hu | en
Számottevő flow élményt ígér a számfestés
2021. 11. 25.

Aki volt már festeni az Alkotásutca stúdióiban, az pontosan tudja, milyen érzés kizárólag az ecset, a vászon és a festék bűvkörében létezni. Az agy relaxált állapotba kerül, mintha csak megnyomták volna rajta a kikapcsoló gombot. És bár a háttérben komoly ecsetkoordináló neuron-hadművelet zajlik, a hétköznapi problémák és a stressz ilyenkor háttérbe szorulnak. 

Az Alkotásutcás élményfestés azonban csak 3 órán át tart, ami egyben azt is jelenti, hogy a flow sem marad veled sokkal tovább. Szerencsére, tudunk valamit, ami 3 óránál lényegesen több alkotói elfoglaltságot garantál neked, ráadásul úgy, hogy ki sem kell mozdulnod otthonról. Bemutatjuk a számfestő készletünket!Számfestő készlet: London ősszel

Mi fán terem a számfestés?

Képzelj el egy előrajzolt képet, amelyet felosztottunk sok-sok (és még annál is több) kis mezőre. A vonalakkal körülhatárolt részekben egy-egy szám bújik meg, amelyeket értelemszerűen az azonos számmal jelölt festékkel kell kitölteni. 

Ha egy területen több számot is látsz, akkor az azt jelenti, hogy az adott darabkánál a megjelölt színek kikeverésével tudod elérni a kívánt árnyalatot.
 

Mennyi ideig tart egy számfestő kép elkészítése?

A számfestő hasonlóan időigényes és precizitást igénylő feladat, mint egy nagyobb puzzle megszelídítése, ugyanakkor a kirakóssal ellentétben nem kell gondolkoznod, csupán követni az utasításokat, és elmerülni a festés örömében.

Mivel a 40x50 centis kép kitöltése bőven meghaladja a három órát, a flow élmény sokáig veled lesz. És ahogy egy puzzle-nél, úgy itt sem kell egyszerre megcsinálni mindent: ha délutánonként rászánsz egy-két órát a meditatív alkotásra, napról-napra jobban összeáll majd a kép. Szó szerint!

 

Számfestő készlet: festékek és ecsetek

 

Tippek a számfestéshez!

Tapasztalataink szerint a festést érdemes a nagyobb felületek kitöltésével kezdeni, és így haladni az egyre kisebbek felé. Ez nem csak azért jó, mert látványosabb lesz az eredmény, hanem azért is, mert így később könnyebb lesz a kisebb mezőkkel pepecselni.

Ha pedig most homlokráncolva azon kezdtél aggódni, hogy vajon megjelenik-e a vonalrendőrség, ha kifutsz a mintából, megnyugtatunk. Vonalrendőrség nem létezik, de ha létezne, inkább támogatná a kevésbé precíz festést, mivel a képnek kifejezetten jót tesz, ha éles kontúrok helyett művészien összemosódnak a színek. 

 

Mit tartalmaz a számfestő szett?

Számfestő készlet: tartozékok

 

A festővásznat már kifeszítve küldjük neked, továbbá a csomag tartalmazza az összes festéket (a környezetbarát akril festéket számozott tégelyekben, a szükséges mennyiségben kapod meg), a 3 darabos ecset szettet (kicsi, közepes és nagy), az útmutatót, 2 darab fali akasztót, valamint a színkódokat összesítő ellenőrző listát.

Ha a festéshez profi állványt is szeretnél, a rendelésnél feltétlenül jelezd nekünk (az állványnak külön díja van), és a csomag többi részével együtt azt is elküldjük neked! A festéshez mindezeken felül szükséged lehet majd néhány ív papírtörlőre is, esetleg egy rongyra, amivel leitathatod az ecsetekről a felesleget.

Tippek az akril festék és az ecsetek tár...
Híres festmények, amelyek a télről és a ...
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Színes zsiráfok
Május
24
Vasárnap
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Színes zsiráfok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Galaxis- világító festés
Május
24
Vasárnap
10:00
2
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Galaxis- világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
24
Vasárnap
13:30
3
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Lovacska a réten
Május
24
Vasárnap
14:30
0
Budapest
Lovacska a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Május
24
Vasárnap
18:30
0
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Pipacsok a tengernél
Május
24
Vasárnap
18:30
0
Budapest
Pipacsok a tengernél Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szeretők II
Május
25
Hétfő
18:00
0
Budapest
Szeretők II - René Magritte Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szélmalom és tulipánok
Május
25
Hétfő
18:30
0
Budapest
Szélmalom és tulipánok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Piknik
Május
26
Kedd
18:00
14
Budapest
Piknik Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Sárga ruhás nő - 4 órás festés
Május
26
Kedd
17:30
10
Budapest
Sárga ruhás nő - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tavasz a naplementében
Május
27
Szerda
18:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Tavasz a naplementében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Papagájvirág - 3D Workshop
Május
27
Szerda
18:30
11
Budapest
Workshop
Papagájvirág - 3D Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
28
Csütörtök
17:45
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
28
Csütörtök
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Május
29
Péntek
18:00
7
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Papaják
Május
29
Péntek
17:30
12
Budapest
Papaják Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vidra szeretet
Május
30
Szombat
09:30
11
Budapest
Gyerekek kedvence
Vidra szeretet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Óriás teknőc
Május
30
Szombat
10:00
12
Budapest
Gyerekek kedvence Világító festékkel
Óriás teknőc Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Gomba tetején
Május
30
Szombat
14:00
16
Budapest
Gyerekek kedvence
Gomba tetején Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók a réten
Május
30
Szombat
14:30
3
Budapest
Gyerekek kedvence
Pillangók a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Megoldom...
Május
30
Szombat
18:00
16
Budapest
Megoldom... Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Velence
Május
30
Szombat
18:30
5
Budapest
4 órás festés
Velence - Leonid Afremov Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mókás struccok
Május
31
Vasárnap
09:30
12
Budapest
Gyerekek kedvence
Mókás struccok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
31
Vasárnap
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Koktél a parton
Május
31
Vasárnap
14:00
16
Budapest
Gyerekek kedvence
Koktél a parton Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes pitypangok
Május
31
Vasárnap
14:30
4
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Színes pitypangok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Május
31
Vasárnap
18:00
9
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Levendulamező a hegyek ölelésében
Május
31
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Levendulamező a hegyek ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Privát események az Alkotásutcánál
Privát események az Alkotásutcánál
Budapesti galériák, ahol ingyenes kiállítások várnak
Budapesti galériák, ahol ingyenes kiállítások várnak