. A graffiti művész pontos kilétét ugyanis senki nem tudja, csak a nagyvárosokban rendre a semmiből felbukkanó szatirikus alkotások jelzik, hogy arra járhatott. Falfirkái olyannyira értékesek, hogy Berlinben például Banksy múzeum is nyílt, és vezetett túrák indulnak nap mint nap a város szerte, szabad ég alatt megtalálható alkotásai megtekintésére.

Forrás: Art Weekenders

Egyesek tudni vélik, hogy egy brit művész, Robin Gunningham áll a fedőnév mögött, míg mások kötik az ebet a karóhoz, hogy a Massive Attack énekes terveli ki az akciókat (hiszen többnyire abban a városban spriccelik a falra a legfrissebb kritikus alkotást, ahol a zenekar épp fellép).

Az viszont tuti, hogy legyen bárki is a név mögött, korunk egyik legfelkapottabb művészét fedi, aki arannyá változtat minden falat, amihez hozzáér.

Bár ezekről a rejtélyekről minden bizonnyal még a legjobb bűvészek sem fogják egy jó darabig lerántani a leplet, legalább addig is élvezhetjük az efféle misztériumok jólesően borzongató tulajdonságát.
 
10 festmény Frida Kahlótól, aminek külön...
Barlangrajzok, hullák, meztelen nők - Fe...
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Virágzó Párizs
Október
17
Szombat
18:00
0
Budapest
Virágzó Párizs Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szarvasok a naplementében
Október
17
Szombat
18:30
0
Budapest
Szarvasok a naplementében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Macskatánc - Világító festés
Október
18
Vasárnap
09:30
8
Budapest
Gyerekek kedvence Világító festékkel
Macskatánc - Világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
18
Vasárnap
10:00
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók tánca
Október
18
Vasárnap
14:00
12
Budapest
Pillangók tánca Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Virágzó naplemente
Október
18
Vasárnap
14:30
0
Budapest
Virágzó naplemente Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Színes napraforgó
Október
18
Vasárnap
18:00
0
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Darvak - Választható színnel
Október
18
Vasárnap
18:30
5
Budapest
Darvak - Választható színnel Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
A csók - 4 órás festés
Október
19
Hétfő
17:45
0
Budapest
A csók - 4 órás festés - Gustav Klimt Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
19
Hétfő
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Lágy hullámok
Október
20
Kedd
18:00
11
Budapest
Különleges technika 4 órás festés
Lágy hullámok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
20
Kedd
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi táj
Október
21
Szerda
18:00
13
Budapest
Őszi táj Ár: 13 990 Ft

Mohakép készítő worksop
Október
22
Csütörtök
18:00
4
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
22
Csütörtök
17:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mediterrán táj- 4 órás festés
Október
23
Péntek
18:00
15
Budapest
Mediterrán táj- 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
23
Péntek
17:30
3
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Sarki fény őrzői - világító festés
Október
24
Szombat
09:30
9
Budapest
Világító festékkel Gyerekek kedvence Párosan is megfesthető
Sarki fény őrzői - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Cat Cappuccino
Október
24
Szombat
09:00
12
Budapest
Gyerekek kedvence
Cat Cappuccino Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Holdfény sárkány
Október
24
Szombat
14:00
14
Budapest
Gyerekek kedvence
Holdfény sárkány Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
24
Szombat
13:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Napkelte
Október
24
Szombat
18:00
15
Budapest
Napkelte Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Október
24
Szombat
18:30
11
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
25
Vasárnap
09:15
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
25
Vasárnap
09:00
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Séta a holdfényben
Október
25
Vasárnap
14:00
12
Budapest
Séta a holdfényben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Ginkgo
Október
25
Vasárnap
14:30
3
Budapest
Párosan is megfesthető
Ginkgo Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
Október
25
Vasárnap
18:00
10
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Karácsonyi kopogtató workshop
Október
25
Vasárnap
18:30
0
Budapest
Workshop
Karácsonyi kopogtató workshop - Karácsonyi kopogtató Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
26
Hétfő
17:45
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
26
Hétfő
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Őszi táj
Október
27
Kedd
18:00
11
Budapest
Őszi táj Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
27
Kedd
17:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes napraforgó
Október
28
Szerda
18:00
15
Budapest
Színes napraforgó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
28
Szerda
17:30
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Október
29
Csütörtök
18:00
13
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
29
Csütörtök
17:30
6
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Bor mámor
Október
30
Péntek
18:00
16
Budapest
Bor mámor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
30
Péntek
17:30
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Halloween
Október
31
Szombat
09:30
16
Budapest
Gyerekek kedvence
Halloween Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Boszorkánytánc - Világító festés
Október
31
Szombat
09:00
12
Budapest
Gyerekek kedvence Világító festékkel
Boszorkánytánc - Világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Cuki szellem
Október
31
Szombat
14:00
14
Budapest
Cuki szellem Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Október
31
Szombat
13:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
A csók - Gomez és Morticia
Október
31
Szombat
18:00
15
Budapest
A csók - Gomez és Morticia Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Csodálatos Aurora Borealis
Október
31
Szombat
18:30
12
Budapest
Csodálatos Aurora Borealis Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Kreatív munka otthonról: Így válhat a hobbidból valódi karrier a Jooble segítségével
Kreatív munka otthonról: Így válhat a hobbidból valódi karrier a Jooble segítségével
Világító festés a gyakorlatban: mitől látszik egy vászon sötét szobában is, és hogyan készítsd el
Világító festés a gyakorlatban: mitől látszik egy vászon sötét szobában is, és hogyan készítsd el
Így fotózz a nyaraláson, hogy vászonra való kép legyen belőle: amit már az indulás előtt érdemes tudni
Így fotózz a nyaraláson, hogy vászonra való kép legyen belőle: amit már az indulás előtt érdemes tudni