hu | en
6 új festmény az Alkotásutca palettáján: melyik lesz az új kedvenced?
2023. 08. 08.

Szeretjük a festményeinket. Főként azért, mert mindenki megtalálhatja közülük az ízlésének és a hangulatának leginkább megfelelő alkotást. Vannak képeink híres festőktől – például Salvador Dalí, Van Gogh vagy épp Klimt, csak hogy néhányat említsünk – de akadnak a kínálatban gyerekeknek szánt állatos témák, tájak és más izgalmak is. Persze nekünk is fontos, hogy időről-időre megújítsuk a palettánkat: ezúttal 9 új alkotással gyarapodtunk, mutatjuk, amelyekből most hatot mutatunk nektek.

 

Koi hal és a szeretet

 

Alkotásutca, új festmény, Koi hal

Japán rajongóknak szinte kötelező megfesteni a koi pontyot (nisikigoi). A szó írásmódjának első írásjele szeretetet és a barátságot is jelent, így ha elkészítjük ezt a képet, kicsit talán szeretetből is több lesz az életünkben.

Itt tudod megfesteni: https://www.alkotasutca.hu/koi-pontyok

 

Chill a vásznon

Alkotásutca, új festmény, Napnyugta a tónál

 

Kevés léleknyugtatóbb dolog van egy békés alkonyatnál. Most pedig te is festhetsz egyet magadnak, hogy otthon, egy húzós munkanap után, mindig legyen valami, ami megsimogatja az elméd kirojtosodott szálait.

Itt tudod megfesteni: https://www.alkotasutca.hu/napnyugta-a-tonal

Egy kis zen az otthonodba

A 21. századi rohanó hétköznapok nem arról híresek, hogy segítik a nyugalom megőrzését. Nekünk viszont van egy ötletünk, mivel teheted zen-hangulatúbbá az otthonodat vagy éppen az irodádat. Például ezzel a pasztell színekben pompázó alkotással, amely minden pigmentjében a japán kultúrából táplálkozik.

 

Alkotásutca, új festmény, Keleti nyugalom

Itt tudod megfesteni: https://www.alkotasutca.hu/keleti-nyugalom

Az örök nyár hangulata 

Ahogy ránézel ezekre a harsogóan sárga citromokra és a tajtékok színeit idéző kék háttére, óhatatlanul is eszedbe jut például Amalfi tengerpartja. No és mondjuk egy csésze espresso, amit a parton, citromfák árnyékában kortyolsz el, miközben magadba szívod a nyár esszenciáját. Nem is rossz ezt az életérzést megfesteni, igaz?

 

Alkotásutca, új festmény, Citromfa

Itt tudod megfesteni: https://www.alkotasutca.hu/citromfa--festokeses-technika

 

Kell egy háááááz…

Lent, az óceán partján! - szól az ismert sláger, és bár a szó szoros értelmében nem tudjuk valóra váltan a dal üzenetet, van számodra egy festményünk, amelyen pont egy ilyen óceán/tengerparti kis házat festhetsz magadnak. Még egy kis ladik is jár hozzá, hogy ha kedved támad, vízre szállhass. Idill a köbön!

Alkotásutca, új festmények, Tengerparti ház

Itt tudod megfesteni: https://www.alkotasutca.hu/tengerparti-haz

Egy kis melegség

Vannak azon a nagyon hideg téli időszakok, amikor azt érezzük, kizárólag egy hatalmas csésze tea és/vagy forró csokoládé tudja átmelegíteni a zimankóban átfagyott testünket és lelkünket. Persze a tűz erejét – még ha csupán egy képen ropog is – nem szabad alábecsülni. Igen, tudjuk, hogy az alkotáson egy tábortűz ropog: de hát mi más adhatna valódi melegséget, mint a balzsamos nyárestét idéző lángnyelvek?

 

Alkotásutca, új festmények, Tűz

Itt tudod megfesteni: https://www.alkotasutca.hu/tuz

 

Csirió, jöhet egy pohár bor?

Alkotásutca, új festmények, Bor mámor

Szigggorúan 18 év fölött idilli érzés olykor egy pohár borral zárni az estét. Azokra az estékre pedig, amikor nincs kéznél egy palack nedű, jól jöhet egy pohár bor látványa. Például egy olyan festmény által, amit te festettél, és ami történetesen egy tökéletetesen ujjlenyomatmentes poharat ábrázol. No és persze egy palackot, amiből épp takarosan csordogál a napi stresszt elűző ital…egészségedre!

Itt tudod megfesteni: https://www.alkotasutca.hu/bor-mamor

Az a helyzet, hogy van még 3 új festményünk, amiből az egyik ráadásul egy híres festő alkotása…igen-igen, ahhoz, hogy megnézd, mi az, csekkolnod kell az oldalunkat!







 

Nincs kéznél vászon, de alkotnál? 5 dolo...
Csapatépítő flow élménnyel fűszerezve: í...
Fesd meg saját remekműved
Elkészítem!
Kisherceg
Február
15
Szombat
09:30
7
Budapest
Gyerek-szülő festés
Kisherceg Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Kutyus vagy cicus
Február
15
Szombat
09:30
7
Budapest
Gyerek-szülő festés
Kutyus vagy cicus Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Vízililiomok
Február
15
Szombat
14:00
3
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Elefántok
Február
15
Szombat
14:00
4
Budapest
Párosan is megfesthető
Elefántok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Tűzben izzó Hold - világító festés
Február
15
Szombat
18:00
6
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Tűzben izzó Hold - világító festés Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szerelem világa
Február
15
Szombat
18:00
0
Budapest
Párosan is megfesthető
Szerelem világa Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Santorini
Február
16
Vasárnap
09:30
11
Budapest
Santorini Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Pingvinek - választható színnel
Február
16
Vasárnap
09:30
1
Budapest
Gyerek-szülő festés
Pingvinek - választható színnel Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Léghajó
Február
16
Vasárnap
14:00
5
Budapest
Léghajó - Szinyei Merse Pál Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Ginkgo
Február
16
Vasárnap
14:00
5
Budapest
Párosan is megfesthető
Ginkgo Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Keleti nyugalom
Február
16
Vasárnap
14:00
0
Debrecen
Keleti nyugalom Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Léghajó
Február
16
Vasárnap
18:00
0
Budapest
Léghajó - Szinyei Merse Pál Ár: 13 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Lánchíd a csillagos éj alatt- 4 órás festés
Február
16
Vasárnap
18:00
0
Budapest
Lánchíd a csillagos éj alatt- 4 órás festés Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
A csók
Február
17
Hétfő
18:00
0
Budapest
4 órás festés
A csók - Gustav Klimt Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Galaxis- világító festés
Február
17
Hétfő
18:00
0
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Galaxis- világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Santorini
Február
18
Kedd
18:00
13
Budapest
Santorini Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Séta a parkban
Február
18
Kedd
18:00
10
Budapest
Párosan is megfesthető
Séta a parkban - Leonid Afremov Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Gránátalma - Festőkéses technika
Február
19
Szerda
18:00
13
Budapest
Különleges technika
Gránátalma - Festőkéses technika Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
A Hullám
Február
19
Szerda
18:00
12
Budapest
A Hullám - Kacusika Hokuszai Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Szabad festés
Február
20
Csütörtök
18:00
10
Budapest
Workshop
Szabad festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Sárga ruhás nő - 4 órás festés
Február
20
Csütörtök
18:00
13
Budapest
Sárga ruhás nő - 4 órás festés Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Kék tó
Február
21
Péntek
18:00
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Kék tó Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Bor mámor
Február
21
Péntek
18:00
12
Debrecen
Bor mámor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Csillagos éj
Február
21
Péntek
18:00
9
Budapest
Csillagos éj - Vincent Van Gogh Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Sarki fény - világító festés
Február
22
Szombat
09:30
6
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Sarki fény - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Macskatánc - Világító festés
Február
22
Szombat
09:30
16
Budapest
Gyerek-szülő festés Világító festékkel
Macskatánc - Világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Keleti nyugalom
Február
22
Szombat
14:00
16
Budapest
Keleti nyugalom Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Buddha mosolya
Február
22
Szombat
14:00
6
Budapest
Különleges technika
Buddha mosolya Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Szabad festés
Február
22
Szombat
18:00
13
Budapest
Workshop
Szabad festés Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Bor mámor
Február
22
Szombat
18:00
12
Budapest
Bor mámor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Kutyus vagy cicus
Február
23
Vasárnap
09:30
13
Budapest
Gyerek-szülő festés
Kutyus vagy cicus Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Varázslatos kis balerina - választható színnel
Február
23
Vasárnap
09:30
10
Budapest
Gyerekek kedvence
Varázslatos kis balerina - választható színnel Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Felhők felett
Február
23
Vasárnap
14:00
9
Budapest
Gyerekek kedvence Párosan is megfesthető
Felhők felett Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Frida Kahlo - virágok között
Február
23
Vasárnap
14:00
12
Debrecen
4 órás festés
Frida Kahlo - virágok között Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Elkészítem!
Madárles a naplementében
Február
23
Vasárnap
14:00
13
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Madárles a naplementében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Érintés
Február
23
Vasárnap
18:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Érintés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Koi pontyok
Február
23
Vasárnap
18:00
11
Budapest
Koi pontyok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Csodálatos balerina
Február
24
Hétfő
18:00
10
Budapest
Csodálatos balerina Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Arany Buddha
Február
24
Hétfő
18:00
14
Budapest
Különleges technika
Arany Buddha Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Lánchíd a csillagos éj alatt- 4 órás festés
Február
25
Kedd
18:00
14
Budapest
Lánchíd a csillagos éj alatt- 4 órás festés Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Csillagos éj a varázsvilágban - 4 órás festés
Február
25
Kedd
18:00
14
Budapest
Csillagos éj a varázsvilágban - 4 órás festés Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Tűzben izzó Hold - világító festés
Február
26
Szerda
18:00
14
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Tűzben izzó Hold - világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Elkészítem!
Anya gyermekével
Február
26
Szerda
18:00
15
Budapest
4 órás festés
Anya gyermekével - Gustav Klimt Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
A csók
Február
27
Csütörtök
18:00
16
Budapest
4 órás festés
A csók - Gustav Klimt Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Vízililiomok
Február
27
Csütörtök
18:00
6
Budapest
Párosan is megfesthető
Vízililiomok - Claude Monet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Kutyus vagy cicus
Február
28
Péntek
13:30
0
Budapest
Gyerek-szülő festés
Kutyus vagy cicus Ár: 10 490 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Elkészítem!
Csodálatos balerina
Február
28
Péntek
18:00
12
Debrecen
Csodálatos balerina Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Debrecen, 4025 Piac utca 75 (Belső udvar)
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Eső hőse - festőkéses technika
Február
28
Péntek
18:00
0
Budapest
Eső hőse - festőkéses technika Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1064 Izabella utca 91/a
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Bor mámor
Február
28
Péntek
18:00
0
Budapest
Bor mámor Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1136 Pannónia u 30
Megnézem
Szerelmes festmények: romantikus alkotás Valentin-napra (is)
Szerelmes festmények: romantikus alkotás Valentin-napra (is)
Február 9-ig még elcsípheted Frida Kahlo fotókiállítását
Február 9-ig még elcsípheted Frida Kahlo fotókiállítását
Istenek és démonok királysága: Mezopotámia kiállítás a szépművészetiben
Istenek és démonok királysága: Mezopotámia kiállítás a szépművészetiben