hu | en
Rózsás képek, avagy mosolyelőcsaló sziromcsodák a vásznon - 2
2021. 05. 13.

Kétségtelen, hogy ha van valami, ami mindig rózsás képet fest a mindennapokról, akkor azok a rózsás képek!

Nem az egy éve idegcincáló koronavírus az egyetlen dolog, ami miatt jólesik néha kiszakadni a való világ cudar valóságából, és elmerülni néhány megnyugtató rózsás képben. 

Természetesen a rózsák sem tudnak csodát tenni, például nem képesek arra, hogy egyetlen sziromcsettintésre kivonják a nem kívánt kalóriákat, mondjuk, egy pizzából. A szépségük viszont vitathatatlan, akárcsak az a lelket rejtélyesen átjáró nyugalom, amelyet egy-egy rózsabokréta látványa okoz.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy a rózsák látványa a festők alkotóvágyát is felpiszkálta. Ez pedig oltári szerencse, hiszen így számtalan rózsás képben gyönyörködhetünk. A cikk előző részében már szolidan körüljártuk a témát, most pedig folytatjuk a felfedezést. Kezdjük rögtön egy információmorzsával: a rózsa, mint ihletforrás már az 1600-as évekre is jellemző volt, főként a holland és flamand mestereknél. Portrék és csendéletek egyaránt szép számmal készültek; a festők általában sötét színeket használtak, és rettenetesen ügyeltek a részletgazdagságra.

 

Rachel Ruysch, a szirmok festőnője

Rachel Ruysch - rózsás képek

Forrás: https://www.nationalgallery.org.uk/paintings/rachel-ruysch-flowers-in-a-glass-vase-with-a-tulip

Ha belekukkantunk a képzőművészet múltjába, viszonylag kevés női alkotót találunk. Rachel Ruysch az egyik üdítő kivétel, akinek tehetsége a világ legjobbjai közé emelte őt. Édesapja botanika professzor volt, nem meglepő tehát, hogy Rachel is hamar beleszeretett a növények ezerarcú világába. 13 éves korában már Willem van Aelst holland festőnél tanulta az ecsetforgatás titkait. Az egyik legjobbat választotta mesteréül: van Aelst a holland aranykor egyik kiemelkedő alkotója volt, ráadásul elsősorban virágokat és csendéleteket festett.

Rachel egy híres portréfestőhöz, Juriaen Poole-hoz ment feleségül, akitől 10 gyermeke született. Ha belegondolunk, hogy 10 rohangászó poronty mellett is képes volt csodás képeket festeni, szinte kötelező előtte megemelni azt a bizonyos kalapot! 

Rachel Ruysch nem csak rózsákat varázsolt a vászonra, hanem számos más virágot is. A rózsák terén egyébként azokat a fajtákat kedvelte, amelyeken csak szolidabb számban sziporkáztak a szirmok.

 

Jacobus van Huysum, a pia és a rózsák

Jacobus van Huysum - Rózsás képek

Forrás: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Jacob_van_Huysum_(1686-1740)_-_Twelve_Months_of_Flowers,_June_-_PD.71-1973_-_Fitzwilliam_Museum.jpg

 

Jacobus van Huysum nevét nem csak azért érdemes bemutatni a memóriádnak, mert eszelősen részletgazdag képeket készített, hanem azért is, mert a rózsák és a virágok mellett az alkohol is közel állt a szívéhez. Sajnos túlságosan is. Már egészen fiatal korában komoly alkoholproblémákkal küzdött, amely talán közrejátszott abban is, hogy olyan feleséget választott, aki nem éppen a jó hírnevéről volt nevezetes... 

Huysum végül 12 fontosabb képet festett, amelyek jellemzően rózsákat és színpompás virágcsokrokat ábrázolnak. Kár, hogy a mámorító szeszcunami 53 éves korában elragadta az életét, mert így nem tudott több bokrétát a vászonra varázsolni!



 

Rózsás képek, avagy mosolyelőcsaló sziro...
Akt festmények korhatár nélkül
Fesd meg saját remekműved
Elkészítem!
Elfolyó idő - 4 órás festés
Január
19
Hétfő
17:30
13
Budapest
Elfolyó idő - 4 órás festés - Salvador Dali Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szarvasok a naplementében
Január
19
Hétfő
18:00
7
Budapest
Szarvasok a naplementében Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Évtervező - Művészetterápiás workshop
Január
20
Kedd
17:30
6
Budapest
Workshop
Évtervező - Művészetterápiás workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Magnólia a balkonon - 4 órás festés
Január
20
Kedd
17:30
16
Budapest
Magnólia a balkonon - 4 órás festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Párizs télen
Január
21
Szerda
17:45
16
Budapest
Párizs télen Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Táskafestés Szabadon
Január
21
Szerda
18:00
11
Budapest
Workshop
Táskafestés Szabadon Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Yaquina Head-i világítótorony
Január
22
Csütörtök
17:45
16
Budapest
Párosan is megfesthető
Yaquina Head-i világítótorony Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Január
22
Csütörtök
17:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Hinta a felhők felett
Január
23
Péntek
18:00
0
Debrecen
Hinta a felhők felett Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Lánchíd a csillagos éj alatt- 4 órás festés
Január
23
Péntek
17:30
14
Budapest
Lánchíd a csillagos éj alatt- 4 órás festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Eső hőse - festőkéses technika
Január
23
Péntek
17:45
6
Budapest
Különleges technika
Eső hőse - festőkéses technika Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Csillagkutya - világító festés
Január
24
Szombat
09:15
0
Budapest
Gyerek-szülő festés
Csillagkutya - világító festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Süncsalád
Január
24
Szombat
09:30
0
Budapest
Gyerek-szülő festés
Süncsalád Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tél
Január
24
Szombat
13:00
10
Debrecen
Tél - Leonid Afremov Ár: 14 990 Ft
Helyszín:
Elkészítem!
Flamingók a parton
Január
24
Szombat
13:45
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Flamingók a parton Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tavasz a naplementében
Január
24
Szombat
14:00
8
Budapest
Párosan is megfesthető
Tavasz a naplementében Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Te és Én a csillagos éj alatt
Január
24
Szombat
17:45
5
Budapest
Te és Én a csillagos éj alatt Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Vízililiomok
Január
24
Szombat
18:00
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Cat Cappuccino
Január
25
Vasárnap
09:15
13
Budapest
Gyerekek kedvence
Cat Cappuccino Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kisherceg
Január
25
Vasárnap
09:00
10
Budapest
Gyerek-szülő festés
Kisherceg Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Északi fények
Január
25
Vasárnap
13:45
14
Budapest
Gyerekek kedvence
Északi fények Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Január
25
Vasárnap
13:30
1
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Buddha mosolya
Január
25
Vasárnap
17:45
16
Budapest
Különleges technika
Buddha mosolya Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kék tó
Január
25
Vasárnap
18:30
11
Budapest
Párosan is megfesthető
Kék tó Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Citromfa- festőkéses technika
Január
26
Hétfő
18:00
14
Budapest
Különleges technika
Citromfa- festőkéses technika Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Magányos cédrus - 4 órás festés
Január
26
Hétfő
17:30
11
Budapest
Magányos cédrus - 4 órás festés - Csontváry Kosztka Tivadar Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szafari
Január
27
Kedd
17:45
16
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Szafari Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Január
27
Kedd
17:30
5
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tűzben izzó Hold - világító festés
Január
28
Szerda
18:00
15
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Tűzben izzó Hold - világító festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Erdei patak
Január
28
Szerda
18:15
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Erdei patak - Leonid Afremov Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vitorlás
Január
29
Csütörtök
17:45
13
Budapest
Párosan is megfesthető
Vitorlás - Leonid Afremov Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Virágzó Párizs
Január
29
Csütörtök
18:00
12
Budapest
Virágzó Párizs Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tengerparti panoráma - 4 órás festés
Január
30
Péntek
17:45
13
Budapest
Tengerparti panoráma - 4 órás festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Séta a tengerparton
Január
30
Péntek
18:00
10
Debrecen
Séta a tengerparton Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Január
30
Péntek
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 16 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Óriás teknőc
Január
31
Szombat
09:30
12
Budapest
Gyerek-szülő festés Világító festékkel
Óriás teknőc Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világító cica
Január
31
Szombat
09:15
10
Budapest
Gyerek-szülő festés
Világító cica Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Yaquina Head-i világítótorony
Január
31
Szombat
13:00
10
Debrecen
Párosan is megfesthető
Yaquina Head-i világítótorony Ár: 14 990 Ft
Helyszín:
Elkészítem!
Kisherceg
Január
31
Szombat
14:00
14
Budapest
Gyerek-szülő festés
Kisherceg Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Az óceán mélye
Január
31
Szombat
13:45
12
Budapest
Az óceán mélye Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Repülő lámpások éjszakája
Január
31
Szombat
18:00
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Repülő lámpások éjszakája Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Január
31
Szombat
17:45
12
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Mandala készítő worksop - újdonság az Alkotásutcában
Mandala készítő worksop - újdonság az Alkotásutcában
Élményfestés gyerekeknek - itt találod a legjobb képeket
Élményfestés gyerekeknek - itt találod a legjobb képeket
Az adventi koszorú készítésének hagyománya
Az adventi koszorú készítésének hagyománya