hu | en
Fess jól! - 5 módszer, amitől te is ügyesebben bánhatsz az ecsettel
2022. 11. 10.

Mindegy, hogy a haladó pemzliforgatók táborát erősíted, netán még csak óvatosan barátkozol az ecsetekkel, vannak olyan technikák, amelyek segítségével a fejlődés útjára léphetsz. Azt nem ígérjük, hogy a tippjeink betartásával holnapra Van Goghra alszod magad, de azt igen, hogy kipróbálod az alábbi praktikákat, javulni fog a kézügyességed, a látásmódod, sőt, a sikerélményeknek köszönhetően talán motivációból és inspirációból is több jut majd, mint amennyi eddig volt. Lássuk, mi mindennel lehet felturbózódni alkotásügyben. 

 

Kísérletezz, avagy próbálj ki új eszközöket

Penge, blender, textil, henger vagy éppen az ujjad. Mindegy, melyikkel próbálkozol, új dolgokkal kísérletezni jó dolog. Igen, benne van a pakliban, hogy elsőre nem pont azt a végeredményt fogod elérni, amit elképzelsz, de az nem baj. A kitartó próbálkozás ugyanis nemcsak a kreativitásodat fejlesztheti (“Hát így nem működik, akkor megpróbálom máshogy.”), hanem a kézügyességedet is. A legjobb hozzáállás az, ha eleinte nem konkrétan festeni akarsz, egyszerűen csak játszol az eszközzel, próbálgatod a színeket, árnyékolási és ábrázolási lehetőségeket.

 

festékes tenyér


 

Tervezz, tervezz és tervezz! 

Sokaknak okoz frusztrációt, hogy a lelki szemük MÉG nem elég éles, és nem tudják előre, hogy pontosan mit is szeretnének majd viszontlátni a vásznon. Nos, erre a problémára logikus és kézenfekvő megoldás az, ha többé-kevésbé részletesen megtervezed a festményt: akár az egészet, akár csak bizonyos részeit. A legzseniálisabb festők is gyakran dolgoznak így, miért ne léphetnél a nyomdokaikba?

 

férfi megtervez egy festményt

 

Csak egy kicsit, de azt minden nap

Ha minden nap csak 20 percet sétálsz, az egy hónap alatt már kb. 600 perc, vagyis 10 órányi kényelmes tempójú mozgás, aminek már bőven érezheted a jótékony hatását. Az elv festésnél is jó trükk, főleg, ha azt érzed, hogy állandóan időhiánnyal küzdesz.

10 percet minden napból el lehet csenni egy kis ecsetkedésre: nem baj, ha olykor csak a koncepción dolgozol vagy esetleg a színeken töprengsz, biztosan fejlődni fogsz, és persze a képed is hamarabb elkészül majd!

 

Szemlélődj a természetben

tengerpart, ovális kövek egymáson

Alkotóművészként voltaképpen csak olyat tudunk megfesteni, ami valamilyen formában már létezik a természetben. Igen, ez még a legelvontabb absztrakt festmények esetében is igaz. Pontosan ezért érdemes időnként kiülni a természetbe (hideg hónapokban némi takaróval és forró csokoládéval vagy forró teával kiegészülve), és csak figyelni. Figyelni, hogy milyen formák vesznek körül, hogy miként kunkorodik a fák ága vagy épp hogyan támaszkodnak egymáson a kövek. Mindegy, hogy csak szemlélődsz, esetleg skicceket készítesz vagy fényképezel: a lényeg, hogy élesíted az érzékszerveidet. Ha rendszeresen trenírozod őket, alkotás közben is jobban fognak működni.

 

Képzeld el, megéri elképzelni!

férfi színes kockák között, képzelőerő

Kép-zel: szemléletes kifejezés. Mielőtt munkához látsz – mindegy, hogy új képet kezdesz vagy egy meglévőn dolgozol – hunyd le egy kicsit a szemed, és képzeld el, hogy mit és hogyan szeretnél alkotni. Gondold végig a részleteket, és egy picit idézd fel magadban azt az elégedettség érzést, ami akkor jelenik meg benned, amikor valami nagyon-nagyon jól sikerül. Banálisan hangzik? Lehet, de próbáld ki, és meglátod, hogy működik!


 

Híres festők reggeli rutinja: pemzlikomp...
Flow ajándékba, avagy miért tegyél számf...
Fesd meg saját remekműved
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Világító cica
Május
23
Szombat
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Világító cica Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Vidám madárkák
Május
23
Szombat
10:00
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Vidám madárkák Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Kutya vakáció
Május
23
Szombat
14:00
7
Budapest
Kutya vakáció Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Tavasz bűvös illata
Május
23
Szombat
14:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Tavasz bűvös illata Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Virágzó Párizs
Május
23
Szombat
18:00
0
Budapest
Virágzó Párizs Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vitorlás
Május
23
Szombat
18:30
6
Budapest
Párosan is megfesthető
Vitorlás - Leonid Afremov Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Színes zsiráfok
Május
24
Vasárnap
09:30
0
Budapest
Gyerekek kedvence
Színes zsiráfok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Galaxis- világító festés
Május
24
Vasárnap
10:00
2
Budapest
Világító festékkel Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Galaxis- világító festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
24
Vasárnap
13:30
4
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Lovacska a réten
Május
24
Vasárnap
14:30
0
Budapest
Lovacska a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Világítótorony az öbölben
Május
24
Vasárnap
18:30
0
Budapest
Világítótorony az öbölben Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Pipacsok a tengernél
Május
24
Vasárnap
18:30
0
Budapest
Pipacsok a tengernél Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szeretők II
Május
25
Hétfő
18:00
0
Budapest
Szeretők II - René Magritte Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szélmalom és tulipánok
Május
25
Hétfő
18:30
0
Budapest
Szélmalom és tulipánok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Piknik
Május
26
Kedd
18:00
14
Budapest
Piknik Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Sárga ruhás nő - 4 órás festés
Május
26
Kedd
17:30
10
Budapest
Sárga ruhás nő - 4 órás festés Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Tavasz a naplementében
Május
27
Szerda
18:00
14
Budapest
Párosan is megfesthető
Tavasz a naplementében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Papagájvirág - 3D Workshop
Május
27
Szerda
18:30
11
Budapest
Workshop
Papagájvirág - 3D Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
28
Csütörtök
17:45
8
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
28
Csütörtök
17:30
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mohakép készítő worksop
Május
29
Péntek
18:00
7
Budapest
Workshop
Mohakép készítő worksop Ár: 15 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Papaják
Május
29
Péntek
17:30
12
Budapest
Papaják Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Vidra szeretet
Május
30
Szombat
09:30
11
Budapest
Gyerekek kedvence
Vidra szeretet Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Óriás teknőc
Május
30
Szombat
10:00
12
Budapest
Gyerekek kedvence Világító festékkel
Óriás teknőc Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Gomba tetején
Május
30
Szombat
14:00
16
Budapest
Gyerekek kedvence
Gomba tetején Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Pillangók a réten
Május
30
Szombat
14:30
3
Budapest
Gyerekek kedvence
Pillangók a réten Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Megoldom...
Május
30
Szombat
18:00
16
Budapest
Megoldom... Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Velence
Május
30
Szombat
18:30
6
Budapest
4 órás festés
Velence - Leonid Afremov Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Mókás struccok
Május
31
Vasárnap
09:30
12
Budapest
Gyerekek kedvence
Mókás struccok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Erre az időpontra már elfogytak a helyek!

Elkészítem!
Szabad festés Workshop
Május
31
Vasárnap
09:00
0
Budapest
Szabad festés Workshop Ár: 14 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Koktél a parton
Május
31
Vasárnap
14:00
16
Budapest
Gyerekek kedvence
Koktél a parton Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Színes pitypangok
Május
31
Vasárnap
14:30
4
Budapest
Párosan is megfesthető Gyerekek kedvence
Színes pitypangok Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Fáraók öröksége
Május
31
Vasárnap
18:00
9
Budapest
Fáraók öröksége Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Elkészítem!
Levendulamező a hegyek ölelésében
Május
31
Vasárnap
18:30
12
Budapest
Párosan is megfesthető
Levendulamező a hegyek ölelésében Ár: 13 990 Ft
Helyszín: Budapest, 1067 Teréz körút 41. 2.em 1/A
Megnézem
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Vasarely 120 kiállítás – ahol a geometria életre kel
Privát események az Alkotásutcánál
Privát események az Alkotásutcánál
Budapesti galériák, ahol ingyenes kiállítások várnak
Budapesti galériák, ahol ingyenes kiállítások várnak